Régi az új mellett – Fiat Tipo

Egy teljes hétig próbálhattuk a Fiat vadiúj szedánját, ami nevében egy 20 éve leköszönő kedvencet, a Tipót hívta vissza tavalyi bemutatójakor. Hogy jó ötlet volt-e visszahozni az 1988-tól 1995-ig gyártott előd nevét, arról megoszlanak a vélemények, de kisebb közvélemény-kutatásom után kialakult bennem a kép egy megbízhatatlan, de szerethető autóról. Kissé déjà vu érzés, ha megnézzük az új Tipo tesztjének címét - „lusta, de szerethető családtag”. Ez a kettősség úgy látszik, a mai napig Tipo tulajdonság maradt. Persze az új modellnek egyelőre nem ismert a hosszútávú megbízhatósága, annyi már most biztos, hogy motorikusan nincs minden a topon.
Bár a mai szedán Tipo valódi vérvonala valahol a Regata-Tempra-Marea-Linea vonalon keresendő, azért megpróbálkoztam összehasonlítani az egykori és az új Tipo modelleket, hiszen nevük stimmel és az 5 ajtós változat már valóban a Tipo utódjának lesz tekinthető. Ehhez pedig szükségem volt egy jobb állapotú alanyra. Mindez nehezebb feladat, mint gondolnánk, hiszen zömében vagy borzasztóan elhanyagolt, vagy "tuningolt" változatok futnak az utcán. A gyáribb állapotúak elenyésző kisebbségben vannak, pedig én utóbbiból kerestem a fotózáshoz. Végül közelebb, mint reméltem, de sikerült találni egy fehér, már facelift utáni, 1.6 i.e. benzines darabot. Egyébként voltak jelentkezők, akik újonnan vették, de a többség használtan jutott hozzá, mikor az ára vészesen csökkenni kezdett.

A megkérdezetteknél a megfizethetőség és a kényelem volt a döntő szempont vásárláskor.

A fotózáshoz megszerzett autót 2013-ban vásárolták egy autószerelőtől. A hétvégi használatot jól mutatja, hogy az elmúlt 2 év alatt csupán 10 000 km került bele, így most van benne 183 ezer futott kilométer. Meglepő tulajdonsága, hogy rozsdafoltok nem igen akadnak, ami nem jellemző erre a korszakra. Ennek oka, hogy karosszériáját hosszú távra tervezték, így galvanizált bevonat védi. Hatása ma is jól látszik. Tesztalanyom egyébként már a facelift utáni változat, kisebb fényszórókkal és merevített kasztnival.
Felszereltségben is megelőzte korát. Az általam tesztelt 1993-as példányban már van légkondi, szervós kormány, elektromos ablakemelő elöl és fordulatszámmérő, viszont nem a híres digitális műszerfalas, aminek, annak idején mindenki a csodájára járt. Nem véletlen, hogy 1989-ben elhozta az Év Autója díjat, többek között az Opel Vectra és a Volkswagen Passat elől. Épp ezért méltatlan, hogy milyen állapotúakat találunk ma a kompakt ferdehátúból.
Nagy fotelek elöl, kényelmes kanapék hátul és a műszerfalon elrejtett óra jelzi a prémiumabb kategória felé való kacsintgatást. A lábtér óriási, elöl és hátul egyaránt. Amit még kiemelt a jelenlegi tulaj, hogy hihetetlen gyorsan felfűt a mai napig is. Hidegindítás után a rövid ujjú pólós időig pár perc alatt felmelegíti a kabint. A Tipo azonban nem egy csupán tankolandó autó.

Tipikus hibája az elektronika gyakori meghibásodása, amit néha egy egyszerű műszerfalra csapás is megold.

Ezenkívül cserélve lettek a lengőkarok, a komplett fékrendszer és egy motorgenerálon is átesett már, de legalább azt mondja a tulaj, hogy sosem hagyta őket cserben.
Népszerű darab lett a fiatalok körében is, lévén, hogy rengeteg kiegészítőt gyártottak hozzá, erősebb 1.9-es dízel és kétezres benzines motorjai pedig jól tuningolhatóak. Az új Tipóban valahogy nem látom ezt a fajta bugit, hogy később a fiatalok kedvenc tuningalapja legyen, bár kivételek mindig vannak és lesznek. Családi használatban lévő idős tesztalanyomat is egy ifjú titán hajtja, és nagyon szereti. Mondjuk mindenki így van az első autóval, aminek először kapja meg a kulcsát aputól, hogy egyedül elmehessen vele. [BANNER type="1"]
A kényelem már az első behuppanáskor érződik. Minden kézre esik, minden egyszerű és átlátható. A kapcsolók a mai napig oda kattannak, ahova kell. A kormány jó fogású, a váltó pedig ugyanolyan pontos és jól kezelhető, mint az új Tipóban. Ezt a tulajdonságát hála Istennek örökölte az utód. A kormány persze hiába szervós, mégis több izommunkát igényel, mint az újban, de legalább egészen jó vezethetőséget ad. Nem beszélve az erőről, ami a régi Tipóban lakozik. Az 1.4-es 95 lóerős Tipo szedán után, a 75 lóerős 1,6 i.e. a 6000/ percnél leadott 75 lóerejével is felüdülés volt. Városban a mai napig dinamikusan autózhatunk vele.
Vegyes fogyasztása 8,6 liter, ami nem szerény. Városon kívül 7, városban 9 litert eszik a 93-as születésű hatchback. A durva az, hogy az új Tipo is megkéri a 7,6 literes vegyes átlagfogyasztást, odafigyelve és nem hajtva, feleslegesen. Fejlődés tehát van, de nem nagy.
A régi Tipót övező szeretet annak tudható be egyébként, hogy sokaknak ez volt az első nyugati autó a családban, ami rengeteg kényelmi funkcióval volt felszerelve. Ez persze nem jelenti azt, hogy jó volt, a megbízhatatlan szó mindenkinél felmerült. Igazából minden hiba könnyen és olcsón orvosolható volt a maga korában is, nem kellett márkaszervizekbe járni. Az előbb említett elektronikai hibákon és lámpa kontakthibákon túl hallottam rossz adagolóról, kieső féltengelyről és elromlott mechanikákról is. Ezektől függetlenül ma is élhető autó maradt Tipo-névelőd, és ezt a tesztnél is bizonyította nekem. Érvényes műszakival is kaphatunk már Tipót 100 ezer forint alatt is, de klímás is akad 260 ezerért. Aki tehát kedvet kapott, olcsón találhat, irány a Használtautó.hu!