Megnézik, mutogatnak rá. Akkor ez egy menő Hyundai?
Hyundai Kona 1.0 T-GDI Premium teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Lassan gurulok az utcában, balra az egyik ház kapujában egy kissrác szégyellősen anyukájához fordul, megrángatja a kabátját és felém mutat vigyorogva. A mondandóját nem hallottam, de észrevette a Konát, ami jó kezdés.
Különös megjelenése van, észreveszik, megnézik, feltűnő jelenség, ezt elérte a Hyundai. Furcsa megoldásokkal van tele, de a legfölöslegesebb a rács fölötti rés, ami nem légáteresztő
Aki ma formatervező, borzalmasan jó helyzetben van, elnézve az új autókat, jó pár gyártónál szabadon kiélhetik a legbetegebb álmaikat is. Lerajzolnak valamit, ami elég bizarrul mutat, belógatják tanulmányautóként, és mára teljesen normális, hogy egy-két éven belül ugyanaz a forma rendszámot kap. A Kona is elég furcsa szerzet, Luc Donckerwolke odatette magát, és a Hyundai palettájába megérkezett általa egy olyan autó, amire ujjal mutogatnak még a kis srácok is, mert észreveszik, nem úgy, mint egy i30-at, ami remek autó, de ezt csak a felhasználó tudja.
A Kona merész és különleges, de talán kicsit átesett a ló túloldalára.
Fent az index és a nappali menetfény, lent a főfényszóró, még lejjebb a ködlámpa, az új Santa Fe is hasonló arccal fog érkezni
Kicsit wagoneres az alsó hátsó lámpatest, a műanyagok matt szürkék és nem olyan rücskösek, mint a legtöbb SUV-n, crossoveren
Napról napra egyre meglepőbb autókkal rukkolnak elő a koreaiak, de mindegyikben van egy valami közös, hogy meglepően jók. Összeszerelésre, minőségre nagyjából azt kapjuk, amit ennyi pénzért elvárunk, az európai ízlés alapján megrajzolt formák pedig számunkra is teljesen emészthetőek. A Konát szokni kell, a háromfelé osztott első fényszórók elég érdekesek egy olyan világban, ahol például az Audi az A8-nál arra törekedett, hogy mindent egy lámpatestbe építhessen. Persze, a halogén izzóknak hely kell, és a külön beépített főfényszóró és nappali menetfény teljesen érthető, de a legalsó szinten még megtaláljuk a feláras ködlámpát is. Hátul ugyanez a helyzet, fönt van egy dizájnos helyzetjelző test, a fontos izzókat meg Suzuki Wagon R módjára a lökhárítóba építették. Lökhárító, ember legyen a talpán, aki itt meg tudja mondani, mettől meddig tart, a matt szürkére fényezett elemek mindenbe belelógnak. Lehet róla beszélni, az tuti, mindenhol történik rajta valami izgalmas.
A vetített kijelző egész hasznos és használható is, alap az aktív sávtartó, Premium szinten még a vészfék-asszisztens is, aminek a radarja a ködlámpák közé került
Masszív kiállású autó, az 1,6-os benzineshez lehet kérni összkerékhajtást is, lejtmenet vezérlő mindenképp jár
SUV-nak nevezni túlzás, inkább crossover, mivel magasabb, mint egy hagyományos kompakt.
Az i20 Active-nál hosszabb és magasabb, az i30-nál rövidebb, szóval se nem kisautó, se nem kompakt, egy különös rést tölt be a Kona.
Magasabb, mint egy hagyományos személyautó, az ülés is magasabban van, a kilátás sem rossz, de az orra is furcsán magas, azért nem olyan, mint egy rendes SUV-ban. Bent is különös dolgok fogadnak, a Kona ugyanis egy kis életstílus-autó érzést is hoz. A gyáva fehér külső fényezés egyébként lehet látványos zöld, vagy világoskék, viszont bent is választhatunk színcsomagot. Ilyenkor kis keretet kapnak a légbeömlők, a kormány varrása is színes lesz, valamint az ülések varrásai, de ami a legfontosabb, hogy a biztonsági övek is, itt épp vörösek. Egyébként minden fekete, ami kicsit komorrá teszi odabent, viszont a formák jók, az anyagok sem kevésbé, de túl sokat ne várjunk, a kemény műanyag elég sok helyen feltűnik, ami csak akkor érdekel, ha nagyon kukacoskodni akarunk, egyébiránt teljesen korrekt.Egyszerű anyagok, kellemes formák, logikusan elhelyezett kezelőszervek, és jó az üléspozíció is
Nem kevés a hely hátul, de a sok fekete miatt elég szűknek hat, elöl is
A Kona felszereltsége három szinten érhető el jelenleg, nekünk egy közel fullos jutott, ahogy ez általában lenni szokott. Pedig nem lenne fontos, mivel már alapáron is ad elég jó felszereltségeket, mint például az agresszív, de hatékony aktív sávtartót. Nem a legfinomabban működő rendszer, de teszi a dolgát és sötétben is egész ügyesen látja a felfestéseket. Lejtmenet-vezérlő, visszagurulás-gátló, éberségfigyelő is van alapból, de elérhető tempomat is, digitális klíma, navigáció 7 colos érintőkijelzős fejegységgel. Ehhez már jár a 8 hangszórós, brutális mélyhanggal szóló Krell hifi is 250 ezerért, és ebben van 7 év Live szolgáltatás, 10 év térképfrissítés meg digitális adást vevő rádió. Premium szinten már alap a vészfék-rendszer, ami városi tempónál állóra is fékezi a Konát. Alacsonyabb felszereltségekhez 120 ezer forint, és jól működik, így megéri az árát.
