Részeg tengerész – Fiat 500C Riva

Fiat 500C Riva 1.2 Dualogic teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Fiat 500-nak van egy stílusa, mindig is volt, és ezt a Fiat is tudja, nem is akar megválni tőle. A Riva az eddigi legfényűzőbb kiadás, de mint mindenre, itt is igaz, hogy a csúcson kell abbahagyni.


Nagy divat lett a múltidézés a 2000-es évek elején a formatervezőknél, és mint tudjuk, nem nyúlt mellé nagyjából senki azzal, hogy a régi klasszikus vonalakkal álmodta meg az új generációt. A BMW a lehető legjobban tette, hogy az új Minit a klasszikus vonalakkal rajzolták meg és dobták piacra 2005-ben, azóta is azt finomítgatják, de mondhatnánk a Mustangot is, ami ugyanekkor szintén eredeti vonalakkal hódította meg az izomautó-rajongók szívét és ugyanúgy azóta is abból tartják fent, de még mindig hatásos. A Fiat 500 is nagy dobás volt 2007-ben, a többiekkel ellentétben viszont azóta nem volt új generáció, csak mindenre ráhúzták a formát, hátha azok is olyan sikeresek lesznek. Sikerült is, meg nem is, közben az 500-asból meg csak különkiadásokkal mutatkoztak, legújabban a Rivával, ami az eddigi legstílusosabb, de ettől még ugyanaz marad.

Az ilyen kis divatautók, mint az 500-as a külsőségek miatt léteznek, a retro pedig mindig divatos lesz, és mi az az olaszoknál, ami még retro, és imádják a gazdagok? Nem a Vespa, ide egy fényűzőbb társ kellett, az új különkiadáshoz pedig a Riva jachtgyártóval gyúrták össze az 500-as stílusát. Vannak olyan kombinációk, amik nagyon nem illenek össze, a hifigyártóval kifőzött kiadások meg már a könyökünkön jönnek ki,

a Fiat Rivával való együttműködése viszont feltűnően jól sikerült.

A Riva kifinomult, klasszikus vonalvezetésű motorcsónakjairól híres, de az igazán gazdagoknak is gyártanak ház méretű jachtokat, az első fából kézzel készült csónakjuk viszont 175 évvel ezelőtt épült, szóval meghatározó a piacon. Az 500 Rivát annak azért nem mondanám, de egy egész jó tisztelgés az olasz hajógyártás előtt, nekünk pedig sosem volt ilyen jó ránézni egyetlen 500-asra sem.
Mindkét karosszériában készül, ám csupán 500 darab lesz belőle, a miénk éppen kabrió. Csak egyféle színű lehet, méghozzá ez a fergetegesen mély sötétkék árnyalat, amit a Riva kínálatából kapott a Fiat, konkrétan az Aquariva motorcsónak színkínálatából van, és még a felniket is ilyenre fényezik - ezek egyébként élőben is olyanok, mint valami ékszerek. Két hajszálvékony vonalon kívül a külső kiegészítők sora Riva feliratokkal és apró mahagóni fabetétekkel folytatódnak, ezekre kézzel festették fel a stilizált 500-as logót. Ennyi – meg egy halom króm – bőven elég ahhoz, hogy messziről feltűnő legyen, nekem is megtetszett, ezét is akartam testközelből látni, és nem is csalódtam, tényleg jó az összkép. Két hibát lehet elkövetni, ami erőszakkal ránt vissza minket a földre és koppanunk akkorát, hogy a szomszéd országban is földrengésként észlelik, az egyik, hogy beszállunk, a másik meg, hogy elindulunk. Jó, utóbbi csak ennél a verziónál fájdalmas, ezért azt még hagyjuk kicsit, lássuk a belsőt.
Hirdetés

Ahogy a fényezés, úgy a belső kialakítás is különleges és egyedi, már az 500-asok között. A világos bőrhuzat jó kontrasztot alkot a külsővel, a hímzett kárpitot egy szintén 100 évnél idősebb olasz műhely, a Poltrona Frau szállítja. Jól néz ki és az ülésekkel nincs is nagy baj, leszámítva, hogy könnyen koszolódnak, de melyik fehér kárpit nem. Szintén törtfehér a kormány, ami visszataszítóan képes gyűjteni a koszt, de ez egyébként lehet fabetétes karimájú is, amit viszont

minden 500 Riva kap, az az egy darab mahagóni fából kézzel faragott és kézzel festett műszerfalbetét.

