A Volkswagen Superbje? VW Arteon teszt
Volkswagen Arteon Elegance 2.0 TDI SCR DSG teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Idén a CC utódjaként érkezett a Volkswagen lejtőshátú, kupés limuzinja, ami nem csak a Passat, hanem a Skoda Superb rokona is, mindkettő előnyös tulajdonságaival. Alapmotorjával is vállalható.
Egy híján 10 évvel ezelőtt, 2008-ban debütált a Volkswagen Passat CC, amiből aztán már a faceliftkor megpróbáltak önálló modellt készíteni, s csak a Comfort Coupé elnevezésre utaló CC lett. Négyajtós kupé volt, keret nélküli ablakokkal és a szedánok körében nem is kicsi, egészen jól pakolható csomagtérrel. De azt már az előző Skoda Superb óta, de főként a mostani kapcsán tudjuk, hogy egy felsőközép-kategóriás autó is mutathat jól a lépcsőshátúnál sokkal praktikusabb ötajtós kialakítással. Nos, az Arteon ilyen. Nem csak praktikus, hanem félelmetesen dögös is, pláne a kommunikációs színnek is számító "kurkumasárga" metál fényezéssel.
Bár az Arteon nagyautónak tűnik, mindez optikai csalódás, 4 mm-rel rövidebb a négyajtós Passatnál, persze ez leginkább azért van, mert a Passat is óriási, közel 4,9 méteres. Az Arteon persze szélesebb és alacsonyabb, lapul az útra, de még tengelytávja is nagyobb 4,6 centivel, ami jót tesz az utastér helykínálatának és a vezethetőségnek is. Az ötajtós Superbnél - meglepő módon - 1 mm-rel hosszabb az Arteon. A masszív, a CC mintájára ablakkeret nélküli ajtókat nyitva az üvegek csöppnyit lefelé mozdulnak, halk puffanással járó becsapásuk után visszahúzódnak. Parádésan nagy (elöl 1,55, 1,5 méter) a belső szélesség, ezt a Passatból ismerten a műszerfalon végighúzódó fémszálak is hangsúlyozzák. A hátsó lábtér gigászi, pont akkora, mint az ötajtós Superbé.
Az utastér berendezése nem csak a Passatból ismerős, Volkswagen-konszernelemeket használ, ami nem baj. A minőséggel, pláne annak érzetével nincs gond, és ráadásul mindaz, ami a Passatban sokaknak túl csicsásnak tűnik, az itt pont a helyén van. A hatalmas zsebeket hordó ajtókon (extraként) változtatható színű LED csík húzódik végig, szabályozható a lábterek, valamint a mennyezet (természetesen szintén LED-es) világítása is, a műszerblokk a ma már akár a Polóban is elérhető kijelző lehet, változtatható képpel, akár navigáció megjelenítésével, de utóbbi a 9,2 colos (persze szintén opciós) középkonzoli kijelzőn is elég jól követhető, sőt, akár head-up display-re is kerülhet.
Az Arteon 1,5 és 2,0 literes, turbós, 150-280 lóerős benzines és dízel motorokkal kapható - egyelőre. Benzinesből van 1,5 és 2,0 literes, ám a kínálat gerince a 2,0 literes TDI, 150, 190 és ikerturbóval 240 lóerővel, akár összkerékhajtással. Nálunk az alapgép, a 150 lóerős TDI járt, fronthajtással, de már az opciós 7 fokozatú DSG váltóval. Ez egy elég jó konfiguráció. Nem gond vele 6 liter alatt fogyasztani, a 4,5 literes gyári vegyes érték persze nem nagyon tudom, miként hozható vele valós körülmények között. Azt viszont igen, hogy ha városban, rövid távokon használjuk, akkor bizony ez az amúgy szupertakarékos gázolajos is 10 literes átlagot hoz. Nálunk a tesztátlag vegyes üzemben lett 8,4 l/100 km, ami azért nem az "5 litert fogyasztó TDI" legendáját igazoló, de nem is rossz a bő 1,5 tonnás, 100-ra 9,1 másodperc alatt gyorsuló, automata váltós autóhoz mérten. Ha a stop-start nem állítja meg a motort, akkor érezhető és távoli duruzsolásként hallható az alapjárat, ha viszont igen, akkor az újraindítás jár rázkódással és kívülről igen csúnya hanggal. Az utastér persze jól szigetelt, a TDI zaja alig jut be, autópályán is nagyon csendesen, alacsony fordulaton, takarékosan és nagyautós menetkomforttal autózhatunk.
A vezethetőség parádés, de ezen nem kell meglepődni, a Passatban is az. Az Elegance szinten már 18 colos felnikkel szerelt Arteon kormányzása közvetlen és élénk, rugózása biztonságosan feszes, de az úthibákat igen jól vasaló. A csupán 150 lóerős, de 340 Nm nyomatékát már 1750-es fordulattól hozó és egészen 3000-ig tartó TDI-vel jókat lehet autózni, akár dinamikusan is. Az árazás pedig jónak mondható, 10,7 millióért már megkaphatjuk a DSG-váltós Arteont. A tesztautó sok egyéb mellett Alcanara kárpittal, zsebből nyitó okoskulccsal, láblendítésre nyíló elektromos csomagtérajtóval, araszolófunkciós távolságtartós tempomattal, holttérfigyelővel és önálló parkolásra (valóban) alkalmas parkolóasszisztenssel, valamint igen jó fényerejű adaptív LED fényszóróval közel 3 millió forintnyi extrát tartalmazott. A prémium vetélytársakhoz mérten, akikkel gond nélkül felveheti a versenyt, voltaképp diszkont áron adott, közben pedig stílusos, mégsem hivalkodó.
