Véget értek az idei szintrehozási és nagyfelületű burkolatfelújítási munkálatok az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kezelt pályákon. 2024-ben 5,1 millió négyzetméteren cserélték a tönkrement, elhasznált burkolatot új aszfaltra.
Nem csalás, nem ámítás és nem is replika: egy valódi BMW M3 GTR versenygép kapta meg a 2005-ben megjelent Need for Speed: Most Wanted felejthetetlen matricázását! Mutatjuk, hol nézheted meg élőben az autót, amiről egy fél generáció álmodott!
A KRESZ egyértelműen kimondja, kik, és milyen járművel hajthatnak fel az autópályára, a gördeszka viszont nehezen feleltethető meg ezeknek a szabályoknak, így nem csoda, hogy a rendőrök állták az eltévedt deszkás útját.
Az átlagos családi autók ára Európában a 10-20 milliós tartományba csúszott, ami sokakat egyre távolabb lök az autószalonoktól. Körbenéztünk a tengerentúlon, hogy ott mennyiért mérik az idehaza is forgalmazott modelleket.
Tavaly a BMW már elhintette, hogy ha sikerül kellően erős modellt alkotni, akkor az M3 és az M4 is villanyautóként folytathatja az életét a következő generációtól, viszont most úgy tűnik, nem ilyen egyértelmű a helyzet.
A BMW megerősítette, hogy néhány modell esetében biztosan marad az adott generáció végéig a manuális váltóval felszerelt kivitel, hiszen a vásárlók jelentős hányada még a mai napig ezt részesíti előnyben.
Nehéz felfogni, hogy még mindig lehet fokozni az autópályákon bekövetkező balesetek abszurditás fokát, de az MKIF legújabb videója rögtön három példán keresztül cáfol rá minderre.