Ez is nagyon jól mutat, mint a külső, de azért látni, hogy nem éppen a legjobban sikerült darabokkal díszítik ezeket az autókat, több repedés is megtöri a hullámos lakkozást, de még így is látványos, van ennél nagyobb baj is odabent.
A modell 10 éve alatt az anyaghasználat egyáltalán nem változott, és sajnos az 500, még a Riva belseje sem csúfolható luxusnak a borzalmas minőségű sarokreszelő felületű fekete műanyagelemek miatt. Ez egyszerűen olcsó kivitelezés, nem beszélve a kormány mögötti borzalmasan sorjás fehér váltófülekről. A 7 colos multimédiás fejegység teljesen rendben van, a TomTom navigáció felépítésétől eltekintve, csak álló helyzetben ajánlott babrálni az apró ikonok miatt. A Rivába a Beats szállítja a hifit, és ez az a pont, ami a külső megjelenéshez hasonlóan tökéletes, egyszerűen beleköthetetlen, ahogy szól. Erős a mélyhang, de nem puffogós, mellette szépen szól a magas, ez egy jól összehangolt szett,

a Riva a legszebb fejhallgató címére is bátran pályázhat.

Lassan el kéne indulni vele, mi?
Hát legyen, előkapjuk a gyárilag teljesen bezárhatatlan bicskakulcsot, bedugjuk a helyére és megcsavarjuk. Beröffen a négy henger, a nyolc szelep hideg karattyolását pedig számolgathatjuk egy darabig. 1,2 literes szívómotor, 69 bitang lóerővel. Hát, nem ez illik hozzá a legjobban, az biztos, de gyanítom, hogy elektromosan lehet a legjobb kompromisszum az 500-as. Pont úgy megy, ahogy gondolnánk, nagyjából sehogy. Széllel szemben 95 km/h a vége negyedikben, föl se meri váltani az ötödiket, kipróbáltam, de ideális viszonyok között is küszködve éri el a 130-at. Ezt nálunk a világ legrosszabb váltójával fejelték meg, nem az 5 fokozatú szerkezettel van gond, az biztos jó, és alapból szép fa váltógombot kap, hanem az automatának csúfolt robot rontja meg az életünket, amit a kézi váltóra ültetnek és vált helyettünk.

Minden váltás pont ugyanannyi időbe kerül, mintha kézzel kapcsolnánk,

buta bólogatás az élet egy ilyen szerkezettel. Hagyjuk, nem kell, mert ha nem tudjuk, miért történik ez, akkor csak idegesíteni fog, ha meg tudjuk, mit miért csinál, akkor tudjuk, hogy működik a kézi váltó, tehát jó eséllyel tudunk vezetni, nincs szükség automatára. Ez nem kényelmes. Az 1,2-es szívó fogyasztásban mondjuk nem vészes, igaz, közel 1 liter a különbség aközött, amit kiírt, és amit tankolás szerint fogyasztott. Az előbbi 6,3, utóbbi 7,2, de biztos lehet ennél kedvezőbbet is kihozni belőle, többször autópályáztam vele. A menetkomfort sem a legjobb, a hiányzó tető miatt folyton zörög valami, nagyon kevés a merevítés a karosszériában. Fordulni viszont nagyon jól tud,

