Embert barátjáról - és autójáról!

Életkoromat tekintve nem vagyok aggastyán, így határozottan emlékszem, amikor gyerekkoromban - fogjuk rá, hogy 15-20 évvel ezelőtt - fellapoztam egy autókatalógust, annak tartalomjegyzékében mereven bekategorizált típusok sorakoztak. Limuzinok, kombik, ferdehátú kompaktok, ez volt a fő csapásvonal; a sportkocsikat értelemszerűen a Ferrari, Lamborghini és Porsche neveknél illett keresni, míg a szögletes külsejű, spártai körülményeket idéző terepjárók valóban terepjárás céljából készültek. Mit mondjak, nem volt túlságosan bonyolult rendszer. Ehhez képest manapság, ha a létező piaci kategóriákat vesszük górcső alá, a bolondokháza nem realisztikus kifejezés arra a kaotikus állapotra, amivel szembe kell néznünk mondjuk új autó vásárlásakor. Példaszerű orvosi lónak máris itt van tesztünk alanya, a Nissan Qashqai+2, amely a gyári terminológia szerint egyesíti a kompakt modellek előnyeit a terepjárók pozitív tulajdonságaival, kvázi a Qashqai egy városi terepjáró. De elmagyarázta már valaki érhetően, hogy városi használathoz egyáltalán miért van szükség terepjáróra? Értelmetlen okfejtés helyett inkább nézzük, konkrétan mit nyújt a városlakóknak szánt Nissan.

A divatos, jó megjelenésű karosszériáról nincs különösebb új mondanivaló, az időközben végrehajtott szolid ráncfelvarrásra maximum a sajtóhírverés miatt kerülhetett sor, ráadásul szabad szemmel alig vehető észre, hogy a Qashqai+2 hosszabb és picivel magasabb, mint ötszemélyes rokona. Ami a képeken látszik, kivétel nélkül a közepes Acenta felszerelés részét képezi. A csomagból kiemelendő a 17 colos könnyűfém felni, a fényezett kilincs és lökhárító, az elektromosan behajtható visszapillantó, a tetősín, a ködlámpa, valamint az UV-szűrős panoráma üvegtető, amely nem nyitható, csak belülről árnyékolható.

Mint tudjuk, a Qashqai-család immáron kéttagú, a normál ötüléses kivitel mellett választható a +2 jelzéssel ellátott nagyobb változat, amely nem csak az öncélú divatozás miatt hétszemélyes. Plusz két ülés bepasszírozása, azaz kontár fércmunka helyett a tervezők bő 20 centiméterrel toldották meg a teljes hosszúságot - ebből majdnem 14 cm jutott a tengelytávnak -, tágasabbá téve ezzel a második sort, illetve a csomagtartót, amely 450 literesre hízott. A trükköt a csomagtér padlója rejti, ahonnan szükség szerint elővarázsolható a +2 extra üléspárja, és dicséretes, hogy a pótszékekkel kapcsolatban maga a gyár sem kelt illúziót: 160 centis testmagasság fölött nem garantált semmi, maximum az ízületi bántódás és a kuporgás. A puding próbája persze az evés, pláne, ha tesztről van szó, ezért beültünk, és bárcsak a fogyasztásmérések értékei stimmelnének egyszer úgy a prospektusokkal, mint a Nissan saját véleménye a miénkkel. Mivel a második sor székei tologathatók, azokat előrehúzva elvileg még el is lehetne férni, csakhogy az ülőlap gyakorlatilag a padlón van; térdtől lefelé nincs helye a lábaknak, a combok közelebb vannak a mellkashoz, mint a majdnem ideális vízszinteshez. Akinek van személyije, annak kényelmetlen, na, nincs mit szépíteni.
A vezetőülésből egészen másként látjuk a világot. Ide behuppanva, pontosabban felhuppanva nyomban választ kapunk a terepjárós beütéssel kapcsolatos kérdésre. Érezhetően magasabban ülünk, mint normál személyautóban, sokkal jobb a kilátás, és a szakemberek szerint ez a pozíció a kényelem mellett egyben biztonságot is jelent – a vezető előbb észrevehet olyan dolgokat, amivel elkerülhető lehet egy baleset. A tökéletes tájékozódást nagy felületű, szinte holttér nélküli képet adó visszapillantó tükrök is segítik. Maga a vezetőülés hosszú úton is kényelmes, állítható a magassága és a deréktámasza, a kárpitozás azonban megszokást igényel. A felületi szivacsréteg szokatlanul puha, a süppedős, régi francia iskolát juttatta eszembe, amikor az ember szó szerint „beleült” az ülésbe.

