Minek ide sperr? – Ford Fiesta ST200 teszt

Szürke egér a ködben. Már 8 éve van piacon a 40. születésnapját tavaly ünneplő Ford Fiesta hamarosan leköszönő jelenlegi generációja. Miközben bemutatkozott a hetedik generáció is, a háttérben úgy döntöttek, hogy még tovább húzzák az ST kivitel 1,6 turbósát, és piacra dobnak egy limitált szériás, 200 lóerős modellt búcsúzásként. Így született meg a szürke kisegér, egyedi 17 colos fekete-fehér felniken, ami már ST200 jelölést visel, és amit a legtöbben észre sem vesznek az utakon, de a Ford-fanatikusok tudják, hogy ez nem a hétköznapi modell. Imádom, hogy Ford bevállalja az ilyen, egyértelműen presztízs és nem tömegmodelleket is, mint az ST200. Ez hozzátartozik a kultuszukhoz, és úgy gondolom, méltó búcsú egy igen sikeres generációtól.
Korosodik. A jelenlegi, hatodik generációs Fiestát 2008-ban mutatták be, és ez a korosodás meg is látszik rajta. Ilyen gombtenger, mint ami a középkonzolon díszeleg, ma már furcsán hat egy új autó esetében. Ahogy az apró, még SYNC I rendszert kínáló központi infotainment is. A rendszer egyébként egyértelműen és hibátlanul használható, a rádió minősége elmegy. Utóbbit alig használtam, a Fiesta szebben zenél. A beltér ránézésre olcsóságot sugall, pedig a műanyagok puhák, a gombok patentek. Mindez persze másodlagos, mivel elöl két kényelmes és brutális oldaltartású Recaro kagylóülés figyel, ráadásul egy fém váltókar van a kezünk alatt. 6 sebességes kézi váltója pont olyan eszméletlen jól kapcsolható, mint a Focus RS-ben, bár utóbbiban azért érezni lehetett a feszesebb rendszert. Az új Mazda MX-5 váltója után, ami szerintem a legjobb jelenleg a világon, a Ford sportkézije következik nálam. Ami egyébként az ST200 esetében rövidebb végáttételt kapott (3,82 helyett 4,06). Ez sportosság szempontjából szuper, ám autópályán elég kínzó vele utazni. 120 km/h környékén elkezd nagyon hangos lenni, 130-nál pedig 3500 fordulat/percen pörög, így kemény zúgást tud lerendezni, ami hosszú távon azért fárasztó.
Turbósan is élmény. Bár a Focus RS egy teljesen másik dimenzió, tulajdonképpen az alsó-középkategóriás hot hatch kistestvéreként tekinthetünk a Fiesta ST200-ra. Tudásban, élményben és árban is pont a felét adja/kéri. A csúnya downsizing korszak hagyatéka, hogy minden motort turbóznak. Így van ez az 1,6 literes EcoBoost erőforrással is, így féltem, hogy elmarad a klasszikus kipörgetős élmény, amit olyan szívó sportautók kínálnak, mint például a Suzuki Swift Sport, és amit én annyira szeretek a szupermini hot hatchekben. Csalódnom kellett, pozitív értelemben, hiszen bár a turbólyuk mindig is jelen lesz, a pedáltaposással (átmeneti túltöltéssel) akár 215 lóerős erőforrás alapból is jól húz, a turbó pedig gyorsan kapcsol. Így bár nem teljesen ugyanaz az élmény, de úgy gondolom, minimálisra csökkentették a turbós hatást. Így is élmény 6500-ig kihúzatni a motort (valahol itt van a tiltás is), és érezni a túltöltés extra 15 paciját és extra 30 Nm nyomatékát is.
Szent ESC gomb. Nem akartam elhinni, de az ST200-ban nincs sperr-diffi. Talán az 1 tonnánál éppen csak nehezebb autó súlyelosztása teszi, de érzésre simán imitálja. Teljes elektronikával is pontosan úgy veszi a kanyarokat, mint sperres társai, ám az ESC Sport fokozatában ad igazi versenyautós érzést. Gázadásra nem kúszik el az orra, inkább a kanyar közepe felé húzza magát. Száraz időben példaértékű! A futóműve végtelenül feszes, kemény, a dőlés és a csúszkálás szavakat felejtsük el. Csak egy dolgot hiányoltam nagyon az összképből. Ez pedig a durrogás, vagy csak egy halk turbószisszenés gázelvételkor. Magas fordulaton hallani, ahogy fütyül a turbó, de ez annyira halk, hogy szinte csak állóhelyzetben érzékelni. A kormányzás hihetetlen élvezetes, nagy tempónál apró mozdulatokkal lendíthetjük át a kanyarokon, gázelvételre még a farát is kissé meglöttyinti.
Árával vérzik el. Egy szó, mint száz, technikailag hibátlan mini hot hatch. Úgy érzem, ez az a teljesítmény, ami hétköznap is megállja a helyét, de pályán is óriásit lehetne autózni vele. Utazás közben azért jó érzés tudni - hiszen a kocsi is érezteti velünk -, hogy ha épp egy üresen tátongó, gyönyörűen ívelt kanyar kerül elénk, akkor kettőt visszakapcsolva óriási élményfaktor mellett tudunk befordulni. Bár utolsó szempont, de fogyasztási átlagát komoly megerőltetés nélkül is 7 liter/100 km alatt lehet tartani. Persze tud 10-12 liter/100 km feletti átlagokat is. Használattól függ. Ez az autó egyik oldala. A másik oldala az ára. Az alap ST2-nél 1,1 millió forinttal drágább, azaz alapáron 7 390 000 Ft az új ST200. Ez sok, főleg ha a néha már sperres konkurensekhez hasonlítjuk. Legközvetlenebb ellenfele, az Opel Corsa OPC - 207 lóerővel, sperrel, 6 130 000 Ft, vagy itt a Mini Cooper S - 192 lóerővel és nagyszerű durrogással, puffogással 6 797 000 Ft-tól. Hasonló áron mozog a Renault Clio RS, alapáron 7 199 000 Ft, szintén sperres. Ezeken kívül is népes sereg fogadja a mini hot hatch kategóriában.
Megér ennyit? Tesztautónk az összes extrával közel 8 millió forintot kóstál. A kényelmesebb használatról feláras kiegészítők gondoskodhatnak, ilyen a nem távolságtartós tempomat, a fűthető első szélvédő, a tolatóradar, az esőérzékelő, a kulcs nélküli indító- és ajtónyitó rendszer, vagy épp a duplapadlós csomagtér. Az automata klímát és a fűtéses Recaro üléseket alapfelszereltségként kapja. Nincsenek sofőrsegédek. Na és? A száguldás valódi, klasszikus élményéhez nem kellenek felesleges kütyük, ami van, annak is kézre esik a kikapcsolása. De vajon megér ennyit az a pár extra lóerő és egy kis tuningmorajlás? Ha az adatokat vesszük, egyértelműen nem. Vezetés közben mégis az ellenkezőjét gondoljuk. Nem is értem, hogy van ez.