Árak
Tesztmodell alapára
10 721 720 Ft (2017.12.20.)
Tesztautó ára
13 691 810 Ft (2017.12.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
340 Nm 1750-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
Végsebesség:
220 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4862 mm
Szélesség:
1871 mm
Magasság:
1450 mm
Saját tömeg:
1578 kg
Össztömeg:
2180 kg
Tengelytáv:
2837 mm
Karosszéria-kivitel:
coupe
Csomagtér:
563 l
Belső szélesség elöl:
1550 mm
Belső szélesség hátul:
1500 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
330 mm
Ülőlap hossza elöl:
520-550 mm
Ülőlap hossza hátul:
480 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1000 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1420 mm
Csomagtér magassága:
480-700 mm
Csomagtér hossza:
1160 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
2050 mm
Raktérnyílás szélessége:
1100 mm
Raktérnyílás magassága:
1000 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1968 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (7 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
340 Nm 1750-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
110 kW (150 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
220 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,1 s
CO2-kibocsátás:
114 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4,5 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,4 l/100km
Ez már nem az első cikk, ahol azt olvasom, hogy csak 2.0 literes motorral szerelik, azonban már elérhető az új 1.5 Tsi-vel is, ami sajnos csak 73 e Ft-tal olcsóbb, viszont alternatíva, ha valaki nem utazik sokat.
Köszönöm az infót, már valóban van azzal is. Nem sok olyat fognak eladni.
A sima Passat közel 10 centivel rövidebb az Arteonnál, vonóhoroggal együtt hosszabb nála 4 mm-el.
számomra a fogyasztás kicsit csalódás.
Nem mintha aki ilyet vesz, annak számítana, de egy 150 lovas dízeltől ez sok.. főleg az 520 BMW hez képest, ami ennél érezhetően dinamikusabb.
Off audi autóm 140 lovas dízel volt alsó hangon 1400 kg és tényleg 5.2 volt az átlag dinamikusan sok pesttel…
Jelenlegi modern 3.0 tdi motorok tudják ezt a fogyasztást, dinamikában pedig ég és föld.
Egyébként nagyon szép autó
igen, az 5 literes városi fogyasztás a kedvencem, persze folyamatosan padlógázon gyorsulva, 1.5 tonnás kocsival, 4 személlyel , 20-as felnivel 245 széles gumikkal. 😀 😀 😀 😀 szerintem ne szerénykedj, mondjad, hogy 4 liter volt az valójában, amikor utána mértél ;]]]]
Jó hogy a BMW 20d hez hasonlítottad mert az alap hangon is bő 30 de inkább 40 lóerővel tud többet majdnem azonos kg mellett. 20d-25d-30d vel az a para hogy a szívósorba épített MŰANYAG!!!! levegőterelő lemezek kb 100.000 km után a hőterhelés miatt meggyengülnek és egy erősebb padlógáznál egyszerűen leszakadnak …ami bekerül az égéstérbe tönkretéve jobb esetben a turbó lapátokat rosszabb esetben az egész motort.Szóval ha Vw diesel vagy BMW diesel nekem a Vw kellene inkább még ha pár decivel többet fogyaszt „ezzel vitatkoznék”akkor is.
„nem csak a Passat, hanem a Skoda Superb rokona is”, mivel a Superb hagyományosan a kínai hosszított Passat platformjára épül, ez nem is meglepő. Az első Superb nem is volt önálló modell, a mostaniak tacskó formája is a kínai limó platfomrnak köszönető.
„előző Skoda Superb óta, … tudjuk, hogy … mutathat jól … ötajtós kialakítással.” Lásd a tacskós kommentem, szerintem épp az ellenkezőjét bizonyítja a Superb. Nem véletlen hogy olyan sofőrös használatban tarol a piacon, ahol nem a tulaj saját használatára vásárolnak (Taxi vagy államtitkári szolg. autó).
10 litert nagyon nehéz egy kézis dízelból kihozni, meglep a 8.4-es átlag is. Biztos van olyan szitu ahol kijön a 4.3 de az is biztos hogy nem városi használatot is tartalmazó vegyes üzem lesz.
„minőséggel, pláne annak érzetével” ez persze mindenkinek más, de ez a belső nekem lehangoló. elhiszem hogy rendben vannak az illesztések, és az anyagokban sikerült jelentős javulást elérni a szörnyű B7 Passat óta.
A B6/B7 Passat módosított Golf 5 platformot használ, a B8 pedig MQB-re, ahogy az Arteon és a Superb is.
Szép a színe. Kár, hogy pont az ilyen színekért kérnek horribilis felárat. Marketinges lennék, feltűnő színeket olcsóbban áraznám, hogy ne „szürküljenek” az autóim az aszfaltba.
A fogyasztás a fotózás miatt is ennyi, meg gondolom a próbaúton sem simogatva kezeli az ember a gázpedált 😉 Kulturált használat mellett kevés belvárossal 7 alatt elvan vele az ember bőven.
Nagyon egyénfüggő, hogy ki mit ért városi fogyasztáson. Korábban volt nálam egy pár napig egy 1.4 TDCi Fiesta 68 lóval, téli debreceni ovi-suli-munkahely körön az is épp 8,4-et evett. Ha nagy a forgalom, és keveset kell menni, a határ a csillagos ég. A körülmények ismerete nélkül nincs értelme összehasonlítani értékeket.