a kis tengelytáv miatt virgonc a mozgása,

Tempósabb kanyarban is stabil, nem dől vészesen, jó móka tud lenni. Mind az anyagok, mind a szerkezet, motorizáció tekintetében öregnek tűnik az 500-as már, a Riva mégis stílusos annyira, hogy elkapkodják a tehetősek, csak azért, hogy legyen egy, nézegetni végülis jó. A Riva szép, fenséges befejezése lehetne a szériának, bár nem hinném, hogy egyhamar búcsúznának az 500-astól, hiszen még mindig sikerszériának tekinthető.
Értékelés
Pozitív
Csinos megjelenés, aprólékos külső kidolgozás, szép fényezés, jó kanyarjellemzők, remek hifi
Negatív
Elavult motor, buta működésű robotizált váltó, silány anyaghasználat
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Teljesítmény:
51 kW (69 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
102 Nm 3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.90 s
Végsebesség:
160 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
4.8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
3571 mm
Szélesség:
1627 mm
Magasság:
1488 mm
Saját tömeg:
940 kg
Össztömeg:
1355 kg
Tengelytáv:
2300 mm
Karosszéria-kivitel:
cabrio
Csomagtér:
185 l
Belső szélesség elöl:
1360 mm
Belső szélesség hátul:
1310 mm
Belmagasság elöl:
920-1000 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
200 mm
Ülőlap hossza elöl:
490 mm
Ülőlap hossza hátul:
430 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1040 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1040 mm
Csomagtér magassága:
500 mm
Csomagtér hossza:
530 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1230 mm
Raktérnyílás szélessége:
770 mm
Raktérnyílás magassága:
340 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1242 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/8
Sebességváltó:
szekvenciális (5 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
102 Nm 3000 1/min-nél
Teljesítmény:
51 kW (69 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
160 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
12.90 s
CO2-kibocsátás:
111 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
4.8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7.2 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
66 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
71 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

8 thoughts on “Részeg tengerész – Fiat 500C Riva

  • 2017.11.17. at 06:36
    Permalink

    Rendesen padlót fogtam a cikk olvasásakor. Ennyire lehúzó cikket régen olvastam, főleg egy olyan autóról amit egyszerűen nem lehet utálni. Ok, ok a Fiat 500-nak is vannak hibái (hozzáteszem, melyik autónak nem) de azért így a porig alázni egy olyan verdát ami cukiságfaktor tekintetében igencsak jól áll elég merész.

    Lehet hogy a robotizált váltó nem a legjobb választás, gondolom aki ilyennel rendeli az autót nem foglalkozik a vonakodva fel-le kapcsoló szerkezettel. Az itt-ott olcsó hatású anyagok ennél magasabb pedigrével megáldott márkáknál is előfordulnak szép számmal.

    Egy szó mint száz, ez a kisautó csupa öröm, csupa báj. Akárhányszor meglátok egyet mindig elmosolygok (hála az égnek, pont egy Fiat szalon mellett jövök-megyek reggel és délután), hiszen a mai, lélek nélküli autók világában egy igazán üdítő jelenség ez a kis retro csöppség, aminek a hibáival együtt lehet élni.

    • 2018.01.02. at 14:27
      Permalink

      Ennek az embernek valami súlyos olasz autó fóbiája lehet?

      Az Alfánál „egy rakás autót hív vissza” cikkel nyitott, amikor is 307(!!!) db autóról van szó, míg a BMW 1 millió kocsit hívott vissza a múltkor!
      Ott is gúnyosan megjegyezte, hogy de más autókat is érinthet! De arról nincs szó! Kitaláció!

      ENNYIT A TÉNYSZERŰ ÚJSÁGÍRÁSRÓL autonavigator.hu …

      a FAM helyében kikötném, hogy Hamvas Tamásnak SEMMIT!!!

