Új területen is kipróbálja a bevált koreai csodareceptet a Chevrolet: megfizethető áron kínál az átlagos igényeket jól kielégítő autót. Ezúttal a családi egyterűek kategóriája került sorra, bár első ránézésre, főleg elölről inkább valami kis SUV-ot képzelnénk a látványos, nagy felületű orron elterülő Chevys osztott hűtőmaszk mögé. De még a szögletes, erőteljes megjelenésű oldal- és hátsó nézet sem egyértelműsíti, nem egy vetítős ál-terepjáróval, hanem egy maximálisan ésszerű családi egyterűvel van dolgunk. A kasznin nem találunk lélegzetelállító formai megoldásokat, cserébe viszont nem is fáraszt semmi csicsa.
A vezetőülésből körülnézve is marad egy csipetnyi terepjárós fíling, nagy és meredek a középkonzol, a kezelőszervek gyakorlatilag azonosak a márka (és a GM) jól ismert megoldásaival. De hogy az ESP kikapcsoló gombját hogy sikerült az első utas térdéhez elhelyezni? Egyébként az anyagok nem rosszak, egyedül a középkonzol divatos, de szerintem ízléstelen fényes fekete műanyag betétje lóg ki a sorból. Viszont jól néz ki a műszerek kékes színe, és hogy legyen miről írnom, a központi kapcsoló panel felhajtható, alatta tárolórekesz és USB csatlakozót található.
A Chevy górék ezzel a fifikát ki is pipálták, nincsenek tilitoli ülések, panorámaablakok, villanycsodák. Van viszont hely. Sok hely. A 4,5 méternél kicsit nagyobb hossz, a 2,76 méteres tengelytávnak köszönhetően nem csak elöl, hanem középen is meglepően tágas az Orlando, sőt, talán még a harmadik sor is kellemesebb elhelyezést kínál a fő vetélytársaknál. Ennyi ülés mögött persze még 100 liter csomagtér sem marad, de az üléssorokat lehajtogatva akár majdnem másfél köbméteres, jól kihasználható rakteret kapunk.
Műszaki csemegéket sem tartogat a Cruze szabványos szerkezeteire épülő egyterű. De a futómű hangolása jól eltalált, kényelmesen utazik a család, apa (vagy éppen anya) könnyen manőverez a városban, vagy irányítja az autót a kanyargós országúton. Hogy kissé indirekt és érzéketlen a kormányzás? Az ebben az autóban nem sok vásárlónak fog feltűnni, nemhogy zavarni…
Ha már családi egyterű, akkor az ember mindjárt a dízelre gondol. Az Orlandó orrában a GM márkái által eddig használt, az Opel által épp modernizált Fiat helyett új, na neem, nem német, nem amerikai, nem is koreai, hanem igen, ismét olasz eredetű motor, de ezúttal a VM motori által szállított dízel duruzsol. De ez az erőforrás sokkal kellemesebbnek ígérkezik, mint beszállító egykor a 164-es Alfákból, meg Chryslerekből ismert régi nagy négyhengerese. A próbaúton jól szerepelt a két literes masina, erőteljesen és kulturáltan vitte a másfél tonnás autót, ahogyan az egy mai, 163 lóerős, 360 Nm-es nyomatékú dízeltől el is várható. Egyedül a hipernyugis autózás után a fedélzeti számítógép jócskán nyolc liter feletti fogyasztási adata rontja az összképet –majd meglátjuk, mit produkál az autó egy kiadós teszten.
Rosszabb lapokkal indul versenyre a benzines, mert az 1,8-as gép 141 lóereje papíron nem tűnik kevésnek, de a valóságban inkább csak a nyugis családi hétvégékre elég ereje, dinamikusabb haladáshoz gyakran kell kisebbet választani a váltó öt fokozata közül, ezzel kényszerítve magasabb fordulatokra az egyébként egész simán járó motort. Így természetesen az autópályázás stresszesebb és zajosabb, de kínszenvedésnek azért nem nevezhető időtöltés. Az árlistát még nem ismerjük, a dízelfelártól függ majd, hogy meggondolandó választás marad-e a benzines Orlando.
Annál is inkább, mert az alapárat igencsak vonzóan alacsonyra helyezte a Chevrolet: 4 790 000 forintért kínálják a véletlenül sem fapados, van benne klíma, ESP és hat légzsák. Így az első tapogatások, a néhány száz kilométeres próbaút után egyértelműen pozitív benyomásokat hagyott bennem a Chevrolet egyterűje, komoly vetélytársnak ígérkezik az európai és japán márkák családi egyterűivel szemben. Bővebben a kiadós tesztek után!
