Így újítottam fel a BMW ajtajait. Te is meg tudod csinálni!

Jellemző és zavaró a lógó ajtókárpit az E36-ban. Nekiállhatsz otthon!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lógó szövet, elengedett ajtókárpit-rögzítések, törött patentek - jellemző E36 betegségek. Így állj neki, ha te is ebben a cipőben jársz!


Mióta megvettem a kupét, nem írtam róla, és nem azért, mert nem történik semmi - mert történik - csak a vásárláskori éppen vállalható állapotot próbálom vállalhatóvá varázsolni és úgy megmutatni. Sajnos mindig van valami, ami miatt odázom az ilyen volt, ilyen lett cikket, de hamarosan megmutatom teljes egészében, hogyan is állok most a vén, de még mindig klassz E36-tal. Most viszont egy olyan hibát javítottam ki, ami nem is hiba, hanem a korral járó öregedés minden E36-nál. Mármint minden szövetkárpitosnál, egyszerűen elengedi az ajtókárpit szövet borítása a neki szánt helyét, és igénytelen lógásnak indul, nem mellesleg több mint 21 év mocskát viselték magukban az ajtók, így ezt most javítottam. Nem volt egyszerű meghozni az elhatározást, de annál egyszerűbb volt megcsinálni és rendbe rakni.

Megnyúztam, kimostam, újrakárpitoztam az ajtókat, ami nem is akkora feladat, mint gondolnád.


Van több probléma is az öregedő E36-ok ajtajaival, a valamiféle újrahasznosított anyagból készült idomra műanyag elemeket ragasztottak hátulról, ezeken a paneleken vannak a patentek, amik a helyén tartják az ajtóborítást.

Ha nem bántják, akkor a patentek nagyon sokáig húzzák, a panelek ragasztása viszont elenged.

Nálam is ez volt a helyzet, a bal oldalit már korábban javították, így ott csak kis korrekcióra volt szükség, jobb oldalt viszont mindegyik elengedte a helyét. A kárpitot leszedni az ajtóról egyszerű, két csavar van a kapaszkodó mögötti fészekben, plusz a kilincs keretét kell előrefelé megtolva lepattintani. Majd alulról kezdve feltéphetjük a patenteket, a legutolsó legyen a teteje, az ablaknál. A patentekre lehet vigyázni, de inkább vegyünk előre egy csomagot pár száz forintért, nem árt, én is vettem még korábban, így könnyedén cseréltem, amelyik eltört.
A fekete panelek visszaragasztásához valami erősre és tartósra lesz szükségünk, én a Kauffer jóvoltából a Mannol kétkomponensű műgyantáját használtam. Most éppen 599-ért érhető el náluk a 30 grammos kiszerelés, szóval nem nagy költség, és eggyel vissza tudjuk ragasztani az összes fekete panelt egy ajtón, plusz a két fakkot is, mivel alul ezek tartják az ajtót. A fecskendőből egyszerűen kinyomjuk a kívánt mennyiséget egy keverőfelületre, valamivel összekeverjük, amíg homogén nem lesz, majd rákenjük a megtisztított felületre. Érdemes súlyt tenni rá, én széket használtam, teljesen bevált, pár óra alatt szilárdra kötött az epoxy, egyáltalán nem macerás. A panelek felhelyezése az eredeti helyükre nem nagy feladat, mivel formázottak, csak a jó helyre tudjuk ragasztani. Bátran vágj bele!
A felújítás nagyobb apropója persze a kárpit javítása volt. Ezt sem szerettem volna túl drágán kivitelezni, így az egyszerűbb, de költségesebb megoldás helyett, ami egy kárpitos műhely lett volna, inkább kipróbáltam, mit tud a Motip folyékony, spray ragasztója, ami szintén nem vészes összeg, most épp 2050 forint a félliteres kiszerelés, ebből megvan a két ajtó kárpitja. Ha nem sikerült volna, még mindig ott a lehetősége a kárpitos műhelynek, de mivel szeretek barkácsolni, voltak ötleteim már előre. Az biztos, hogy az eredeti kárpitot akartam visszaragasztani, szó sem lehetett újról, vagy valami hasonlóról. Nem volt szakadt, csak mocskos. Nem kellett nagyon győzködni, egyszerűen lefejtettem a helyéről és ment a mosásba. Ne ijedjünk meg, jönni fog vele az eredeti szivacs is – már ha maradt még belőle – ehhez ne is nagyon érjünk, mert minden érintésre porlik. Vagy szedjük le teljesen és pótoljuk újjal, vagy hagyjuk. Én utóbbit választottam.
Hirdetés

Amíg száradt a szövet, kicsit takarítgattam, mert nem csak az anyag, hanem az ajtó és a kapaszkodó is rendkívül mocskos volt. Citromos víz és körömkefe, tesztelt módszer, nem bántja a műanyagot és nem lesz kellemetlen tisztítószer szaga. Maszkoljuk körbe a szövet helyét, hogy a ragasztóból ne menjen a műanyagra.

Mind a szivacsot, mind a szövetet be kell fújnunk a ragasztóval, utóbbinál csak éppen fújjunk rá, nehogy átitassuk.

