Családbarát kompakt az új Opel Meriva

Az Opel Meriva kommunikációja az egymással szembe nyíló utastér-ajtókra koncentrál, pedig az csak a hagyományos ajtó-elrendezésnél jobb két tekintetben, és pillanatok alatt elvérzik a tolóajtóval szemben. Könnyebb a hátsó ülésen elhelyezett gyermekülésbe rögzíteni a csemeténket azáltal, hogy nem kanyarban meghajolva kell bekapcsolni az övet. Ha bevásárlás után az orral kifelé álló autó hátsó ülésére akarjuk beszórni a bevásárlást, megkönnyíti a dolgunkat, hogy nem kell hátulról megkerülni a nyitott ajtót. Minden más esetben ugyanaz a használati érték, mint a normál ajtókkal, és ezzel együtt elmarad a tolóajtótól. Becsapós, hogy az autószalonban nyugodtan fel tudjuk tárni a 90 fokban nyíló ajtókat, mert úgy tényleg kényelmesebb a ki- és a beszállás. Szűk helyen azonban már gondot okozhat a hátsó ülés megközelítése.
Az jelenti a problémát, hogy ha csak résnyire tudjuk kinyitni a hátsó ajtót, akkor nem arccal, hanem háttal előre kell beszállni, miközben a támaszkodó láb nagyon elöl van. Erre van a B oszlopra rögzített kapaszkodó, de még így is csak a hátsó pad peremére érkezünk meg, és csak másodikra tudunk helyet foglalni az ülésben. Ezt követően még egyszer előre dőlünk, és a tőlünk messze lévő kilinccsel becsukjuk az ajtót. Elöl csak ez utóbbi, a tőlünk nagyon messze lévő kapaszkodó okoz problémát, az ajtózseb nem elég masszív ahhoz, hogy annál fogva húzzuk be a meglehetősen nehéz és bivalyerős ajtókitámasztó által rögzített fémdarabot. Lehet, hogy párezer kilométer alatt már kopik annyit a szerkezet, hogy ez nem jelenti majd rögtön az ajtókárpit leszakítását, de addigra úgyis megszokja a tulajdonos, hogy maga után kell húznia az ajtót.
De ha egyszer sikerrel leküzdöttük a bejutás körüli nehézségeket, nagyon jó minőségű anyagokkal és tágas térrel vár minket a Meriva. Az általunk kipróbált Enjoy felszereltségű autó belseje nagyon komorra sikerült, ugyanolyan színű volt a felső betét, mint maga a műszerfal és a kárpitok. Kilométeres, egyhangú szürke felületek, de legalább nincs, ami zavaróan tükröződne a szélvédőn. A gomboknál alkalmazott vékonyka króm keret nem tudta oldani a szürkeséget, ahogy a középkonzol rengeteg egyforma gombjának rengeteg fehér felirata se. Az általunk tesztelt változat egyébként a kakukktojás, ennél csak szebb és színesebb belső terek választhatóak. Az anyagminőség azonban mindegyikben egyforma, és nagyon jó. Puhák az anyagok ott, ahol kell, például ahol a könyökünket pihentetjük, elegáns a műszerek króm gyűrűje. A menet közbeni szórakozásról mindössze egy rádió gondoskodik, de gondolván a hordozható médialejátszókra, elöl és hátul is van egy-egy 12 V-os csatlakozó, az első ülések támlájából asztalokat lehet kihajtatni, oda lehet rögzíteni a DVD lejátszót. A hátsó üléspad egyébként egy három részre osztott ülőalkalmatosság, amelynél a két szélső utas élvezhet minden kényelmi szolgáltatást. Ezeket hosszában lehet tologatni, a középső, kevésbé kényelmes párnázású résznél csak a ledöntés létezik, mint egyetlen mozgatási lehetőség. Ennek megfelelően a csomagtér maximalizálásakor csak két ülőhely van hátul, minimális méretű lábtérrel. Ha azonban megelégszünk az alaphelyzetben 400 literes, szabályos téglatest formájú csomagtérrel, akár nagyra nőtt emberek is kényelmesen utazhatnak a hátsó sorban is.
