A trabantos elnökasszony

„1974-ben, egy Trabanttal vittek haza a kórházból és a történetem is akkor kezdődött. Világéletemben imádtam az ilyen típusú autókat, később is mindig volt otthon Trabink. Három-négy évesen kormányoztam először egyet, de komolyabban persze csak később ismerkedtem meg velük, amikor már lett jogsim, 17-18 éves koromban.” – kezdi történetét Somogyiné Skripeczky Tünde, aki nem egyszerű autós hölgy, hanem a Traburg klub elnökasszonya is egyben.
„Akkor kaptam egy Trabit és mindenhova azzal mentem, konkrétan még a szomszédba is. Ekkorra már barátságot kötöttem a környék összes hasonló gondolkodású és korú szerelőjével, ugyanis szabadidőmben nem babázni vagy hímző szakkörbe jártam, hanem autószerelő műhelyekbe. Ha választanom kellene, ma is hamarabb mennék jégcsapkezekkel a Mikulás rallyra szervizelni, mint hogy otthon üljek és kötögessek. Mindig is érdekeltek a műszaki dolgok” – folytatja Tünde, aki csak hétvégén, vasár- és ünnepnapokon használja ma már csak ezeket az autókat. Hétköznap egy - szintén nem fiatal - Toyota Carinát hajt.
1997. augusztus 20-án pecsételődött meg a sorsa, szó szerint, ekkora alakult meg - egy rendezvényeken összeismerkedett, nagyjából harminc fős baráti társaságból - a Traburg (azaz Trabant és Wartburg Tulajdonosok Baráti társasága) Klub. 22 évesen lett Tündéből elnökasszony, több mint tíz éve fogja össze a csapatot.
A sztenderd találkozójuk az augusztus 20-i hétvége, mindig Balaton-Siófok környékén, a másik, amit hasonszőrű társklubokkal együtt szoktak tartani, május 1-jéhez kötődik: a Szocialista Autóipar Remekeinek Seregszemléje. Ezen felül házibulikat, állatkerti sétákat, sütögetést, főzőcskézést, úttörővasutazást és vagy kirándulásokat szerveznek. Társklubokkal együtt második éve ünneplik újra, de teljesen nosztalgikus - nem ideológiai - alapon november 7-ét is, a nagy októberi szocialista forradalom ünnepének napját. „Én azt szoktam mondani, hogy nagyon jó alap egy ilyen klub, mert van egy közös dolog, ami összeköti az embereket. A Trabant és az autózás összehozták ezt a társaságot, de ez már sokkal többről szólt. Életre szóló barátságok kötődnek, amik – szó szerint - nem ismernek határokat. Francia és német barátok is csatlakoztak a klubhoz az évek folyamán, így már nemzetközinek mondható a szervezet…” - mesél tovább.

Az autózást is ilyen lazán kezelik, Tünde első Trabantja jelenleg a férje versenyautója, amellyel évi két-három amatőr versenyen veszt részt. Ez a kisautó azért is különleges, mert "Ő" az egyetlen kombi Trabi versenyautó… Ezen kívül van egy utolsó szériás gyári DeLuxe változatú Trabantjuk is, törtfehér színben, zöld tetővel, full extrával. Többek közt automata öv van benne, ködlámpa elől-hátul, krómozott a lökhárítója és van hozzá egy ugyanilyen DeLuxe utánfutó is… nem semmi látvány, de a klubban más érdekességek is akadnak.
Egy Trabant limuzin készítéséhez már nem csak a család, kilenc ember, ahogy ő mondja, „kilenc részvényes” szállt be. 18-60 év közti delikvensek adták össze rá az alaptőkét, így kezdődött el az autó építése. Ez egy közel 6 méter hosszú, piros plüsskárpitos limuzin, van benne szeparátor ablak, zene, minibár, kályha… és teljes egészében saját munka. Tünde és barátai szívesen furikáznak vele, ahogy a baráti társaság többi „őrült” autójával is. Nyáron egy Barkas autómentőre például felfújhatós medencét tettek az egyik felvonulás alkalmával és abban utaztak a „strandolni vágyók”, míg egy másik alkalommal komplett „tábori konyha” kapott helyet a platón bográccsal, paprikás krumplival, konyhás „bácsival”, aki merőkanálból kínálta a bámészkodókat.
S hogy hogy reagálnak minderre az emberek? „A németek sikítva széles mosollyal várnak minket a Balaton partján, egyszerűen imádják ezeket az autókat! Amikor a felvonuláson visszafelé haladunk és kezd sötétedni, nem látsz az úton semmit, mert villognak a vakuk, a szálloda erkélyekről üvöltve kiabálnak, integetnek az emberek, tehát nagyon nagy kultusza van, de azért szélsőséges. Amikor először láttam, azt mondtam, ilyen nincsen, bár mint említettem, előfordul, hogy gyűlölnek is érte vagy éppen irigykednek – hiszen a Trabant régen valami olyan volt, amit utálni kellett, s sokan nem értik, hogy alakult így át, hogyan lett ebből valami kultusztárgy, de szerencsére ők vannak kevesebben. Az emberek tehát vagy nagyon szeretik vagy nagyon nem szeretik ezeket az autókat, de inkább ez előbbi, főleg hogy egyre öregebbek az autók és egyre kevesebb olyan van belőlük, ami rossz állapotú. Azok maradnak meg, amiket második-harmadik autónak, szinte családtagként tartanak. Szerencsére vannak olyan emberek, akik erre hamarabb költenek, mint más hobbikra, s így egyre különlegesebb példányokat őriznek meg az utókor számára, aminek én nagyon örülök… Vidéken a mai napig találnak a fiúk különleges darabokat, garázsok, pajták mélyén elfeledve, befalazva igazi kincseket. Klubszinten most nagyon menő a Wartburg Trans, azaz a platós Wartburg, ezeket keresik a fiúk az országban és próbálják megmenteni őket” – zárja sorait.