Villannyal vagy benzinnel jár jobban? – Citroën C4

Fizetett hirdetés

Elektromosan is kapható az új Citroën C4. Vajon csábítóbb, mint a hagyományos?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Nagy újdonság a Citroën történetében az első elektromos kompakt modell, ami az új C4-ből készült. De milyen a hagyományos benzines mellett az újdonság?

Könnyen meghatározható irányba halad az autóipar; a jövőben valamilyen formában, de villanymotor fogja hajtani az autókat.

A Citroën ennek úgy ment elébe, hogy az új kompakt modellből, a C4-ből a hagyományos dízel- és benzinmotoros kivitelek mellett egy teljesen elektromosat is gyártásba helyezett. Ügyes trükk a ma már a Stellantisba tartozó PSA-tól, hogy a CMP platformot már úgy tervezték meg, hogy abban elférjen a padlóba épített akkumulátor is úgy, hogy ne vegyen el helyet az utas- és csomagtértől. A teljesen hagyományos felépítésből a jövőnek is szóló modellt faragtak, mondhatjuk, hogy feltűnés nélkül, mert egyedül a zöld rendszám árulja el az ë-C4-et. A Citroën M5 Center tesztparkjából most kipróbáltunk egy automata váltós benzines modellt is, és nagyjából meg is kaptuk a választ arra a kérdésre, hogy melyik a legjobb összeállítású új C4.
Nagyon érdekes a formavilág, egyszerre vannak meghatározó új vonalak és használtak fel pár apróságot korábbi modellekből. Ilyen például a tető lejtése és a hátsó kis ablak formája, amiben könnyen meglátni az első C4-es formáját, de ott a hátsó osztott szélvédő is, ami ügyes trükk, de kevésbé praktikus, az osztás ki fog takarni valamit mindig, ha belenézünk a tükörbe. Ez az emelt csapott tetős kompakt crossover, ami nem is kupé, nem is szedán és nem is határozottan csapotthátú, a következő évek meghatározó trendje lehet, amit a Citroën ügyesen hamar elkezdett.

A forma működik, élőben nagyon jó az összkép, ami főleg akkor nyer értelmet, amikor szembesülünk azzal, hogy nem ment a praktikum rovására.

Miután a tető csak a hátsó ajtók mögött lejt jelentősen, a fejtér egyáltalán nem kevés, és a lábaknak is marad hely a második sorban. Teljesen kényelmesen el lehet férni felnőttként is. Korrekt 380 literes csomagtartót találunk a hátuljában, ami kompaktok között is remek érték. Ez az elektromosban is ugyanennyi, és van padló alatti rekesz is a kábeleknek. Az extravagáns formák miatt nem áldoztak a praktikum és a használhatóság oltárán, jó a kilátás a C4-ből, és könnyen is parkolható, a magas orron feszítő szétcsúszott lámpák pedig mindenképp ledesek, sötétben is kiváló látási viszonyokat biztosítanak. A dizájnt több mint 30-féle színkombinációval dobhatjuk fel és tehetjük egyedivé, faraghatjuk magunkra, még az apró kiegészítő keretek az ajtók és a lökhárító alján is lehetnek ezüstök, vagy kékek, az elektromoson mindenképp az utóbbi színt kapják.
Hirdetés
Hajtás szempontjából érdekes, hogy 1,5-ös dízellel és 1,2-es háromhengeres benzinessel is készül, valamint az elektromos hajtású kivitelben is. Benzinesből most a 130 lóerős változatot tehettük próbára, ami nyomatékban egyenlő, 230 Nm-t teljesít a 155 lóerős kivitellel. Ebben az autóban nyolcfokozatú automata váltóval párosították, összkerékhajtás a crossoveres külső ellenére nincs, de nem is igazán, vagy inkább egyáltalán nem is lenne rá igény. A benzines járása hidegen kissé karcos, később is van bene egy kis háromhengeres morcosság, amiben akad némi szerethető karakter is. Az automata váltóval együttdolgozva kissé darabos az összhang, megfontolt az elindulás, és a későbbi gázadások sem a legbiztosabbak, cserébe viszont hosszú távon 6,5 literes fogyasztás is kihozható belőle, mint azt az autó fedélzeti rendszere is mutatja, ez pedig könnyű súlyának is köszönhető. A benzines C4 ugyanis még automata váltóval is kevesebb mint 1,3 tonnát nyom, ami az autó mozgásának és a különleges progresszív rugózásnak is jót tesz. A menetkomfort ebben az autóban jó összhangban volt, a futómű csodákat művelt az Üllői út külső szakaszán. Érzésre a botrányos minőségű aszfalt fölött lebegett pár centivel, csak a kerekek zajából volt érzékelhető, hogy minden méteren találnak úthibát a 18 colos felnikre húzott gumik. A progresszív csillapítás hatékony, mindaddig, amíg könnyű a karosszéria. Az elektromos ë-C4 nagyjából 250 kilóval nehezebb a benzinesnél, ami azonnal meg is érződik a futásán. A progresszív csillapítás ebben is tökéletesen működik, de kevésbé toleráns a rossz minőségű aszfalton, mint a benzinesé. Ezzel együtt a legtöbb helyen nagyon hasonlóan teljesít, és az elektromos verzió komfortját növeli a motorzaj, a rezgések, az elindulási és váltási idők teljes hiánya.

