Ilyen most egy „olcsó” hétüléses! Íme, a friss Dacia Jogger!

Dacia Jogger Eco-G 100 teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új emblémával és még újabb lendülettel érkezett hozzánk a benzin-gázos Dacia Jogger Extreme. Városban, országúton és autópályán is meghajtottuk, ráadásul mindkét üzemanyaggal, nem egyszer hét felnőttel a fedélzeten. Vajon tényleg tudja hozni, amit ígér?

A mai újautó piacon legalább annyira nehéz a helyzete az olcsó autót keresőknek, mint azoknak, akik valódi, praktikumra kihegyezett, de nem egy haszonjárműből átfabrikált hétülésesre vágynak. Az egyterűek már szinte mind kihaltak, a helyüket pedig a fájdalmasan túlárazott, hétüléses SUV-ok vették át. Ezek a modellek kívül feleslegesen nagyok, miközben az utasterük lényegesen szűkösebb még az egy kategóriával kisebb egyterűeknél is.

Na ezért értelmezhetetlen a Dacia Jogger, ami egy klasszikus, reálisan árazott egyterű. Mert ilyen autónak 2023-ban a trendek szerint már nem kellene léteznie, és lám, mégis van.

Közel sem hibátlan autó azonban a francia-román hétüléses, a problémáira pedig szigorú szemmel térünk majd ki lejjebb, ám lehetetlen lenne nem elismerni a piacon gyakorlatilag egyedülálló előnyeit. Ám még mielőtt ebbe az egészbe túl mélyre merülnénk, nézzük az alapokat. A Dacia Jogger a Sanderóval és Logannal közös, eredetileg a jelenlegi, ötödik generációs Renault Clióhoz fejlesztett CMF-B platformra épül, amely egy városi kisautóknak tervezett építőkészlet. Ennek ellenére 4,55 méteresre nyújtották a teljes hosszát, illetve közel 2,9 méteresre a tengelytávolságát. Fontos azonban megjegyezni, hogy a Clio platformok történetében először tervezték meg úgy a padlólemezt, hogy ezzel a megnyújtással már akkor is számoltak, amikor még ceruzát sem fogott senki. Mindez egyértelműen látszik a Joggeren, ami jóval autószerűbb az elődmodell Lodgynál, nem csak látvány, de kezelhetőség terén is.
Hirdetés
Az első két ülésen furcsa érzés fogja el az avatott szemeket: itt bizony már jártunk, ez ugyanis egy az egyben az új Dacia Logan és Dacia Sandero műszerfala, illetve első ülései. Tudatos spórolás és egyszerűsítés ez a Daciától, így ugyanis kevesebbet kell tervezni, és kevesebb különféle alkatrészre szakosodott gyártósort kell fenntartani. Ennek ellenére minden, de tényleg minden megvan benne, amire az átlagos sofőrnek szüksége lehet: 4 elektromos ablak, kulcs nélküli nyitás, zárás és indítás, telefontükrözés funkciós érintőképernyő, egy meglepően korrekt hangcucc, és persze rengeteg hely. Az ülések puhábbra párnázottak az átlagnál, aki ezt szereti, annak nem lesz semmi problémája a kényelemmel a leghátsó sorban sem. Ellenben a szövetbetét anyaga durvább annál, minthogy megérje olyan helyen használni, ahol gyakran fog hozzáérni az ember, éppen ezért én az ajtókárpitok könyöklőjén továbbra sem szeretem. Szimpatikus még a három teljes értékű ülőhely és a két hatalmas ajtó a második sorban, ide egyébként felhajtható tálcák is jutottak, míg a leghátsó két ülés könyöklőket és pohártartókat kapott.
Hirdetés
A másik pozitív meglepetés a Jogger pakolhatósága volt. Mondjuk nem a hátsó két ülés mögött, így ugyanis legfeljebb néhány táskának, vagy egy közepes bevásárlásnak jut hely. A hátsó szükségülések azonban nem csak összecsukhatók, de előre is billenthetők, így pedig már 607 liter áll rendelkezésre, ami mindenképp említésre méltó. A középső három ülést is ledöntve pedig már 1819 literes a puttony, legyen szó szekrényről, bútorlapról, vagy akár nagyobb háztartási elektronikai gépekről, nem jelent majd problémát a Joggernek a hazaszállításuk. Sok minden fér tehát bele, fontosabb kérdés azonban, hogy az aprócska, 1,0 literes motor és a Renault Clio platform hogy bírja el mindezt. A motor mindenképp érdemel néhány szót, az ugyanis az egyik legpozitívabb meglepetés volt. Az aprócska erőforrás benzinnel 90 lóerős, LPG-vel pedig 100, ami elsőre