Kemény, de laza – Ford Metal-Ka teszt

Egy korábbi Fiesta Sport tesztben már megjegyeztük, Individual programjával milyen ügyesen ad hétköznapi autóinak egyéniséget a Ford. A módszer viszonylag egyszerű, egyedi színekkel, ötletesen variálható részletekkel olcsón lehet látványos eredményt felmutatni, miközben műszaki vonatkozásban ugyanarról az autóról van szó. A Ka jó kiindulási alap a játékhoz, mert fazonja és mérete alapján eleve fiatal vevőket próbálnak vele megszólítani, és helyes az elgondolás, miszerint ezen az úton tovább is lehet menni – a mai világban a legtöbben szeretnének kitűnni a tömegből, elhatárolódni a szokványos, hétköznapi sémáktól, és ebben egy vidám, hangulatos, saját arculattal felruházott kisautó remek partner lehet. A Ka sokféle konfigurációban létezik, a magyar piacon viszont csak kétféle egyedi köntös kapható a Titanium alapkivitel mellett: a zölddel sokkoló Digital, és a mindig stílusosnak hirdetett Metal-Ka. Mint közismert, a 2008-ban bemutatkozott második Ka-generáció a platformtól kezdve a motorokig voltaképpen egy Fiat 500-as, így nem véletlen, hogy a két típus Lengyelországban, Tychyben készül.

Amíg az 500-asnak komoly, évtizedekre visszanyúló formai hagyományai vannak, és őszintén szólva ez biztosítja a piaci sikert, addig a Ford csak egy négykerekű kis gombócot alkotott, amely kedves, bájos, és illeszkedik az aktuális kínálatba. A fent említett variálási módszert igazolja, hogy az alapmodellhez képest csak a külső és a belső megjelenésben vannak eltérések a Metal-Ka vonatkozásában, míg a biztonság, a komfort és funkcionalitás teljesen egyenértékű a Titanium kivitellel. A színválaszték (csak metál) korlátozott, a tesztautó Midnight feketéje mellett még ezüst és szürke választható, a 16 colos könnyűfém felni széria, de a fekete festés plusz 25 ezer forintos opció. Nem nagy összeg, mégis meggondolandó vétel, mert szinte lehetetlen rájuk vigyázni, már az alig futott próbakocsit is padkázva kaptuk, jól látható horzsolásokkal. További csinosító elem a fényezett hűtőmaszk-keret, a krómozott kilincs és csomagtartónyitó, valamint a B oszlop fóliázása a látványos, csillogó Ka emblémával. Belül sem bonyolultabb a képlet, fényes, fekete műanyag a váltógomb, a kézifékkar markolata, a kormány betétje, és a középkonzol borításának a javarésze, emblémázottak a velúrszőnyegek, az ülésekre pedig Individual feliratokat varrtak, és öt-öt krómkarikával díszítették az ülőlapot, valamint a háttámlát.

Az olasz alapok ellenére a Ka belseje maximum annyival mutat rokonságot az 500-assal (és ha nagyon precízek akarunk lenni, akkor a Pandával is), hogy a váltókarja ugyanúgy a középkonzol aljára került. És ennyi, illetve majdnem. Az ajtóburkolat, a műszerfal, maga a hangulat abszolút külön világ, ami a Fiatból megmaradt, az a fedélzeti számítógép menürendszere és grafikája, illetve az automata légkondicionáló kezelőfelülete, amely úgy beleolvad a kerek szellőzős környezetbe, hogy szinte fel sem tűnik az azonosság. Részleteit tekintve a Ka mély és fedeles, használható méretű kesztyűtartója komolyabb az 500-as polcánál, ám rakodóhelyeket szűkebben mértek a Ford tervezői. A kidolgozás minősége jónak mondható, zörgések, zavaró hangok nélküli az élet a fedélzeten, ellenben az árnyékolás nélküli üvegtető butaság. Persze, sötétített, hővédő üvegről van szó, de ha süt a Nap, akkor csak kalap vagy sildes sapka felvétele jelenthet megoldást.

Aki szereti és ismeri az 500-ast, és utána beleül a Ka-ba egy körre, az bosszankodva fog kiszállni. És miért? Mert nem fogja érteni, hogy a Fiat miért nem olyan futóművet tett a modern Cinquecento alá, mint a Ford, sőt, ez így nem tökéletes megfogalmazás, mert a futómű éppen hogy ugyanaz, de hangolással a Ka lekörözi az olasz tesót. Mind rugózásban, mind csillapításban meggyőzőbben viselkedik a Ford, nem pattog, mint a gumilabda, viszont ennek árát a kevésbé agilis, indirektebb kormányzással fizetjük meg. A kocsi vezetése problémamentes, a kuplung könnyedén jár, a fék meggyőző, a váltó pontos, a kormányzás pedig ha nem is kisujjas, de a Fiat City funkciója nélkül is csekély erőt igényel, így női vezetőknek különösen ajánlható a típus. Az 1,2 literes, 69 lóerős benzinmotoron ugyan ott a Ford-féle Duratec felirat, de ez valójában Fiat konstrukció. Az adatok alapján nem tűnhet különösebben izgalmasnak a Ka dinamikája, ám a valóságban nem érződik, hogy ólomból lenne a karosszéria: városban elegendő a kis motor tudása, de szabálykövető magatartással az autópálya sem különösebb kihívás. Virtuskodni, magabiztos erőfölénnyel előzgetni persze nem lehet, tartósan nagy sebességgel haladva a menetzaj is fárasztó, de ez nem egy hosszútávfutó bajnok túraautó, hanem egy dizájnos mini. Ha nem forszírozzuk a sportos stílust, akkor a Ka nem kér sokat enni, várakozva a start-stop rendszer a körülményektől függően leállítja a motort, ezzel is csökkentve a fogyasztást, illetve a károsanyag-kibocsátást.
A divatos, trendi dolgok általában nem olcsók, és a pöttöm Ford Metal-Ka ára sem éppen diszkont ajánlat, hiszen a 3,64 millió forintos alapáron felül a tesztautó közel 400 ezer forintnyi extrával is rendelkezett, és ezzel már a 4 milliós határ környékén táncolt.