9 fokozatú automata ennél olcsóbban nincs – Honda Civic teszt

Egyre csak bővül az aktuális, tizedik generációs Honda Civic kínálata. Hiszen a tavaly 1,0 és 1,5 literes turbós benzinmotorokkal érkezett széria előbb a hot hatch vonal felé tette le kötelező körét a Type R-rel, aztán idén befutott az előző generációból továbbfejlesztett 1,6-os, 120 lóerős i-DTEC dízel, amihez most először társítanak automata váltót - a Civic kínálatában. Nem is akármilyet! Míg a kisebb benzinesek CVT automatával kaphatók, a dízelhez a CR-V-ből is ismert 9 fokozatú automata választható.
A tesztautó ráadásul nagyon hamar elért hazánkba, s első ízben hozzánk is. A Civic igazából nem meglepetés, de minden egyes alkalommal egy nagyon kellemes rádöbbenés: a már csöppet sem ufós, hanem inkább sportos ötajtós kifejezetten, de még talán a szedán is kellemes karakter. Eltalálták vele azt, hogy jó ránézni, élmény vezetni, de mégis egy tökéletesen használható kompakt. Persze van benne néhány "japánság", még úgy is, hogy az ötajtós Angliában, a szedán pedig Törökországban készül. Az érintőképernyős infotainment például olyan szinten tanulandó, hogy az már-már hajhullást okozhat, az android alapú rendszer ráadásul nem is túl gyors, de azért meg lehet bocsátani ezt is. Mert az autó egésze amúgy elég hibátlan. Vannak benne egyedi megoldások, mint például a kormánykeréken az érintőcsúszkás hangerőszabályzó, meg persze az itteni lényeg: a gombokkal vezérelhető automata váltó.
Utóbbit eléggé díjaztam, pont ennyiről kell(ene) szóljon egy váltókapcsoló: előremenet D-gomb lenyom, hátramenethez süllyesztett R hátra. Van P és N gomb is, de ezekre sok szükség nincs, a motor leállítására úgyis automatikusan P-be kapcsol, ja és Sport program is van, aminek azért valljuk be, az 1,6-os dízelnél nincs sok értelme. Ez nem az a motor, amivel kifejezetten kergetni szeretnénk a Civicet. Nem azért, mert nem megy jól, hanem pont fordítva: ahhoz képest, hogy ez a Civic legtakarékosabb motorja (gyári érték szerint automatával is 4,1, kézivel 3,5 l/100 km étvággyal), a 11 másodperces 100-as sprint elég jó hozzá. De nem is ez a nagy mutatvány, hanem az, hogy hangja minimális, autópályán például 130-as tempónál sem hallani, s az elég stabil, de még a 17 colos kerekekkel is teljesen jól csillapító futóművel, valamint az igen korrekt fékeknek köszönhetően bárhova be tudjuk szúrni. Élmény vele lendületből, lendületesen autózni, de a hajtáslánc és a kényelmes ülések is mind azt sugallják:

akár ezer kilométeresnél hosszabb utat sem lehet gond vele letudni.

Utóbbira sajnos nem volt módom a teszthét alatt, leginkább városi szaladgálás jutott, amiben szintén nem rossz. A stop-start egészen gyors, ahogyan a váltó is. Mivel az egyes fokozat extrém rövid, kúszni meglepően lassú tempóval is tud, ami akár jól is jöhet, meg persze a gyorsulásnak is jót tesz. A hosszú kilencedik fokozatban a 130 km/órás tempó pedig kereken 2000/perc fordulattal futható, magyarán a 200 km/órás végsebesség is alig több mint 3000/percnél adódik. Ez azért nem rossz! A váltó egyébként egyszerre több fokozatot is képes visszakapcsolni, ami ilyen fokozatszámnál (és a köztük lévő szerényebb áttételkülönbségnél kifejezetten hasznos). A 2000/perctől érkező 300 Nm nyomaték bármikor, bármilyen helyzet megoldására elegendő, s jó hír, hogy a gázpedál taposására a váltó sem kezd gondolkodásba, mindig jól és gyorsan választ fokozatot.
Passzol az utazóautó-jelleghez, hogy elöl-hátul jó a helykínálat, hátul a lábtér megdöbbentően nagy, de a tető 180 centis magasság felett sajnos már közeli lesz ott. Elöl viszont pazar a kényelem. Az persze fura, hogy az Elegance csomaghoz fém pedáltaposókat kapunk, de ez inkább csak a felszereltség nevét nézve okoz meglepetést, a fekete felni vagy a dupla légterelős far és persze a lökhárítók méhsejt-rácsozása is mind-mind a sportos képet adják. A közel 500 literes, a világ eddigi legjobb, oldalról húzható rolós kalaptartójával szerelt csomagtér pedig a praktikumot. A Civic úgy tud vagány és kormányzását, futóművét, de még dízelmotorját és automata váltóját tekintve is élvezetes lenni, hogy közben egy nagyon jól használható gép.
A 4,1 literes fogyasztáshoz, meg úgy általában az 1,6-os dízelekhez mérten is sokallottam mondjuk a 6,6 l/100 km tesztátlagot, hiszen egy még nagyobb Skoda Octavia is simán tud aszkétább lenni. Az viszont persze nem megy ilyen jól, nem ilyen jól vezethető, meg egyébként is: a Civic dízel a piac legolcsóbb 9 fokozatú automatás autója, tehát már ezért is ajánlható! Persze dehogy ez a lényeg: a vezethetőség és az, ahogyan kiszolgál. Egyebek mellett auto hold funkcióval, visszagurulásgátlóval, sávtartóval, megbízható, de mégsem túl hisztis ráfutásvédelemmel, araszolófunkciós távolságtartós tempomattal, automatikusan oldó elektronikus rögzítőfékkel, első-hátsó parkolóradarral. Mindezt nézve nem is vészes a 7,679 millió forintos vételár (amiből ráadásul van is 200 ezer forint kedvezmény), ahogyan a váltó 680 ezer forintos felára sem. A gombosan kapcsolható 9 fokozatú automata mellett az mondjuk fura, hogy a motor kulccsal indítandó, de mondok keményebbet is: a 7 millió forintos S verziónál még műanyag kormányt kapunk, a bőrözött verzió csak az "Elegance Navi" esetén érkezik, Navi nélküli Elegance pedig sajnos nincs, pedig a jó választás az lenne, ha már úgyis a telefonunkat használjuk erre a célra. Na jó, a hosszú külföldi utaknál még akár jól is jöhet a beépített, a dízel pedig úgyis arra van.