  • 2017.11.17. at 20:05
    Permalink

    Manapság már bárki lehet újságíró? Megy a nyáladzás , a BMW bezzeg milyen jól tette a „Mini felélesztését 2005-ben…” „Új” Minit 2001 óta lehet kapni firkász úr! A Fiatnál nem volt modellfrissítés ? Nézzen már körül a cikk írója egy 2007-es 500-asban és egy 2017-es 500-asban. Cseppet sem ugyanazt az autót fogja látni. Csak ki kellene nyitnia a szemét és nem írni egy ilyen lehúzó cikket , hogy ócska minden, csak mert nem az imádott Német kezek rakták össze. Egyébként pedig :Ha 20 évig forgalmaznák változatlan változatlan formában, akkor is kelendő maradna, mert ha valamihez értenek az olaszok , az a design! Miért kellene újrarajzolni, megváltoztatni azt , ami tökéletes?

  • 2017.11.18. at 00:05
    Permalink

    cukiságfaktor anyám, pfej. ezek a műkörmös mobilok, agyérgörcsöt kapok mindtől, h az istenbe nem halnak ezek ki? ennyi izlésficamos van, h megéri nyomatni ezeket :/ mini,fiat500,multipla….gyűlölöm a retrót, járjon lovaskocsival aki retrózni akar rohadjon már meg 😀 😀 😀 😀

    • 2017.11.18. at 09:26
      Permalink

      Azért nem halnak ki (és nem is fognak) mert ezeknek van stílusuk. Nézzünk szét a kategóriatársak között, találsz még egy ilyen karakteres kisautót közöttük!? Tuti nem fogsz.

      • 2017.11.18. at 19:19
        Permalink

        ronda egy stílus. nagy%-ban fogadok arra, hogy aki ilyeneket választ magának, nincs szép érzéke, illetve nem progresszív gondolkodású. elfogadom persze, h vannak ilyenek, meg kell 1-2 modell ezeknek az embereknek, de számomra rontja az utcaképet, egyszerűen csúnyák szvsz.
        miért nem lehet meghagyni ezt az utókornak? akkor jó volt, amikor ezek futottak régen….minek visszahozni?

  • 2017.11.19. at 23:12
    Permalink

    Tényleg furcsa az ennyire negatív hangvétel a cikkben, azonban más oldalon is ugyanezeket a hibákat hozták fel és mégsem ilyen lett a végeredmény. (Anyagminőség, váltó, erőtlenség).

    A cikk talán arra akart rávilágítani, hogyha 1,5-2 szer többet elkérnek egy 500-as „speciális” szériáért, akkor jobban hozzá kellett volna nyúlni a beltérhez. Nem biztos, hogy elég egy mahagónit pluszba betenni és kész.

    Akinek erősebb kivitel kellene, annak ott az Abarth 695 Rivale. Ott is szintén a Riva hajók gyártója vette kezelésbe az autót.

    Ami sajnos igaz, hogy 2007 óta tényleg nem volt generációváltás a FIAT 500-nál. 2015-ben csak egy facelift volt, amivel plusz technikát próbáltak belevinni az autóba. A műszerfal komolyabb lett, de talán az anyagminőségen nem faragtak.

    Ez a hosszú életciklus nem megszokott manapság, de nagyon jól tartja magát az 500-as így is. A Pandával kiegészülve tökéletesen viszik a legkisebb kategóriát. Ha igazak a hírek, akkor a VW erősen gondolkozik az UP-Citigo-Mii folytatásán. Ezzel megint csak a FIAT nyerne nagyot, ha a legnagyobb konkurensünk eltűnne onnan. Az új „UP-ot” is inkább már teljesen elektromos kivitelűnek képzelik el.

    Persze az jövőt nehéz megjósolni milyen irányt vesznek majd az autók, mennyire kell hibridnek, vagy elektromosnak lennie a következő generációnak. FCA messze van még ettől, legfeljebb majd bevásárol…

  • 2018.01.02. at 14:30
    Permalink

    Kit érdekel a generáció váltás?
    Az új Smart milyen ronda szar lett?
    Az új minis is kevésbé formás, mint az első BMW Mini
    Ez a cikk csak a lehúzásról szól. Talán a konkurencia rendelte? 😀

Vélemény, hozzászólás?