Ebből is népautó lehetne – MG5 teszt

Kár, hogy nincs hozzá benzinmotor. Viszont nagy kedvezmény az van!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Mindene megvan az MG5-nek, amitől igazi sláger lehetne a családi autóra vágyók számára. Már csak egy olyan motor kellene bele, ami szélesebb közönség számára is ideális.

Villanykombikkal nem lehet Dunát rekeszteni, így igazi hiánypótló az MG5, ami más piacokon nem is annyira ismeretlen már, mint nálunk. Hiszen az itthon is megvásárolható MG5 ennek a típusnak már a frissítés utáni változata.
Hirdetés
Tényleg kombi?
Csupán egyszer kell körbejárni az autót és maximálisan érződik is, hogy egy ráncfelvarrás után járunk, hiszen a járgány orra és hátsó része elég nagy kontrasztot mutat. Elöl kicsit sarkosabb, élesebb a formavilág, hátul pedig kerekdedebb, vagy mondjuk úgy lekerekítettebb. Sajnos a matricázás kissé álcázza, de az autó oldalsó lemezeire is vittek némi fantáziát, nézzétek csak azt a hullámot az övvonalon! Ez valójában segít hosszabbnak láttatni az autót, pedig amúgy semmi baj nincs a 2,66 méteres tengelytávolsággal, a 4,6 méteres hosszúsággal, az 1,8 méteres szélességgel és az 1,5 méteres magassággal. Egy klasszikus kombi áll előttünk az MG5 személyében, persze nem a legnagyobb puttonyosok közül.
Hirdetés
Tényleg kombi! Akkor most a szokásoktól eltérően haladjunk hátulról előre: alapból 497 literes a csomagtér, ami már eleve nem kicsi, de tovább bővíthető. A 60:40 arányban osztott hátsó ülések támláját lehajtva ugyan nem keletkezik teljesen sík padló, viszont az így rendelkezésre álló 1367 liter azért elég szép érték. A hátsó ülések is kényelmesek, szövetkárpitosak, mint az elsők és ez örvendetes, mert a korábbi MG tesztautókban nem sok mindent lehetett kritizálni, de a műbőr üléshuzatokat igen. A padló sík, a lábtér nagy, a fejtér átlagos termetű felnőtteknek is ideális, ráadásul rendelkezésre áll USB-C és USB-A bemenet is. Elöl, ahogy már említettem szövetkárpitosak a kellemes párnázású ülések, amik egészen jól tartanak derék és combtájon is. Felfelé pillantva a vezető előtt 7 colos digitális műszeregység látható, míg az infotainment rendszer érintőképernyője 10,25 colos. A menürendszer egyszerű és könnyen értelmezhető, viszont a klímakezelés digitalizációjáért kár. Sokkal komfortosabb lett volna az utasok számára, ha fizikai gombokkal vezérelhetik a menüben barangolás helyett. Sajnos az okostelefonos alkalmazások csak vezetékes kapcsolattal futnak, illetve, ha egy picit gyorsabb lenne a szoftver, akkor nem érhetné szó a ház elejét. Rendben van az anyagminőség is, megpróbálták elegánsabbá tenni az utasteret a zongoralakk betétekkel, de az ujjlenyomatokra kényesebb sofőrök lehet, hogy nyavalyogni fognak miatta. A kardánalagút helyén pedig hatalmas tárolórekesz adhat okot elégedettségre, felette ott a menetmód választó, a KERS és az üzemmódválasztó gombja is. A KERS felirat még mindig hangulatos, de továbbra is a rekuperáció mértékének állítására szolgál.
Hirdetés
Csak villannyal?
Itthon kizárólag villanymotorral kapható az MG5, ám ezt a nevet olyan modellek is viselik, amelyek más hajtáslánccal is elérhetők. De ez majd a végső konklúziónál lesz fontos. Egyelőre beszéljünk a teszt alanyáról, amely a 156 lóerős és 280 Nm nyomatékot tudó villanymotorját hordja az orrában. Hasa alatt pedig a 61,1 kWh kapacitású nikkel-kobalt-mangán akkumulátort, ami 11 kilowattal is tölthető az utcai oszlopokról. Villámtöltés esetén viszont csak 87 kilowatt a maximum, de annyi baj legyen, hiszen elég nagy a hatótáv. A gyári adat szerint 400 kilométer, amit egyébként könnyű jobb lábbal simán tud is hozni. A tesztidőszak alatt 13,9 kWh/100 km volt a vegyes átlaga, ami kimondottan kedvező.
Hirdetés
Vezetési élmény?
Már régóta nem keresem azt a bizonyos „élményt” a villanyautóknál, hiszen nagyjából ugyanazt nyújtja mind. Az MG-nél nem is akarták ezt túlságosan cizellálni, de egy családi kombinál nem is kell. Elöl MacPherson, hátul csatolt lengőkaros futóművet kap, egyértelműen kényelemre hangolt, lágy rugózással. Ennek ellenére nem volt túl ingatag az autó, a villanyszekerek között nem is nyom túl sokat a mérlegen, csupán 1,5 tonnás. Magyarán kellemes vezetni, a lágy rugózás kimondottan jól jön a hazai utakon. Természetesen jól gyorsul, mint minden villanyautó, de nem akarja kitépni az ember kezéből a kormányt. 7,7 másodperc a százas gyorsulás és 185 km/h a végsebesség, szóval zokszó nélkül tudja az autópályatempót is.
Mennyibe fáj?
A nagyobb akkumulátoros változat alapára most 4,4 millió forintos kedvezménnyel 12 590 000 forint, de elérhető kisebb akkumulátorral is, ami kedvezménnyel 10,99 millió forint. Ezek már manapság nem is elrugaszkodott árak, főleg, hogy az autók felszereltsége is tartalmazza például a fontosabb vezetősegédeket, bár az első parkolóradart azért hiányoltam. Ugyanakkor a magyar átlagfizetésekhez mérten ez továbbra is drága, és bármennyire is jó a hatótávolsága, manapság a legtöbb „kombis család” számára ideálisabb lenne egy kis benzinmotorral - 1,5 szívó, esetleg turbó, ahogy más piacokon az MG5 szedán - vagy akár dízelmotorral is, körülbelül a ZS és a HS közé árazva. Ha ilyesmit tudna ajánlani az MG, hát akkor elég sűrűn találkoznánk az ötössel az utcákon is. Így viszont leginkább a taxisok számára lehet egy kiemelkedő ajánlat.
Hirdetés

Árak
Tesztmodell alapára
10 999 000 Ft (2024.04.26.)
Tesztautó ára
12 599 000 Ft (2024.04.26.)
Műszaki adatok
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Nyomaték:
280 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.7 s
Végsebesség:
185 km/h
Méretek
Hosszúság:
4600 mm
Szélesség:
1818 mm
Magasság:
1543 mm
Saját tömeg:
1552 kg
Össztömeg:
2028 kg
Tengelytáv:
2659 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
479-1367 l
Motor és váltó
Motor:
Villanymotor
Sebességváltó:
irányváltó
Nyomaték:
280 Nm
Teljesítmény:
116 kW (158 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
185 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
7.7 s
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ebből is népautó lehetne – MG5 teszt

Vélemény, hozzászólás?