Szalonban jól néz ki – Renault Laguna Coupe teszt

Kupét alkotni nem egyszerű feladat. Sokan azt hiszik, ez amolyan kikapcsolódás a tervezőknek, mert nem kell ide tudás, sem más, elég megstuccolni a műszaki alapot adó, legtöbbször négyajtós limuzint, és készen is van a remekmű. Nos, ez óriási tévedés. Az igazi kupé külön világ, szükséges hozzá egy titkos varázsszer, ami pedig a klasszikus limuzin-kurtítást illeti, az véleményem szerint eddig csak a Jaguarnak sikerült, amikor a második generációs XJ-ből megszületett a hibátlan XJ C az 1970-es években – tudom, hogy mit beszélek, tiszavirág életű első autóm éppen egy ilyen kétajtós, 4,2-es nagymacska volt. Mindezt csak azért mondtam el, hogy hiteles alapot teremtsek annak az esetnek, amit a Renault Laguna Coupe művelt velem. Úgy hozta az élet, hogy én vettem át a tesztautót, amely teljesen kizökkentett a valóságból. Bevallom, engem az első pillanatban rabul ejtett, szinte önkívületben érkeztem meg vele a szerkesztőségbe, és amikor a kollégáim ebédelni indultak, azonnal rájuk is tukmáltam. - Menjetek a Lagunával, nem bánjátok meg! Így is történt, de amit utána kaptam, azt nem tettem zsebre…

Mielőtt a hideg zuhany következne, néhány szóban arról, mitől is különleges ez a kocsi. A jelen esetben nem négy, hanem ötajtós Lagunából kialakított Coupe a jól sikerült munkák közt említhető. Egy ilyen kétajtós modelltől azt várják a tulajdonosok, hogy sugározzon belőle az elegancia, hogy azonnal adja mindenki tudtára, ízlésvilágunkat tekintve nem vagyunk hétköznapi emberek, és rajongunk a szép dolgokért. A franciák megtették, amit meg kellett tenni, a tető könnyeden ívelő kupolája, a mesterien kialakított farrész, a jól eltalált arányok megteremtik az álomautós, ugyanakkor mégis hivalkodásmentes hangulatot, az emberek tekintetét mágnesként vonzza a karosszéria. A pillantások azonban nem irigységet, inkább csodálatot tükröznek. Nem, arra senki nem gondol, hogy ezzel a kocsival valaki gumit csikorogtatva közlekedik, hiszen az szentségtörés lenne. Ehhez a kocsihoz meglazított nyakkendő, valamint szivarfüst illik, továbbá halk zene, ami fülbemászóan duruzsolhat a prémium BOSE hangrendszeren, és lássunk csodát, megszűnik a külvilág. A stílus maga az ember, az ember pedig barátjáról, társáról ismerszik meg – adott esetben négykerekű társáról, és a Laguna Coupe olyan, mint álmaink asszonya. Kívánatos, ellenállhatatlan, amely birtoklási vágyat ébreszt mindenkiben.

Még a levegőben jártam, amikor a visszatérő kollégák képletesen nyakon öntöttek egy vödör hideg vízzel. - Neked ez jó kocsi?! Elment az eszed?! Kerreg és rezonál a motor, a váltó pontatlan, a futómű pedig szétrázza a lelked, a rugózást hírből sem ismeri, pokolba az egésszel. Nem tagadom, megijedtem, egyrészt szégyelltem magam, hogy évek tapasztalatával a hátam mögött így benézzek egy autót, másrészt mi van, ha nem ugratnak, és igazak a kritikák. Furcsa érzés kerített hatalmába. Bíztam benne, hogy a Laguna Coupe nem hagy cserben, és innentől kezdve megpróbáltam figyelni mindarra, amit felróttak a számlájára. Aztán eltelt a szokásos teszthét, majd a szomorú konklúzió levonása: szép autó, szép autó ez a kétajtós Renault, ehhez kétség sem férhet, de messze nem tökéletes. A fiúk pedig igazat mondtak – fájt, egy világ omlott össze bennem. Azon nem érdemes vitázni, hogy szabad-e négyhengeres dízelmotort szerelni ilyen kocsiba, szerintem nem, és maradjunk annyiban, a Renault most sem tudott meggyőzni, hogy tévedek. De a piac diktál, a kereslet pedig a gyári elméletet igazolja, így a kétliteres, 180 lóerős dCi bekerülhet a gépházba, ahol hidegen csúnyán, az elegancia legcsekélyebb jele nélkül kerreg, és később is beszűrődik a rezonanciája.

Nyomatékból nincs hiány, a menetteljesítmények hozzák az elvárt papírformát, ám a váltó belerondít az összképbe: hiába a tenyérbe illő alumíniumgomb, a kar hosszú úton mozog, a mozgathatóság pedig olyan, mintha lágy zselét kavargatnánk egy fazékban – határozottságról szó sincs. Persze, aki ezt a hajtásláncot választja, eleve vessen magára, hiszen egy ilyen kényelmes utazó kupéhoz automata illik, semmi más. A futóműről csak annyit, hogy mostanában ódákat zengünk azokról a Renault modellekről, amelyek hátulján a Renaultsport felirat olvasható, ám úgy tűnik, a szimplán „sportos Renault” másik dimenzióban mozog. A rugózás - az autó jellegéhez mérten - elképesztően sprőd, a Laguna Coupe ráz, még sima burkolatú autópályán is érezhető a túlzott feszesség, de a városi zötyögés miatt veseköveseknek receptre kellene felírni. Az irányíthatóság ellenben fantasztikus, a villanymotorokkal dolgozó 4Control összkerék-kormányzás mind alacsony, mind nagy sebességnél csodát tesz, előbbi esetben az autó hihetetlenül könnyen fordul, míg utóbbinál átlagon felüli stabilitást mutat.

A Monaco GP egy különleges széria, voltaképpen egy opciós csomag, amelyben külső és belső kiegészítő tartozékok foglaltaknak benne. Ilyenek a sportosabb külsőt kölcsönző karosszériaelemek, a sötét színű, 18 colos felnik, a Monaco GP feliratos kárpitozás, a kontrasztos cérnával varrt tűzések, és még jó néhány apróság. A tízezer forint híján 9 millió forintos alapárban sok minden benne foglaltatik, de a lényegi mondanivaló hasonlít a közismert Master Card reklámhoz, amely arról szól, hogy pénzért szinte bármit könnyedén meg lehet vásárolni, ám az érzés megfizethetetlen. Nem tagadom, engem első találkozásra alaposan elvarázsolt a Renault Laguna Coupe, a kisugárzása úgy rabul ejtett, hogy könnyedén elsiklottam nyilvánvaló hibái felett, és most biztosan sokan furcsának találják majd, amit mondok, de az igazi kupé, egy igazi Gran Turismo éppen erről szól. Érzékekre ható varázserővel bír, képes az embert szinte észrevétlenül a hatalmába keríteni, azonnal levenni a lábáról, és aki szeret ilyen lebegő, fehér pillangókat kergető lelkivilágban élni, az alighanem megtalálta magának az ideális autót. Ha viszont eljön a kijózanodás pillanata, akkor ne csodálkozzunk, hogy kiderül, a pillangó is csak egy állat…