A zavartalan közlekedés és haladás tökéletes szinonimája az ë-C4, mely a legfürgébb és legkönnyedebben vezethető verzió is mind közül.

Elektromos motorja, 136 lóerős és 260 Nm nyomatékú, a gázpedál lenyomására azonnali gyorsításba kezd, egy pillanatig nem gondolkodik. Menetmódjai között Sport is található, amiben mindig elérhető a teljes tolóerő, Comfort és Eco módokban 80 és 60% érhető el állandó jelleggel a takarékos közlekedés érdekében. 50 kWh-s akkumulátorában 350 kilométerre elég energiát képes tárolni, töltése alapáron 7,4, felárért 11 kW-tal is történhet, de képes fogadni 100 kW-os DC töltést is, amivel 30 perc alatt 80%-ra tölthető a francia kompakt.

A zavartalan és egyszerű hajtás teszi igazán felhőtlenné a közlekedést a C4-ben, így mindenképp az elektromos verzió áll össze a leginkább miden tulajdonságát egybevéve.

Ellenben a külsővel, a C4 utastere meglehetősen letisztult. Elegáns formák, csinosan beépített digitális műszeregység és 10 colos multimédia, egyszerű középkonzol, egy billenőkapcsolóval és apró gombokkal irányítható automata váltóval. Élettérnek nem rossz, sőt, az eleganciába nagy mennyiségű praktikum is szorult. A kesztyűtartó fölött fiók, fölötte pedig tabletállvány várja az utast, a középkonzol pedig kétszintes tárolót és könyöklő alatti rekeszt is kapott. USB-csatlakozók, vezeték nélküli telefontöltés, Android Auto és Apple CarPlay, online szolgáltatások, alapáras vezetéstámogató rendszerek jellemzik az új C4-et, aminek felszereltsége már alapáron is igencsak gazdag. Hamarosan érkezik a belépő szintű benzines és dízelmotoros kivitel is, de egyelőre úgy tűnik, hogy az új C4 elektromos hajtással az igazi. Igaz, azt meg is kell fizetni: legolcsóbban 10,799, a tesztautót jelentő Feel Plus ellátmánnyal 13,599 millió forintért hozható el, míg a benzines és automata váltós tesója már 7,799, Feel Plus ellátmánnyal 8,399 milliótól. Aki tudja otthon tölteni, kiélvezi a zöld rendszám előnyeit (cégautó- és gépjármű-adómentesség, ingyenes parkolás), és jellemzően nem megy többet napi 250-300 kilométernél, az már ma is mindenképp az elektromossal jár jobban.
A tesztautók árai
Extrákkal növelt listaár A tesztautó egyedi eladási ára
Citroën 1.2 PureTech 130 LE Aut. Shine 9 294 000 8 499 000
Citroën ë-C4 Feel Plus 14 734 000 12 999 000
Hirdetés

Cikkünkhöz az új Citroën C4-eket az Emil Frey M5 Center szalonból kaptuk kölcsön. Köszönjük!
Műszaki adatok
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Villannyal vagy benzinnel jár jobban? – Citroën C4

  • 2021.03.21. at 10:20
    Permalink

    Hogyne…az a 4.5milla különbség kb 120e km, mire behozza az árát, és csak akkor ha az elektromosságot mindig ingyen szerzi be..ami nem valószínű..így inkább 150-200e km árelőnye van a benzinesnek. Ami ugye 5-8 év általában, addigra meg aki 10 milliós autót vesz úgy is lecseréli rég. Tehát NEM éri meg anyagilag, még akkor sem ha hozzáveszem a parkolást stb…

