Így nem fog fájni a benzinnel dacolni!

Fizetett hirdetés

Villámteszt: Renault Megane E-TECH 100% Electric EV 60 optimum charge iconic

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A villanyautók vezetése sokak számára új tapasztalat, az új Renault Megane E-TECH 100% Electric pedig még a villanyautókhoz szokottaknak is különleges élmény, amivel érdemes élni!

A villanyautó unalmas céleszköz - tartják sokan. Erre azonban a Renault olyan mértékben cáfol rá, hogy azt be kell valljam, már szinte el is felejtettem. Hiszen a Zoe inkább azt ültette el, hogy remek kis gép, alapáron 22 kW-os AC töltővel, amivel nem véletlen volt sokáig Európa kedvenc villanyautója, de valóban inkább egy praktikus gép, mint élményautó. Viszont idén olyat gurított a Renault a teljesen új, CMF-EV platformos Megane E-TECH 100% Electrickel, hogy azt tényleg csak az fogja megérteni, aki kipróbálja. Nekem mondjuk már volt módom rá Spanyolországban (lásd itt), teszteltem utána itthon a nagyobbik akkus és erősebb motoros, de alapverziót (itt olvasható, illetve nézhető), most viszont, amikor csak az első kilométereket tettem meg a Renault Schiller tényleg fullextrás, iconic tesztautójával, mégis leesett az állam. Na persze rögtön beugrott, hogy hatalmasat autóztam vele a spanyol szerpentineken, de az már közel háromnegyed évvel ezelőtt volt, azóta annyi minden mással mentem, hogy az érzés tényleg csak a vezetési próbával jött vissza.
Hirdetés
Ezért is alapvető, hogy autóvásárlás előtt próbáljuk ki a szóba jöhető modelleket. A villanyautók között most eleve nagy a verseny, és a Megane E-TECH 100% Electric nem csak vezethetőségével, még nem elszállt áraival és azzal is jó pontokat szerez, hogy belátható időn belül lehet belőle kapni. De nézzük, miért is lehet, olyan elképesztően jó vezetni. Az iparág legalacsonyabb akkumulátorával alacsony a súlypontja, nem mellesleg maga a tömege is viszonylag alacsony, a 60 kWh-s, 450 kilométeres WLTP hatótávot adó akkumulátorhoz mérten igenis szerény az 1,63 tonnás saját tömeg. Futóműve a kompakt Renault-k történetében először elöl-hátul független, kormányzása pedig elképesztően direkt, azonnali reakciót adó. Nem egy SUV, legfeljebb crossover, de talán közelebb áll egy klasszikus, benzines, dízel és plug-in hybrid hajtásokkal is tovább futó Megane-hoz, mint mondjuk a Scenichez, amire viszont 20 colos kerekeivel rímel.
Frappáns, hogy míg a Volkswagen az ID.3-mal a kompakt külső méretek mellé ad egy kategóriával nagyobb, de egyszerűbb belteret, addig a Renault épp egy teljesen ellenkező utat választott: a kompakt belső méretekhez faragta a külsőt, így a Megane E-TECH 100% Electric hossza mindössze 4,2 méter. Maga az autó nagyobbnak tűnik, de parkolóhelyet találni egyszerű vele, parkolni is, hiszen az első-hátsó szenzoron és az éles képű hátsó kamerán túl automatika is segíthet a parkolásban. A beltér méretei elöl-hátul elegendőek, na jó, hátul 190 centis magasság felett már kevés a fejtér, de egy 190 centis sofőr mögött 180 centis magassággal gond nélkül el lehet férni. Az anyagminőség és a hangulat pedig minőségi - már az alapverzióban is, itt az iconic steppelt, elöl elektromos állítású, a sofőrnél memóriás, a memorizálást az érintőképernyőn minden egyes állítás után felkínáló üléseiben pedig tényleg prémiumautóban érezhetjük magunkat.
Hirdetés
Apropó érintőképernyő, már a középső, techno felszereltségi szinttől 12 colos, állított formátumú egységet kapunk, kristálytiszta képpel, vezeték nélküli okostelefon-tükrözéssel. Ott még opció, az iconic esetén már széria a beépített Google-rendszer, online, a töltésekkel is számoló navigációval és 9 hangszórós, valóban elég komoly hangzású, 410 wattos Harman Kardon hifivel. Elöl-hátul kapunk USB-C csatlakozókat, elöl vezeték nélküli telefontölőt is kialakítottak persze, ráadásul praktikus, csúszásmentes telefontartóval. Tárolókkal egyébként sem állunk rosszul, elöl-hátul flokkolt, palacktartós ajtózsebeket kapunk, a csomagtér bár magas peremű, de 440 literes, aljában a töltőkábeleket fogadó rekesszel. A töltés ugyebár alapáron 22 kW-os AC-ból, míg DC villámtöltést 130 kW-tal fogad a Megane Electric. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az utcai oszlopokon, vagy az otthoni, 3x32 amperes töltőkön 3 óra 10 perc alatt telíthetjük a lemerült akkumulátort is, míg villámtöltéssel 1 óra 14 perccel kell számolni. A 450 kilométeres hatótáv hozható, de a nagy átlag inkább 400 kilométer környékén, sportos vezetéssel, autópályán (GPS szerinti 130-cal) haladva 350 kilométer körül alakul. Ez egyáltalán nem rossz. A gyári kombinált fogyasztás 16,1 kWh/100 km, ez higgadt vezetéssel simán reprodukálható, de dinamikusan hajtva is 17 kWh/100 km körül maradhatunk.
Hirdetés
Amiért viszont tényleg rajongani lehet, az a nem egész 2,4 fordulatos kormány, a 10,4 méteres fordulókör és a vezethetőség általában. A 160 kW-os, 218 lóerős, 300 Nm nyomatékú villanymotor kapcsán nem a 7,5 másodperces 100-as sprint a nagy szó, hanem az autópályán is azonnali dinamika, a 100-ig a gyomrunkat is szorító gyorsulás és persze az, hogy a visszatöltés is intenzív lehet. 4 fokozatban állítható, a legerősebb gyakorlatilag egypedálos vezetést ad, ami komoly egyszerűsítés a dinamikus vezetésben is. Nem kell a pedálokon táncolni, annyira megy, amennyire nyomjuk, ráadásul úgy is kanyarodik, ahogyan szeretnénk. Mindezt alapáron 5 év/100 000 km általános garanciával kapjuk, míg

