Állítólag elnyűhetetlenek a Renault Clio második generációjának benzinmotoros változatai
„Francia autót ne!” – ugye találkoztatok már ti is ezzel a felkiáltással, amikor autóvásárlási tanácsot kértetek? Bizony, létező jelenség ez a beskatulyázás, ám a Renault Clio második generációja, legalábbis annak benzinmotoros változatai tökéletesek az ellenpélda szerepére, hiszen alig van velük probléma. A most következő alany is egy olyan, Clio, amely hűen és hibamentesen szolgálja gazdáját. Bár elődje, az első generációs Clio az Év Autója címet is kiérdemelte anno, azért az 1998-tól 2005-ig gyártott másodiknak sincs szégyenkezni valója. A formája még manapság is divatos.
[BANNER type="1"]
A C-oszlop és a hátsó ablak íve kimondottan látványos megoldás
Pedig már közel húsz éves. Pont az ezredfordulón született, szóval még a ráncfelvarrás előtti példány. Futásteljesítménye közel 200 ezer kilométer, amelyben jó adag országutazás is előfordult, ám szerencsére ez kevésbé hagyott nyomot a karosszérián. Gondolok itt a kőfelverődésekre. A fényezés ugyanis kimondottan jó állapotban vészelte át az idő múlását. Csak néhány apróbb lepattogzás látható rajta, rozsdát pedig hiába kerestem. Az egyetlen szépséghibája a már mattuló fényszóró burák, de ezt leszámítva tényleg kiváló állapotnak örvend.
A hátsó lámpák burája is mattult kicsit, ám ez szerencsére nem annyira látszik a színek miatt
Ugyanígy az utastér is szép állapotú, ami arról is tanúskodik, hogy az eddigi tulajdonosok vigyáztak rá, ápolták. A kárpitokon szinte alig látszik a használat, a műanyagok bár kemények, de többnyire karcmentesek. A legjobban a váltókaron vehető észre az autó kora, ennek gombjáról szinte teljesen lekopott a kulisszák kiosztásának rajzolata. Természetesen a kormánykerék karimája is kopottas már, ez elkerülhetetlen ennyi év alatt, de nem vészes a dolog. Továbbá dicséretet érdemel az a csöndesség, amit a rázós utakon produkál az autó, mert a burkolatok egyáltalán nem zörögnek, pedig itthon néhol azért extrém terhelésnek vannak kitéve az járművek ebből a szempontból.
A műanyagok és a kárpitok szép állapotban vészelték át az évek múlását
Párjukat ritkítják az ülések a kényelem terén
A manuális klíma kielégítően teszi a dolgát, az óraállás már 200 ezer kilométert közelítő
Mivel a mostani teszt szereplője nem produkált váratlan hibát a jelenlegi tulajdonosánál, elkezdtem kutakodni, hátha ráakadok elégedetlen tulajokra is, ám hiába kerestem, az 1,4 literes benzinmotorról csupa pozitív véleményt találni. Sokkal inkább az 1,5 literes dízelmotorokra érkeznek a panaszok, amelyeknek nagyon érzékeny az üzemanyagrendszerük.
Emellett persze a Clio második generációját sokféle motorral kínálták. Az alap 1,2 literes benzinestől a 3,0 literes V6-ig terjedt a skála. Az 1,2 literes motor is jó választásnak tűnik egyébként, bár ezzel kapcsolatban már több elégedetlen hangot hallani.
Például nem egyedi eset, hogy bemelegedve rángatni kezd, amit általában az EGR szelep tisztításával orvosolnak, vagy épp alacsony fordulaton, kicsi gázadásra kigyullad a motorellenőrző lámpa, ami egy jeladó hibájára utalhat.
Szintén nem tapasztalta még a jelenlegi tulajdonos, de a gyújtótrafóval lehet gond, bár az utóbbi években gyűjtött tapasztalatok alapján számomra úgy tűnik, ez szinte minden benzinmotoros autónak az egyik gyenge pontja. A motorról készült képen egyetlen anomália fedezhető fel. Méghozzá a légszűrőhöz vezető cső hiánya (szerencsére a bevezető, nem pedig a motor felé vezető cső szakadt meg). Nos, ezt a hiányosságot hamarosan pótolják, egyszerűen csak megsérült egy óvatlan mozdulat során. Ami még nagyon fontos mozzanat annak érdekében, hogy hosszú ideig jó szolgálatot tegyen a Clio, az az olajcserre. A gyár 30 ezer kilométeres periódust ír elő, ám a jelenlegi tulajdonos évente, jóval kevesebb kilométer cseréli az olajat, ami követendő példa.
Számítani kell még a kerékcsapágyak cseréjére 80-100 000 kilométer környékén, főleg a gyakori városi használat mellett. Emellett a csak városban használt példányoknál gyorsabban átrozsdásodhat a hátsó kipufogódob. Az autó felszereltsége egyébként optimálisnak mondható, nincs benne semmi fölösleges. Manuális klímaberendezés, elektromos ablak elöl, elektromos tükörállítás, központi zár és négy légzsák, amik valóban szükségesek és megnyugtatóak a mindennapi közlekedés kényelméhez. Márpedig így hibaforrásból is kevesebb akad.
A motor jelzése az oldalsó koptatócsíkon is feltűnik. A karosszérián csak nagyon apró sérülések látszanak
Érdemes még tudni, hogy az 1,4 literes motornak kétféle változata is létezik. A gyengébbik 75 lóerős, az erősebb, 16 szelepes viszont 98 lóerős. A képeken látható modellben ez utóbbi teljesít szolgálatot átlagosan 7-7,5 litert benyakalva vegyes használatban, ami egy teljesen elfogadható érték. Főleg, hogy rendkívül kezes vele a Clio. Kellőképpen rugalmas, nem okozhat gondot vele a lendületes előzés sem. Ráadásul a futóműve maximálisan kényelemre hangolt. Lágyan simítja ki az úthibákat, és már az 1,4-es változaton is érződik, hogy mennyire jó élményautó lehet az erősebb motorokkal, amelyeket a sportos változatok kapnak (ezzel is 10,5 másodperces a 100-as sprint, amúgy már az 1,6-os, 110 lóerős változat is egészen sportossá teszi a Clio II-t - a szerk.).
Manapság is csinosnak számít még ez az arc
Öröm a köbön, hogy a
Használtauto.hu felületén a legtöbb ráncfelvarrás előtti kettes Cliót igencsak kedvező áron kínálják. Ugyanakkor az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezek között többen is bőven 200 ezer kilométert tudhatnak maguk mögött, de azért találni megkíméltebb példányokat is. A használhatónak tűnő darabok már 350 ezer forinttól elérhetőek, de 500 ezer forint környékén érdemes nézelődni. Felette pedig már frissítés utáni példányok is akadnak.
Nagyobb motorral élményautóként is használható a Clio
