Lassan veteránkorba lépnek a legidősebb Octaviák, az első és az utolsó generációt egymás mellé téve mégis egyértelmű a hasonlóság. Megnéztük, hogy melyik generáció mit tud adni 2023-ban, illetve azt is, hogy mennyiért: neked melyik éri meg a legjobban?
Idén sem szűkölködött érdekes autókban a használt piac: volt itt 1020 lóerős villanyautó, de egy több mint 100 éves Ford is felbukkant a hirdetések között!
Sorszámozott különkiadás, ráadásul 2500 munkaóra alatt restaurálva, így valahol azért érthető az ár. Ennek ellenére biztosan nem akad minden sarkon két olyan magyar, aki zsebből ki is fizetné egy lakás árát a 38 éves, olasz kabrióért.
Döntő többségben önerőből és azonnal terveznek használt autót vásárolni a magyarok, mások kölcsönt is igénybe vennének, de a munkáshitel is megjelent a lehetséges finanszírozási megoldások között. Máris mutatjuk, milyen arányban!
Jóval többen kerestek használt elektromos autókat idén novemberig, mint a múlt év azonos időszakában - legalábbis ez derült ki a Használtautó.hu által közzétett adatokból. A portál azt is elárulta, mennyien érdeklődtek a hibridek iránt.
A tél beköszöntével a Használtauto.hu nyilvánosságra hozta, hogy milyen összkerékhajtású autókat keresnek a felhasználóik. A toplistát német prémium modellek uralják, de
a legnépszerűbbek között még a Tesla és a Suzuki is felbukkan.
Magyarországon leginkább csak a képernyőkről ismerhetjük a Dodge Viper sportautót, de azért néhány darab csak-csak eljutott hazánkba is. Most az egyik legdrágább korabeli autó a használtpiacon.
Gyakorlatilag a márkakereskedőtől, a Pappas Classic kezei közül vihető el 129,99 millió forintért ez az öreg Mercedes. De vajon mitől ilyen különleges, hogy ennyit kérnek érte? Szabad egyáltalán ennyit adni egy öreg autóért?