Autósvilág híreiÖsszes →
A Renault Master lett az Év Haszonjárműve!
A 25 fős Év Haszonjárműve zsűri szakújságírói egyöntetűen a Renault Mastert választották a legjobbnak.
Erős autóból is a németet szeretik a magyarok
Megnéztük a Használtautó.hu adatai alapján, hogy 250 lóerő felett mely modellekre és milyen átlagárakon harapnak az érdeklődők. Érdekesség, hogy német prémiumautók mellett csak a Ford Mustang fért be a top 10-be.
Brutálisan sok gyorshajtót fogtak a 13. kerületben szombaton
Múlt szombat éjjel a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. Kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a Váci úton és az Árpád hídon összesen 100 gyorshajtót büntettek meg.
SztoriÖsszes →
25 éve toppant be a Škoda Fabia a kisautók közé
Egy szép keddi napon, 1999. szeptember 14-én pillanthatta meg testközelből a nagyközönség a Škoda újkori történetének második nagy dobását, a Fabiát. A kisautó először a Frankfurti Autószalonon mutatta meg magát élőben.
Vajon az unokáink is láthatnak még 600 lovas, V8-as sportkombikat?
Az Audi RS6 szótári értelemben vett skizofrén, hiszen egy átlagos hétköznapon tágas családi autó, míg igény esetén egy kombi álcába öltöztetett versenyautó. Jelen állás szerint közvetlen utód nélkül tűnik majd el. Vajon szegényebb lesz emiatt a világ?
Ezek voltak a piacvezető autók 20 évvel ezelőtt!
Egészen másképp festett a két évtized ezelőtt autópiac, a városi terepjárók még csak furcsa különcök voltak, de érdemes vetni egy pillantást a volumenre is, a kevesebb modell sokkal nagyobb darabszámot eredményezett.
HasználtautóÖsszes →
A veteránozás szűretlen élménye, Dacia áron – Porsche 944
Nagy utat járt be a 944, az eladásaival megmentette a márkát, majd utána mégis évekig a lenézett Porsche modell volt. 30 év elteltével éppen ideje táncra hívni, hogy idilli utakon mesélje el a kalandos történetét, mézédes veterános mázba csomagolva.
A nagy Mustang körkép: Melyik generáció a legjobb vétel?
60 éve lépett a piacra a Ford Mustang, ám az első és az utolsó generációt egymás mellé téve még mindig egyértelmű a rokonság. Megnéztük, hogy melyik Mustang mit tud adni 2024-ben, illetve azt is, hogy mennyiért: neked melyik éri meg a legjobban?
Nemesedik a korral? Ilyen veterán az egykori Mercedes népautó!
Súlyos milliókért kínálják, ami egykoron a Mercedes-Benz modellek legolcsóbbika volt, persze nem feltétlenül ekkora motorral és ebben az állapotban. Vajon kincset érő veteránná érett, vagy továbbra is csak egy ugródeszka az "igazi Mercik" világába?
TesztÖsszes →
Amikor az izgalom hiánya pozitívum? Teszten a friss Octavia!
Járt utat a járatlanért el ne hagyj, tartja a mondás, amit bizonyára komolyan vesznek a csehek. Az Octavia ugyanis gyakorlatilag a modern kori újjászületése óta ugyanazt kínálja, és ez így van jól.
Ez lenne a piac legizgalmasabb plug-in hibrid SUV-ja?
Konnektoros hibridként járt nálunk a cápaorral átrajzolt Cupra Formentor, amely hiába kínál tisztességes villanyos hatótávot, ma már nem kaphat zöld rendszámot. Ennek ellenére az egyik legizgalmasabb, legszerethetőbb plug-in hibrid, mutatjuk is, miért!
Videó: Mazda bőrbe bújt Toyota, vagy Toyota bőrbe bújt Mazda?
Egyértelműen Toyota bőrbe bújt Mazdáról beszélhetünk. Videón mutatjuk meg az átemblémázott kisautót.
ÚjdonságÖsszes →
Toyota emblémával is megérkezett a Ducato: íme a Proace Max!
Miért lesz sokkal jobb a Fiat Ducato attól, hogy japán embléma kerül rá? Íme a válaszok testközelből: vezettük az új Toyota Proace Max haszonjárművet!
Már itthon a 7. generációs Mustang!
Most már bár szinte bármikor láthatod az utakon is a Mustang legújabb generációját, hiszen már ott áll a szalonokban és meg is vásárolható. De mi az új benne, és mennyibe kerül?
Kombiként és sportosban is elérhető már a Volkswagen ID.7
Habár döcögve indult a Volkswagen ID szériája, végül a 7-es már a villanyautó-piac egyik legjobb terméke lett. Hova lehet ezt még fokozni?
Tippek, tanácsadókÖsszes →
Ezt ne csináld kánikulában autósként!
Talán közhelyesnek tűnhet a következő felsorolás, de a gyötrő kánikulában úgy véljük nem árt egy kis ismétlés. Mutatjuk, hogy miket ne csinálj!
Így kellene klímázni? 5+1 tipp, hogy túléld a kánikulát!
Nyáron az autók legfontosabb kényelmi és biztonsági funkciójává lép elő a klímaberendezés a melegben romlik a koncentrációs képességünk, gyorsabban elfáradunk, lassulnak reflexeink. Te vajon jól használod a forró napokon nélkülözhetetlen berendezést?
Miért hasznos nyaralás alatt a gépjármű-asszisztencia?
Külföldön jelentős költséggel járhat, ha lerobban az autó, és szervizbe vagy egyenesen haza kell szállítani. Ilyenkor jöhet jól a gépjármű-asszisztencia nevű biztosítási elem, ami fedezi azokat a költségeket, amiket a hagyományos autóbiztosítások nem.