Autósvilág hírei2026. 07. 23.

Hivatalos: újabb leépítés jön a Porschénál, 5000 munkahely szűnik meg!

Az egyre meredekebben csökkenő eladások miatt a Porsche is kénytelen összébb húzni a nadrágszíjat, ennek eredményeképpen több ezer munkahely szűnik meg.

Betűméret18 px
⏱️ kb. 2 perc olvasás
Jelentős átalakítások zajlanak a Volkswagen Csoporton belül, amelyek a prémiummárkákat sem kímélik. A Porsche már korábban bejelentette 3900 állás megszűnését, ám most újabb 5000 munkahelyről döntöttek ugyanígy. Ennek eredményeképp rövid időn belül 8900 munkavállalótól búcsúzhat el a német gyártó. A tervek szerint a munkahelyek leépítését a természetes fluktuációval (a távozók helyére nem szerződtetnek senkit), a korengedményes nyugdíjazással, illetve az önkéntes távozási csomagok segítségével kívánják elérni. A leépítések várhatóan az adminisztratív, valamint a kutatás-fejlesztési területeket érinthetik elsősorban, ugyanis az elmúlt években mindkét szegmensben komoly bővülés ment végbe. Ennek értelmében a Stuttgart mellett fekvő, weissachi fejlesztőközpontban dolgozó körülbelül 7500 fő jövője lehet veszélyben, ideértve a vezetői pozíciókat is, ugyanis a vállalat vezérigazgatója, Michael Leiters kiemelte, a felsővezetők száma is csökken. A Porsche nem véletlenül döntött az óriási leépítési hullám mellett. 2023 óta folyamatosan csökkennek az eladásaik. Akkor 320 221 gépkocsit adtak át, ám idén várhatóan csak 250 ezer autót fognak értékesíteni. Ennek egyik oka a kínai piacra vezethető vissza, ugyanis itt zuhant be leginkább a Porschék iránti kereslet, de a belső égésű motoros Macan kivezetése és a Boxster és Cayman utódjainak jövő évre halasztott premierje sem segít az eladások fellendítésén. Leiters hangsúlyozta, a Porschénak évi 180 ezres volumenre kell berendezkednie, erre a szintre kell csökkenteni a fedezeti pontot. Az értékesítés fellendülését a belső égésű motoros Macan utódjának bemutatásától várhatja a német gyártó, de az egyelőre csak pletykák szintjén megerősített három üléssoros SUV, illetve a 918 Spyderhez hasonló hiperautó is hozhat némi pénzt a konyhára, ám ezek már biztosan nem fogják az idei számokat kozmetikázni. A modellpaletta pontos jövőjét október 8-án ismerteti a Porsche, addig jó eséllyel ennél több konkrétum nem fog kiderülni.
G

Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.

Ajánlott cikkek