Ha ezt veszed, jót teszel! Fiat (500e) RED villámteszt

Fizetett hirdetés

Kis autó, nagy sztori! Mutatjuk, miért különleges a Fiat (500e) RED

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Autóként, villanyautóként sem rossz a Fiat 500e, de mindenképp ott van hozzá a modell hatalmas története is, ehhez tett még néhány különlegességet a RED limitált széria és a RED szervezet küldetése.

Még tavaly szeptemberben írtunk arról, hogy a Bono által alapított RED jótékonysági szervezet első autóipari partnere a Stellantis (lásd itt), több márka, a Fiat, a Jeep és a RAM több modelljéből hoztak ki olyan limitált szériákat, amelyekkel a világot sújtó egészségügyi problémák (pl. AIDS, COVID) ellen küzdő szervezetet támogathatják a vásárlók. A Fiat (500e) RED vevői persze még többet tesznek a világért, hiszen helyi emisszió nélküli modellről van szó.
Hirdetés
A divatos 500e - azon túl, hogy az 1957-ben debütált, 2007-ben újjászületett 500-as harmadik, már teljesen elektromos megfelelője - alapvetően egy olcsó villanyautó. Olyannyira, hogy csak a jóval puritánabb Dacia Spring olcsóbb nála. Viszont annál érezhetően komolyabb, masszívabb és persze sokkal divatosabb. Ugyanakkor nincs túltolva, a dizájn örök, a technika pedig a pont elegendő.

Az 500e pont olyan, amilyennek egy villanyautónak lennie kell.

3,63 méteres hosszával és 1,68 méteres szélességével városban könnyű vele manőverezni, a fordulókör átmérője 9,7 méter. 185 literes csomagterébe befér a napi bevásárlás, utastere elöl tágas és épp elég igényes, hátul pedig szűkös, de ha lehajtjuk a sajnos nem osztott hátsó üléstámlát, akkor bőven van elég hely ahhoz, hogy két személy hosszabb távú utazásra szánt cucca is beleférjen. A belépő, kisebbik akkus 500e telepe bruttó 23,8, nettó 21,3 kWh kapacitású, az első kereket hajtó villanymotorja 70 kW-os, 220 Nm nyomatékú. Kell ennél több egy villanyautóba? Aligha! Még ha a takarékos Sherpa üzemmódba kapcsoljuk, akkor is bőven kielégítően mozog, legalábbis 80 km/óráig, ott leszabályoz, át kell tenni Normal vagy Range üzemmódba, ha gyorsabban szeretnénk haladni. A Sherpát választva a fűtés is kikapcsol, de simán vissza lehet kapcsolni. A WLTP szerinti fogyasztás 13 kWh/100 km, ez akár hozható is, a téli teszten is 14 kWh/100 km körüli étvágy adódott, igaz autópályára ezúttal nem hajtottam fel az 500e-vel, de 135 km/órában limitált végsebessége oda is teljesen elegendő. Nem vitás azonban, hogy az 500e elsődleges terepe a város, s azon túl, hogy méretével és erejével is tökéletes céleszköz, alapformájával is szívmelengető, hát még a RED szériával, ami egyébként nem is vészes felár, s nem is csak azért javallott választani, hogy támogassuk a szervezetet, hanem azért is, mert mindenképp megéri. Mit kapunk tőle és mennyiért? Az Action bázisverzióhoz mérten 459 500 forint a RED felára, de jár vele nem csak az első 500e és a hátsó FIAT embléma és a tükörházak, valamint a felniközepek piros fényezése, hanem a 10,25 colos, telefontükrözős, navigációs, EV-menüs központi képernyő, az oldalüvegek króm díszcsíkja, az automata klímaberendezés, a tempomat és a légkondi időzíthetősége is. Ezért a csomagért valóban bőven megéri az említett felár.
Hirdetés
De a legnagyobb dobást, a felármentesen piros üléses, vagy csak piros sofőrüléses belsőt még nem is említettem! A kárpitok összetevőjeként ugyanúgy említhető a tengerekből halászott műanyaghulladék, ahogyan a kormánykerék szintetikus bőrborítása esetén is. Az 500e-t már csak ezek miatt, de vezethetősége, villanyautósan élénk gáz-, akarom mondani pedálreakciója miatt is bőven lehet szeretni. Pláne úgy, hogy az egypedálos vezethetőség miatt a pedálreakció annak elengedésekor is azonnali, a jelentős motorfékhatás, azaz visszatermelés miatt továbbá a fogyasztás is egészen baráti, a 14 kWh/100 km téli, fűtés és a forgalom dinamikus ritmusát tartó közlekedéssel adódott fogyasztással is kényelmesen megvolt a kisebbik akkuval is a 150 kilométeres hatótáv, de enyhébb időben és némi óvatossággal a 200 kilométeres érték sem zárható ki. Viszont az a jó, hogy nem nagyon kell spórolni az 500e-vel. Alapáron jár hozzá nem csak az 50 kW-os, CCS csatlakozós DC villámtöltés, hanem a 11 kW-os AC töltés is, így egy közterületi oszlopról, vagy az otthoni 3x16 amperes konnektorra rakott mobiltöltővel is kb 2 óra alatt, a megfelelő villámtöltőről pedig nem egész 30 perc alatt telíthető az akkuja. A tavalyi évben a legtöbb 500e-t értékesítő Duna Autótól kapott tesztautó az alapáras 15 colos acélfelni helyett 16 colos alufelniket, LED főfényszórókat, vezeték nélküli telefontöltőt és tolatóradart is kapott, így listaáron már pont túlnyúlna a 10 millió forinton, de a még fájóbb, hogy a tolatóradar a chiphiány miatt átmenetileg jelenleg nem is elérhető hozzá. Viszont a RED csomag által adott piros kulcsborításon és a szervezet filozófiájához passzoló kézfertőtlenítő adagolón és speciális légszűrőn túl a frissebb gyártásúak már UV-C sugárzással dolgozó fertőtlenítő-rendszeres kesztyűtartót is kapnak. Amit beteszünk oda, legyen az kulcs, telefon, vagy épp arcmaszk, azt egy gombnyomásra fertőtleníthetjük. Kívánhatunk még mást 2022-ben egy városi kisautótól? Nyilván azt, hogy legyen és minél olcsóbban! Az 500e RED ezzel sem áll rosszul, állami támogatás nélkül és egészséges ellátmánnyal is befér 10 millió forint alá, s ez óriási szó, ahogyan az is, hogy 3-4 hónap alatt rendelésből, vagy akár készletről is meg lehet csípni.
Hirdetés
Cikkünket a Duna Autó a Fiat (500e)RED tesztlehetőségével támogatta. Köszönjük!
Árak
Tesztmodell alapára
9 449 500 Ft (2022.02.05.)
Tesztautó ára
9 479 500 Ft (2022.02.05.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
70 kW (95 LE)
Nyomaték:
220 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
Végsebesség:
135 km/h
Méretek
Hosszúság:
3632 mm
Szélesség:
1683 mm
Magasság:
1527 mm
Saját tömeg:
1255 kg
Össztömeg:
1655 kg
Tengelytáv:
2322 mm
Karosszéria-kivitel:
ferdehátú
Csomagtér:
185 l
Motor és váltó
Motor:
Elektromos
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
220 Nm
Teljesítmény:
70 kW (95 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
135 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,5 s
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ha ezt veszed, jót teszel! Fiat (500e) RED villámteszt

Vélemény, hozzászólás?