A rakteret egyébként könnyű megpakolni a nagyméretű, mélyről nyíló ajtón keresztül, és a bővítést is el lehet végezni a raktér irányából – igaz az ülések ledöntéséhez meghúzandó szíjak eléréséhez nyújtózkodni kell. Minden esetben a középső ülésrész ledöntésével indul a bővítés, amíg ugyanis azt nem tüntettük el a padlóban, a szélső üléstámlákat nem tudjuk eltüntetni, azok megakadnak a középső ülőlapon. Bővítés után tényleg szó szerint sík padlós a pontosan 1,5 köbméteres raktér. A hátsó rész alatt egy lapos, fedett rész, majd egy szinttel ez alatt szükségpótkerék található. Ha nem vigyázunk, könnyen az 530 kg-os terhelhetőség fölé mehetünk, vannak olyan kisautók is, amelyek 0,6 tonnával lehet megpakolni.
Azonban nem sokáig fog a Meriva tulaj ezen bosszankodni, hiszen csak kevésszer fogja teherhordásra használni az autót, az ugyanis sokkal jobb személyszállító. Kényelmes a felfüggesztése, elképesztő, mennyi mindent képes nem egyszerűen kirugózni, hanem nyom nélkül elnyelni a futómű. Még a nagy ütésekkel járó keresztirányú úthibák is csak nagyon tompítottan jutnak el a Meriva utasaihoz, akikben könnyen a tévképzet alakulhat ki, hogy Magyarországon jó minőségűek az utak. Mindeközben az irányíthatóság is megfelelő, természetesen nem egy sportkocsi, ahhoz túlságosan is nagy az oldaldőlés kanyarban, de határhelyzetben jól uralható módon négy keréken sodródik, és csak kicsit csóválja a hátsó részét bekapcsolt menetstabilizálóval. Jól eltalálták a kormányzáshoz szükséges erőt, könnyű, de nem túl könnyű a volán tekerése, az ötfokozatú kézi váltó karja is könnyedén mozog.
Az 1,4 literes turbómotor egy újabb változata dolgozott a rövidke motorháztető alatt, különös ismertetőjele, hogy egy pillanatig se feltételezné a használója a feltöltést, ha nem emlékeztetné a hátsó ajtón olvasható felirat erre. Húsz lóerővel, 120-ra csökkent a teljesítménye, ennek megfelelően még az a mérsékelt dinamizmus is eltűnt belőle, ami a 140 lóerősben tapasztalható. De ezen egy pillanatig se bánkódjunk, hiszen egy nagyon jó szívómotor lett így belőle. Lényegében már alapjárattól jelen van a turbó rásegítése, ezért nem lehet érezni lökésszerű teljesítmény-növekedést. Visszafogottan, de tétovázás nélkül viszi a biztonsági szempontból szükséges merevítések miatt nem éppen könnyű karosszériát a motor. Magas fordulaton se lesz erős, de a hangját is ugyanolyan jól titkolja, mint teljesítményét. Ilyen karakterű motor illik egy családi autóhoz, nyugodt, észrevétlenül végzi a dolgát. Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy nagyon hosszú váltót csatoltak hozzá, ötödikben 100-nál 2300-at forog a motor, ami magyarázat lehet lanyhaságára.
Azonban mégsem ez lesz az oka viszonylagos ritkaságának, hanem az ára. Abszolút értékben egész jó áron adják az autót, de a feláras extrák listája már megkérdőjelezi egyes modellváltozatok létjogosultságát. Például a 120 lóerős turbómotor felára az 1,4-es szívóhoz képest 220 000 forint, további 80 000 forintért 140 lóerős motort és hatfokozatú váltót kapunk. A dízeleknél ennél is kiélezettebb a helyzet, az 1,3-as CDTI 75 és 95 lóerős változata között mindössze húszezer forint az eltérés, az 1.7 CDTI 110 és 130 lóerős kivitele között 41 000 forint a differencia. Ilyen elenyésző különbségeknél nincs értelme a lóerőkön spórolni. Az extrák megválasztásánál is észnél kell lenni. Az általunk kipróbált Merivában nagyon jól a rádió, de 150 000 forint a felára. Ennél mindössze 70 000 forinttal kérnek többet a beépített navigációs rendszerért, amely rögtön a magyar nyelv ismeretére is megtanítja az autót. Vajon a középső Enjoy szinten miért feláras extra a fedélzeti számítógép, ha mindössze 8000 forintot számláznak érte? Rejtély.
Egy kis odafigyeléssel a lehető legtöbbet tudjuk kihozni az Opel Merivából, igaz csak teljesítmény terén, a helykínálat és a belső variálhatóság tekintetében nincs különbség. Kényelmes felfüggesztés, kényelmes motorok, versenyképes ár. Manapság nincs ennél többre szüksége egy családi autónak ahhoz, hogy boldoggá tegye tulajdonosait. Az ajtókat szokni kell majd kezdetben, de egy kis szépséghiba még nem a világ.