  • 2021.03.21. at 15:21
    Permalink

    Akkor probálj meg számolni a szervíz költséggel is és csak halkan mondom cégautónál a cégautóadó.
    Plussz van aki napi 50-100-km et megy (ingázik) átlagban az évi 35000-km de én pl évi min 80-at.
    És igen lehet olcsón tölteni mert vannak munkahelyek ahol a parkolóban van töltö és vannak olyan emberek akiknek othon is van wal-box. De az elektromosban nincs korrodáló,eltömödö katalizátor vagy részecske szürö,nincs meghibásodó befecskendezö rendszer,nincs kuplung (vagy kettöstömegü)vagy autómataváltó, És a használat utáni maradvány érték sem azonos.(tudod amikor majd elkéne adni de mennyit adnak érte.)

    • 2021.03.21. at 18:15
      Permalink

      Szervízköltsége az elektromosnak is van, és egy benzines új autónak első 2-3 évben nem egetverő a szervízdíja.
      Ha napi 100km megy naponta, annak heti 3 töltés kell legalább..és nem minden munkahelyen van ingyen töltő..nagyon nem. Arról nem is beszélve hogy ok van 2 és ha 5 kollegának van töltendő autója? Otthon ok, naponta feltölti de ahhoz napelemes rendszer kell, és máris hozzájön az autó árához + 2milla alsó hangon.
      Persze sok alkatrész nincs benne, de nem tudjuk hogy lehet majd értékesíteni 10 évesen, lestrapált akkuval, és a csere nagyon drága lesz, nem beszélve a milliószám halmozódó káros akkukról
      Maradványérték a villanynál is kevés lehet, egy leharcolt vacak aksis villany mennyit érhet 10-12 év múlva? Amikor márt sokat fejlődött addig a technika?
      Félek hogy a világ tele lesz 8-12 éves eladhatatlan elektromos autókkal hamarosan..

  • 2021.03.21. at 16:26
    Permalink

    Az elektromos autó esetében nagyon nehéz kimatekozni, hogy megéri-e vagy sem. Alapvetően biztosan nem éri meg, sok mindennek együtt kell állnia, hogy megérje. Leginkább csak cégautóként és napi 8-10 óra budapesti belvárosi parkolással. De ezeknek nem sok köze van magához az autóhoz hiszen adóból és parkolódíjból jön ki a megtakarítás.
    Nekem inkább a használhatósággal van a bajom. Ezt már sokszor leírtam sok helyen. Lehet, hogy az év 300 napján tökéletesen kiszolgál, de a maradék meg szívás, csak jelentős kompromisszumokkal megoldható. Nemrég pl. családi okokból gy alakult, hogy egy nap kétszer kellett fordulnom Budapest és Szombathely között. Mi az anyámat csinálnék ilyenkor egy villanyautóval? Pont amikor az embernek gondja van és legnagyobb szükség lenne rá. Vagy hogy megyek el pl. nyaralni? Előre nézegetem, hogy hol van ilyen villanytöltő, és mikor kerülök majd sorra, hogy még órákig ott szobrozzak? Persze munkahelyen van töltő……. mennyi? Kettő? Egész odáig jó, amíg nem lesz 15-20 embernek villany vagy plug-in autója.
    Szóval szerintem ez kizárólag második autónak jó ott is csak a parkolás, adó miatt.
    Én egyelőre köszönöm nem kérem. Én ha beülök az autóba akkor oda akarok menni, ahol dolgom van, és ha fogytán az üzemanyag, akkor bármelyik sarkon beállok egy kútra és 1 perc alatt teletöltöm. Ha veszek egy j autót, akkor az egy évben 365 napon keresztül álljon rendelkezésemre.

  • 2021.03.21. at 16:52
    Permalink

    Szerintem alakul ez a villanyautós történet de tényleg még csak azoknak akik tudnak otthon és/vagy munkahelyen tölteni. Szerintem a trendekből kiindulva 5-10 év és ez lesz az átlag. Visszafordulás nincsen azon a pontos már túl van az autóipar, hogy ebből legyen visszaút. Pilótanyelven szólva az elhatározási pontot már elhagytuk. Szerintem második autónak már tényleg jó. Mi is veszünk egy elektromosat másodiknak, de bevallom nem újat mert azt az értékveszteséget nem szeretném benyelni amit ezek elszenvednek amikor valóban kijön a tényleg tökéletesen használható technika.

Vélemény, hozzászólás?