az akkumulátorra 8 év/160 000 km a jótállás, bár a villanyautósok tudják, szinte kizárt, hogy szükség legyen rá.

Amire viszont szükség van egy villanyautóhoz, az a pénz a vételárra, amit aztán szerényebb üzemköltséggel termel(het) vissza, megfelelő, leginkább napelemes töltéssel. Ha azt nézzük, hogy a nagyobbik akkus Megane E-TECH 100% Electric az elszabadult autóárak mellett is 16,949 millió forintról startol, a fullextrás iconic ellátmánnyal pedig 18,949 millióról, amivel még a kéttónusú metálfényezésű tesztautó is bőven 20 millió forint alatt maradhat, a villanyautók körében nem is kérnek érte sokat. Ahhoz viszont, hogy megértsük, miért szerethető, érdemes kipróbálni. Jó hír, hogy lehet, a Renault Schillernél konkrétan ez a fotózott példány próbálható az M3 autópálya tövében, ahol rendszerint teljes töltéssel várja az érdeklődőket.
Cikkünkhöz a Megane E-TECH 100% Electricet a Renault Schiller autószalonjából kaptuk kölcsön. Köszönjük!
Árak
Tesztmodell alapára
16 949 000 Ft (2022.10.12.)
Tesztautó ára
19 229 000 Ft (2022.10.12.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
160 kW (218 LE)
Nyomaték:
300 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
Végsebesség:
160 km/h
Méretek
Hosszúság:
4200 mm
Szélesség:
1768 mm
Magasság:
1505 mm
Saját tömeg:
1636 kg
Össztömeg:
2158 kg
Tengelytáv:
2685 mm
Karosszéria-kivitel:
ötajtós crossover
Csomagtér:
440-1332 l
Motor és váltó
Motor:
villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
300 Nm
Teljesítmény:
160 kW (218 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7,5 s
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Így nem fog fájni a benzinnel dacolni!

  • 2022.10.14. at 21:20
    Permalink

    Ma emelkedett az ára 1 650 000 Ft-al. Ettől még egy nagyon minőségi design termék, aki praktikumot keres, az nem ebben találja meg. Viszont aki beleül, (jó mélyre…(), az beleszeret, erős, csendes, ugy rugozik mint egy merci, úgy megy mint egy bmw, olyan high tech mint egy tesla.

Vélemény, hozzászólás?