Egy ponton sajnos nálam megtörtént, de nem zavaró, annyira. Ezután hagyjuk pihenni, 10-15 perc elég, de fontos, hogy szobahőmérsékleten csináljuk. Ezután olyan lesz a két felület, mint a ragasztószalag, ha a kettőt összeragasztod, nem szeded szét többet. Menjünk biztosra a felragasztásnál, mert ha felhúzzuk, a szivacsot tépjük fel, igazításra nincs lehetőség ilyen idős anyagnál. Simítsuk ki az anyagot, a kritikus részeken először, hogy szépen felfeszüljön. A hátsó fele gyárilag kicsit hullámos, ezt nem lehet reprodukálni, úgyhogy inkább kisimítottam ott is.
A szélére is kerüljön ragasztó, de nem kell túl sok, mivel ott rögzíti majd saját magát, ha betűrjük. Erre nem készültem elég alaposan, így hirtelen kellett szerszámot keresnem hozzá. Jobb híján kilapítottam egy vén alumínium kiskanalat és meghajlítottam. Hibátlanul működött. Tömködjük be az anyagot, persze figyeljünk, hogy egyenletes legyen. Felhelyezés után mehet vissza a hátul két csavarral és egy pánttal rögzíthető kapaszkodó, és indulhatunk is az autó felé. Többféle megoldást láttam már a kárpit és az ajtó közti szigetelésre az E36-nál, az enyém a leghitványabb vékony szivacs, valami fekete lágy masszával felragasztva. Jobb oldalon nem bántották még, így ott szépen a helyén van, bal oldalt viszont volt meglepi. Duct tape, sok, és az a baj, hogy nekem sincs jobb ötletem, így erre még várom a használható tippeket, mert ebben a formájában nem tudom máshogy visszarakni.
Ha már itt hozzáfértem az ablakemelő szerkezetéhez, kicseréltem a két alsó kis műanyag csúszkát. Ezek elhasználódnak, nem árt néha cserélni és volt egy hibajelenség, amit akár ezek kopása is okozhatott volna. Automata az ablak, és egy gombnyomásra, valamint az autón kívül állva a kulcsot a zárban elfordítva tartva fel kéne húznia, de több ponton is megakad, így nem megy fel. Sajnos nem oldotta meg a problémát, így ezt a hibaforrást még keresem. Az ajtókárpit viszont hibátlanul áll a helyén, a patentek is jók, a kárpit pedig pazarul mutat. Összenézve az előtte-utána fotót, elképesztő, mennyire rossz állapotban volt. Hátul még mindig lógnak, az lesz a következő, bár azt kibontani nagyobb meló. Szerencsére a tetőkárpit még nagyrészt a helyén, de arra is ez a sors vár. Tipikus E36 betegség, persze minden régi autónál előfordulhat a lógó kárpit. Egyszerűbb, mint gondoltam, egyszerű szerszámokkal elvégezhető.

Az eredmény persze nem újszerű, de több mint vállalható, én már ennek is örülök a kiindulási állapotot elnézve.


Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

6 thoughts on “Így újítottam fel a BMW ajtajait. Te is meg tudod csinálni!

  • 2018.02.12. at 11:11
    Permalink

    Nekem ugyanilyen E36 coupe van. Az ablakemelő szerkezet lesz elhajolva azért nem megy fel az ablak. Ha a kárpit lent van meg lehet nézni melyik ponton feszül,miközben menne fel az üveg. Elég hajlítani a szerkezeten. Én bontottat nem vennék ha nincs agyon kopva,az utángyártott egy forintot nem ér. Nem írtad milyen csúszkát vettél,de ebből csak gyárit szabad venni. Illetve én nem szegecselném,hanem csavaroznám a szerkezetet.

    • 2018.02.12. at 11:34
      Permalink

      Próbáltam már többször keresni, hol feszülhet, de látszólag mindenhol jó. A fogazott lemezen találtam kopást ott, ahol megáll az ablak, de nem segített rajta a hajlítás. Néha felhúzza, de általában nem, a gomb nyomva tartására viszont mindig felhúzza, de hallom, hogy ha nem nyomnám, megállna. Át fogom még nézni, nem szeretném cserélni, pont azért, mert jobbat nem hiszem, hogy találnék.

      • 2018.02.12. at 20:52
        Permalink

        Nekem is ugyan ez volt. Először kösd le az ablakemelőt. A csúszkák sínjeit takarítsd ki a 20 éves kosztól, majd kenőanyag. Simán kézzel tudod emelni az üveget, ha jó munkát végeztél.

  • 2018.02.13. at 01:04
    Permalink

    Szép lett a kárpit grat hozzá! Első autóm nekem is egy E36 coupe volt, ugyan ez volt a problémám a bal ablakkal. Végül úgy oldódott meg hogy kicseréltük a csúszkákat és másik ablakemelő motort kapott. A régi motor belső műanyag fogaskereke már szépen le volt fogazódva ezért kisebb ellenállásnál is megtorpant. Jó állapotú bontottat kaptam hozzá talán 5ezer Ft volt. Cikkszám alapján érdemes keresni, találni jó állapotút, a sedanba is ugyan ilyen motor megy csak fordítva beépítve. A sedan jobbos motorja ugyan az mint a coupe balosa jó kis keverés volt, utána olvastunk és végül jót rendeltünk.

Vélemény, hozzászólás?