nem hangzik túl combosnak, ám a Jogger csak 1223 kilót nyom. Emiatt üresen kimondottan dinamikus a városban, elfogadható 5 személlyel, de még 7 felnőttel a fedélzeten sem érződött igazán gyengének. Országúton és autópályán sokkal jobban megérezni azonban a határait, ám a 130 km/órás sebesség tartására gyakorlatilag bármilyen terheléssel megfelel. Fogyasztás terén sem szálltak el a számok: folyamatos klímázással, átlag feletti terheléssel, dinamikusan közlekedve, főként autópályán és városban használva 7,3 liter lett a benzines és 9,8 liter lett az LPG-s átlaga. Biztosra veszem azonban, hogy tud ennél jóval barátságosabb fogyasztás-értékeket is produkálni, ha a sofőr jobban figyel a jobb lábára.
Hirdetés
A futómű is jól viselte a terhelést, nem vált instabillá vagy billegőssé a nagyobb tömeg hatására, ám maga a vezetési élmény azért felemás, legalábbis számomra. A Jogger volánja mögött ugyanis könnyedén elfelejti az ember, hogy egy ekkora autóban tengeti napjait, hiszen ebből a szögből nem csak ránézésre azonos minden a kisebb modellekkel. A Clio műszaki megoldásait ugyanis meg sem próbálták eltitkolni. Kicsit túlkormányzott, valamint a pedálok is szokatlanul puhák: leginkább a már-már szivacsosnak ható kuplungról tűnt fel. Ezzel azonban együtt lehet élni, ahogy az LPG üzemben egyértelműen hangosabb és nyersebb orgánumú háromhengeressel is. Nyilván nem az újépítésű luxuslakások előtt lesz a természetes élőhelye a Joggernek, ám kizárólag paneltelepi cirkálóként, vagy puritán szükségautóként emlegetni is ostobaság lenne. Komoly munkát tettek ugyanis a Dacia mérnökei abba, hogy kiszámolják, meddig lehet elvinni a spórolást a Joggerrel anélkül, hogy zavaróvá válna. Ez a konkrét autó ugyanis minden kérhető extrát megkapott, és még így is "csak" 8,6 millió forintba kerül, ami ugyan elsőre soknak hangozhat, ám a hasonlóan extrázott konkurensekért szemrebbenés nélkül kérnek el 15-20 milliót más gyártók. Persze, biztosan akad majd olyan vásárló, akinek hiányozni fog a tempomat sáv- és távolságtartó funkciója és a digitális klíma második, vagy netán harmadik zónája, akit aggaszt majd a legmodernebb asszisztensek és aktív biztonsági rendszerek hiánya, illetve akit zavarhat, hogy csak a sofőr elektromos ablaka megy fel egyetlen gombnyomásra. Ám lényegében ez minden, amit valódi, funkcionális különbségként fel lehet róni a modellnek a jóval drágább vetélytársaihoz képest. Hab csak a tortán az új dizájn, amely végre a sörnyitós logót is elengedte, és egy valóban modern, látványos arculatot hozott a márkának. Lehet tehát a harmadik emeleti szabvány-erkélyről büdzsé-Volvózni, meg dobálózni az 1300 TLX megbízhatatlanságával, de a parkolóban, a Jogger mellett állva mindez inkább már komikus, minthogy komolyan vehető lenne.
Értékelés
Pozitív
Megfelelő méretek, verhetetlen ár-érték arány, korrekt extrázhatóság
Negatív
Túlszervózott kormány, olcsó érzetű pedálok, teljes terhelésnél éppen elégséges teljesítmény
Árak
Tesztmodell alapára
8 089 000 Ft (2023.06.09.)
Tesztautó ára
8 599 000 Ft (2023.06.09.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
67 kW (91 LE) 4800-5000 1/min-nél
Nyomaték:
160 Nm 2100-3750 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13.00 s
Végsebesség:
175 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4547 mm
Szélesség:
1784 mm
Magasság:
1632 mm
Saját tömeg:
1252 kg
Össztömeg:
1889 kg
Tengelytáv:
2897 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
160 l
Motor és váltó
Motor:
benzin/LPG
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
160 Nm 2100-3750 1/min-nél
Teljesítmény:
67 kW (91 LE) 4800-5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
175 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
13.00 s
CO2-kibocsátás:
135-136 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6 l/100km
Fogyasztás a használónál:
7.3 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?