A műszerfal elrendezése teljesen szimmetrikus, sem a középkonzol, sem a multifunkciós kormány nincs túlzsúfolva. A műszerek rajzolata egyszerű, könnyen leolvashatók, a digitális, piktogramos benzinszintjelző viszont engem mindig zavar, soha nem tudom, pontosan mennyi üzemanyag van a tankban. A gazdag felszerelés élvezetessé teszi az utazásokat, az ember automatikusan nyúl a villanyos ablakok után, magától értetődően csavargatja a kétzónás, automata légkondicionáló gombjait, a rakodóhelyek nyelik a kacatokat, mint kacsa a nokedlit – panaszra tehát semmi ok. A kidolgozás méltó a márkához, az összeszerelés precíz, a burkolatok pedig döntően puhák. Nálunk hátul sokáig zörgött valami, de a fotózás után, az ülések ide-oda tologatását követően megszűnt a zavaró jelenség. Érdekesség a „megcsapolt” szellőzőrendszer. A mai autókban megszokott, hogy felfelé a szélvédőre csak párátlanításhoz/jégtelenítéshez való, fűtött levegőt fúj a ventilátor. A Nissan tervezői okos huszárvágással megszabadultak e béklyótól, és külön gombbal aktiválható a fej fölötti (hűtött) légcsere, amely a hátsó sorokban is érezteti jótékony hatását.

A kétliteres, 140 lóerős benzinmotor alul gyengélkedik, tudásával nem hozza zavarba a 115 lovas 1,6-ost, pörgetve viszont élénkebbé válik. A menetteljesítmények hozzák az átlagot, nulláról százra 10,5 másodperc alatt gyorsul a Qashqai+2, végsebessége 190 km/h. Akinek nincs pénze dízelre, nem fog csalódni a saját fejlesztésű Nissan konstrukcióban, már csak azért sem, mert az autó súlyát és a motor nagyságát figyelembe véve a fogyasztás sem kétségbeejtő. Városban 10-12 literrel ajánlott számolni, normál autópályázásnál viszont simán kijövünk 9 literből, hangsúlyozottan visszafogott tempóval még ennél is kevesebből, a tesztátlagot nem túl acélos 9,2 literrel zártuk, ami még közel sem katasztrofális. Takarékoskodás helyett egyértelműen a komfort a Qashqai+2 igazi erőssége. Kezdjük azzal, hogy hihetetlenül csendes, városban, a forgalom ritmusát tartva szinte hangját sem hallani. A futóművet szerpentinen billegve biztosan lehúznánk, de városban - ahova ezt a modellt eleve szánták - lágyan, mégis magabiztosan tompítja az úthibákat, egyedül az óriási, ballonos kerekek dohogása árnyalja a kedvező képet. A kezelőszervek működése példásan könnyed, a kormány ugyan nem sok visszajelzést ad az útról, de a váltó japánosan egzakt, így a vezetés voltaképpen problémamentes.
Ha egyetlen szóval kellene jellemeznem a kipróbált Nissant, azt mondanám, hogy emberi, és ezzel nem megszemélyesíteni szeretném. A Qashqai+2 a mindennapok megbízható, szerethető, és ami a legfontosabb: praktikusan használható partnere; és a teszt után kimondható, hogy a tágasabb +2 megvétele azoknak sem kidobott pénz, akik talán soha nem fogják igénybe venni a csomagtér padlójába rejtett két ülést. A 4x4 hajtás hiánya a barátibbnak tűnő fogyasztáson kívül fel sem tűnt, ennek talán télen lehet gyakorlati hátránya, bár jó téli gumival az átlagosnál magasabb építésű Qashqai+2 még mindig jobban elboldogulhat, mint a hagyományos személyautók. Az Acenta 6,79 millió forintos alapára számszerűen nagy falat, de ezért az összegért tágas karosszériát, megnyugtató biztonságot, magas fokú komfortot és gazdag felszerelést kap a vásárló, mindezt remek összeszerelési minőséggel megfejelve.