VOLVO S40

Ha csak a helykínálatot nézzük, akkor a második Ford Focus alapjaira épülő második S40-es alig kapná meg a három csillagot, de a stílusos, kifinomult és egyedi belső, az igaz, nem túl praktikus, de szépséges lebegő középkonzollal és persze hogy hamisítatlan skandináv hangulatával megérdemli a négyet is. Jóllehet a biztos úttartást feszes rugózással éri el, így az nem mindenki szájíze szerint való, a szűkös hátsó fejtér, a nem túl nagy nyílású, és nem is valami tágas csomagtér miatt mondjuk taxinak alkalmatlan, de azért búslakodásra semmi ok, a kis Volvo egész életrevaló.

Még a belépőmodellek is szépen felszereltek, kötelező kényelmi és főleg biztonsági kérdésekben abszolút naprakészek. Amúgy meg magasabb felszereltségi szinteket választva kisméretű luxusautót faraghatunk az S40-esből.

A Ford féle benzines sornégyek teljesen okésak, de a motorizáltságba a Volvo morgó öthengeresei visznek némi stílust, turbósként meg aztán lendületet dögivel. Dízeléknél szintúgy: a PSA konszerntől beérkező 1.6 és 2.0, szépen húznak, takarékosak is, de a házon belüli fejlesztés 2.4-es az igazi.

A különféle, vásárlói elégedettséget vizsgáló felmérések alapján az S40-es egy szerethető és főleg megbízható modellnek bizonyul, főleg a Volvo féle öthengeresekkel. A gond csak az, hogy bár főbb szerkezeti elemeiben Ford Focus, a Volvo mégis úgy érzi, neki mindenképpen prémium árfekvésbe kell kitolnia a szervizköltségeket, igaz, különféle pénzügyi konstrukciókkal ez némileg tehermentesíthető.

Egy Volvótól nem is várunk mást, az öt csillag szinte a minimum, főleg, hogy a Volvo sokáig mondogatta, hogy bár jó dolog, de nem szentírás az Euro NCAP, és legalább olyan fontos a valós balesetekből évtizedek alatt begyűjtött saját információs adatbázis és cégen belül felhalmozott tudás. De végül beadta a derekát, mondván, ha a népeknek ötcsillagos NCAP kell, akkor megkapják.