Szeretni egy bohócot

Mindig is utáltam a cirkuszt, de pechemre nagymamám egykori munkahelyén komolyan vették az illetékesek, hogy a szocializmusban a dolgozónak - és természetesen a családjának - jár a fizetett szórakozás. Gyerekkoromban szinte nem volt olyan hónap, hogy ne jártam volna repi belépővel a Fővárosi Nagycirkuszban, ahol a vadállatos számokon kívül más nem igazán érdekelt, sőt, a bohócoktól egyenesen falra akartam mászni. Biztosan bennem volt a hiba, amiért más kispajtásokkal ellentétben nem találtam mókásnak az állandóan csetlő-botló, idétlen ruhában, nagy kazalhajjal, kifestett arccal poénkodó figurát; és amikor kiderült, hogy egy hétig a vicces külsejű Kangoo Be Bop lesz a négykerekű társam, mondhatni pavlovi reflexszel a régi élmények, a cirkuszi bohócok jutottak azonnal eszembe. Mert nézzünk csak rá, a megkurtított Kangoo tipikus bohóc: harsány fényezés, ormótlan arányú karosszéria, színek feltűnő kavalkádja az utastérben, és még tucatnyi hasonló, nem hétköznapi részlet jellemzi. Mi ez, ha nem dobpergéssel aláfestett cirkuszi mutatvány az autósvilág porondján?
A Füles rejtvényújságban közkedvelt feladvány, amikor két, első látszatra egyforma kép között kell felfedezni az apró különbségeket – ugyanezt könnyen eljátszhatjuk a normál Kangoo és a Be Bop részvételével is. Szemből nézve talán a fekete betétes fényszóró tűnik fel elsőre, aztán az eltérő, ezüst betétes lökhárító, no és persze a fényezés, amely a tükröknél és a gépháztetőnél szintén ezüstre vált. A 2,3 métert alig meghaladó tengelytávolság miatt kissé röhejes az oldalnézet, mert a 180 centi fölé tornyosuló magasság miatt aránytalanul rövidnek tűnik az autó, és valójában az is, hiszen a teljes hosszúság 3,9 méter. A második sor tolóajtaját hiába keressük, a tervezők képzeletbeli ollója gyakorlatilag ezt a részt vágta ki, és a két megmaradt fél összeillesztésével született meg a Be Bop jellegzetes sziluettje. A hatalmas, ezüst elemmel díszített hátsó ajtó egyszárnyas megoldással nyílik (a kilincset jól eldugták), és okos ötlet, hogy a szélvédő elektromosan leengedhető – a kulcs távirányítójával is. Franciákról lévén szó, nem bírták ki extravagáns megoldás nélkül, így a hátsó utasok feje fölötti üvegpanel - ami gyakorlatilag a teherváltozat praktikus zsiráfteteje - felnyitható, és a Kangoo két mozdulattal szellőssé varázsolható.

Beszállás után az első sor nem tartogat különösebb meglepetéseket. A műszerfal a normál Kangoo kemény műanyag bútorzata, szabvány Renault-kormánnyal, játékosan ovális műszerekkel, a hely óriási, az egyhangú szürkeséget pedig kék felülettel sikerült mellőzni. Az üléseken szintén bevetésre került a színes fegyver, a kék-narancssárga kombináció remekül passzol a Be Bop fiatalos, vidám karakteréhez. A vezető és utasa felett két üvegablak található, amelyek mechanikusan kitámaszthatók, és a B oszlop képzeletbeli vonala mögött van még egy üvegpanel a tetőben, a hátsó utasok kedvéért, de ez nem nyitható. Apropó, hátsó utasok! Bár azt mondják, az autókat vezetni a legjobb, a vicces Kangoo fedélzetén hátul ülni is élményszerű időtöltés. A kalandok sora rögtön a beszállással kezdődik, mert aki nem érti, miért van csupán egy-egy ajtó oldalanként, annak meghökkentő lesz hátulról, amolyan amerikai iskolabuszos stílusban becserkészni a kabint. Pedig nem vitás, ezt így gondolták a gyárban, és emiatt a két első ülésből ki is hagytak mindent, ami segítene mozgatás után az eredeti pozíció visszaállításában. A sok üveg jó hatással van a térérzetre, ami eleve nagyvonalú, a magasra tett székek kényelmesek, tologathatók, kivehetők; igaz, a korrekt tájékoztatás kedvéért tegyük hozzá, négy személlyel szinte jelképes a poggyásztér mérete, és kalaptartó híján minden csomag szem előtt van, ami a tolvajoknak felkérés egy keringőre.

