Autósvilág hírei2026. 07. 02.

Brutális magyar autós üldözés: videón, ahogy a levegőbe repül a rendőrök elől menekülő jármű!

Azt hitte, hogy le tudja rázni a rendőröket, helyette árkot fogott, majd a levegőben pörgött, végül az út melletti bozótosban landolt az autójával.

Betűméret18 px
⏱️ kb. 1 perc olvasás
Egy vasúti átkelőben eredtek a rendőrök egy járművezető után Hajdúhadházon. Az egyenruhások felismerték a férfit, és tudták, hogy el van tiltva a járművezetéstől, ennek ellenére ismét volán mögé ült. Amikor azonban utána fordultak és megpróbálták megállítani, a 46 éves férfi gázt adott, lehajtott egy földútra, majd menekülni kezdett. Egyre nagyobb sebességgel haladt, mígnem elvesztette uralmát a jármű felett, és az út menti árokba csapódott. Az autó ekkor látványosan megpördült a levegőben, végül a rekettyésben landolt. A férfi azonban a baleset után sem adta fel: kiugrott az autóból, és futásnak eredt. Néhány méter megtétele után a sűrű aljnövényzetben próbált elrejtőzni, kevés sikerrel. Az egyenruhások megbilincselték, majd előállították a rendőrkapitányságra. Járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűncselekmény miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte a letartóztatását.
G

Itt állíthatod be, hogy az Autónavigátor cikkeit az elsők között lásd a Google keresőjében.

Ajánlott cikkek