Az opciós színcsomag piros övei a legjobbak, de itt-ott piros keretekkel is találkozunk. A piktogramok erős kék világítását lehet szabályozni, a LED-ekét sajnos nem, nagyon erősen világítanak sötétben
A 7 colos kijelző kezelése egész logikus, a 250 ezres navigációt 10 évig frissítik, 7 évig Live szolgáltatást is adnak mellé, itt már jár a brutális hangzású Krell hifi is
Csomagtere több mint 360 literes alapból, bár ebbe vélhetően beletartoznak a padló alatti rekeszek is, amiből két szinten is találunk, apróságokat bőven pakolhatunk ide. Az ülések síkba dönthetőek, több mint 1100 liter így a raktér. A hátsó ajtó sem szűk, ekkora autó már egy kis család igényeit ki tudja szolgálni, hátul is van 12 Voltos csatlakozó. Lehet fűthető az ülés és a kormány is, mindkettő elég acélos, a téli hidegben rendkívül hasznos, főleg, hogy a fűtés elég későn érkezik egy nulla fok alatti reggelen. A head-up display egész használható, bár az olcsóbb, plexire vetítő eszköz, teljesíti a feladatát. A Kona egész izgalmas megjelenésű kocsi, és akár vezetésre is az lehet. Bár kormányzása elektromos, semmiféle visszajelzése nincs, de legalább pontos, futóműve pedig feszes, már-már kemény, ami a mindennapokban kényelmetlenné is válhat.
Tempós kanyarban jó dolog a feszes futómű, de ennek itt kényelmesnek kéne lennie, nem sportosnak, igaz?
Dupla, vagy inkább tripla padlós a 361 literes csomagtér. A középkonzolon vezeték nélküli töltőt, USB-t éss 12 Voltos csatit is találunk bőséggel
Magasabb, mint egy hagyományos kompakt, vezetni is kényelmes a kilátás miatt, viselkedése inkább sportos, mint kényelmes
A Kona jelenleg kétféle motorral érhető el, Európában csak a turbósak játszanak, így alap a 120 lóerős 1,0 literes háromhengeres. Van még egy 177 lóerős négyhengeres 1,6-os is, amihez automata váltót és összkerékhajtást is kaphatunk, valójában ez csak a komolyabb igénybevételhez szükséges. A mindennapokban pont elég a 120 lóerő, bár a motor hangja csúnya, ahogy már az i20 Active-ban is volt, erejét nem mondanám harmatosnak, jól viszi a Konát. Fogyasztani nem fog keveset, a 8,8 literes tesztátlagra még épp azt mondom, hogy jó, hosszabb távon hozzászokva ennél biztos lehet kevesebbet is kihozni belőle. A váltó nem rossz, olyan, mint a kormányzás: elmegy, de itt nem is kell, hogy Type R-es váltási érzet legyen. Lett annyira formabontó, mint egy Juke, vagy egy Toyota C-HR[/url], még izgalmasnak is mondhatjuk, felszereltsége meg bőséges is lehet. A tesztautónál elszaladtak a pipák a konfigurátorban, így éppen 7 millió alatt maradt, ami sok, persze nem fontos ennyire fölszerelni, és akárcsak a Grandland X, az alapmotorral is egy teljesen élhető járgány.
A háromhengeres benzines 120 lóereje elég a mindennapokban, a hangját meg lehet szokni, a futómű bizonyos helyzetekben túl kemény, kanyarodni elég stabilan tud
„Lassan gurulok az utcában, balra az egyik ház kapujában egy kissrác szégyellősen anyukájához fordul, megrángatja a kabátját és felém mutat vigyorogva. A mondandóját nem hallottam, de észrevette a Konát…”
A kis lurkónak lehet, hogy meggyűlne a baja a márkanév kiejtésével 🙂
„de észrevette a Konát…”
És vigyorogva mondja: jéé ez egy autó… ?
Csak vicc, de érdekesek a formák. Tetszik a koreaiakban is (mint általában a távol-keletiekben), hogy mernek kísérletezni. Nem egyenautókkal jönnek ki. Egyediek.
ki az istennek kell egy egyedi, de rúsnya gép? hagyjatok már. legyen egyedi és SZÉP, na az jó. de ez a kona nem az. pedig a hyundai azért tudna jobbakat is, mint a tucson pl.
de már eleve egy ilyen álterepjáróhobbikombi az istenbe lehetne már szép? kb mint egy traktor, annyira „szép”.
Szemből mint egy C3 Aircross, oldalról/hátulról mint egy Mazda CX3.