Más hibákat is észrevettünk. Manapság, amikor az autókkal már-már kínos célszerűségre törekszenek, a Be Bop utastérének szokatlan megközelítési módja lehet, hogy szórakoztató a hátsó ajtón keresztül, de csapadékos időben biztosan nem praktikus. Az útról az ülések közötti vastag szőnyegre lépve, a cipőtalpra tapadt sár vagy egyéb alattomos szennyeződés azonnal az élettérben landol, és emiatt könnyen összepiszkolódik a padlóra lelógó kabát. Ugyancsak a hátsó ajtóval kapcsolatos az általunk fel nem fedezett belső kilincs, mert ha ez tényleg nincs, és nem mi voltunk vakok, akkor az utasok csak külső segítséggel hagyhatják el a kocsit, ami azért már túlmegy a viccesség határán. A műanyagok betonkeménységét jelen esetben nem rónánk fel kritikaként; egyrészt úgy tűnt, az összeszerelés minősége megüti a minimálisan elvárható szintet (hátul sokáig hangosan zörgött valami, aztán a zajforrás keresésekor emberesen lecsaptuk a nyitható üvegtetőt, majdnem megoldva ezzel a teljes problémát); másrészt a Kangoo Be Bop nem puccos luxusautó, kvázi jól áll neki a „használat után töröld le egy vizes szivaccsal” stílus.

Mivel rétegmodellről van szó, a Renault nem viszi túlzásba a Be Bop motorizálását. Az 1,6 literes, 105 lóerős benzinmotor egyetlen alternatívája a tesztautóban dolgozó 1,5 literes, 105 lovas dCi common-rail dízel, amelynek maximális forgatónyomatéka 240 Nm. Városi és autópályás használat után kijelenthető, a kis Kangoo ésszerű megközelítéssel mindenhol kellemes partner (0-100 km/h 12-13 másodperc, végsebesség 170 km/h), a vagánykodástól pedig azonnal elmegy a kedv, ha a tengelytávra pillantunk – te jó ég, nem fog kanyarban elgurulni, mint egy dobókocka? Szerencsére nem, de a szélre érzékeny; mellesleg városban nagyon könnyű a manőverezés, mert a kurta Kangoo kisebb helyen megfordul, mint a Clio. Meglepően jól sikerült a hatfokozatú sebességváltó, és a rossz minőségű, macskaköves utaktól eltekintve a Be Bop feledtette alapvetően teherautós származását is, mert nem dobált túlzott mértékben. Az átlagosnál nem csendesebb, de nem is zajosabb motor étvágytalanságára jellemző, hogy valamivel 800 km megtétele után még mindig negyed környékén táncolt az üzemanyag szintjelző mutatója, a tesztátlag kicsivel 6 liter alatt maradt.
4,9 millió forintos alapáron olyan dízelmotoros autót kínál a Renault, amiről voltaképpen nem tudni, hogy miféle szerkezet is valójában. Családi autó? Nem igazán, mert négy üléssel alig vihet magával csomagot, a beszállás is kényelmetlen, ráadásul a különleges kialakítás miatt a Be Bop tetősíneket sem kaphat. Teherautó? Szó sincs róla, ahhoz túl sok az üveg, túl gazdag a felszereltség, illetve túl színes a karosszéria és az utastér. Akkor? Szerintünk nem érdemes pontos definíción görcsölni, lévén maga az autó sem olyanoknak készült, akik görcsösen, kínlódva választanak maguknak négykerekűt. A Renault Kangoo Be Bop vidám, laza, üde jelenség, egy igazi bohócautó, amely nem a piaci kategóriákat, hanem az emberek rekeszizmait veszi támadásba; és ilyen alapon kortól, nemtől függetlenül bárkinek megfelelhet, akinek valamelyik tulajdonsága (vagy tulajdonságai) keresztezi a számításait. A tesztautó kényelmi extrái közül a halovány képességű, gyári Carminat navigációs rendszerre pénzkidobás 235 ezer forintot költeni, míg a sebesség-figyelmeztetővel kiegészített tempomat, a tolatóradar és az automata légkondicionáló (hozzá csomagban automata lámpakapcsoló és esőérzékelős ablaktörlő) további 300 ezer forinttal dobta meg a fent említett alapárat.