Nyugodtan spórold meg azt a félmilliót! Nissan Juke teszt

Csúcsra járatott dizájn - Nissan Juke DIG-T 114 N-Design teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A dizájnkérdést a második generációs Nissan Juke is kimaxolta, ráadásul egészen jól használható autó lett, kézi váltóval pedig még vezetési élményből is épp elegendőt ad.

Bátor volt az első Nissan Juke, ebből pedig a második sem engedett, ismét egy meghökkentő, de talán mégis fogyaszthatóbb forma. Nem csak a dizájn változott persze, hanem a méretek is: 7,5 centivel lett hosszabb, a tengelytáv pedig 10 centivel, 2636 mm-re nőtt. Ez már az alsó-középkategóriában is korrekt érték lenne, pedig a Juke eredendően egy kis crossover, hiszen alapjai pontosan azok, amelyek a Renault Cliónak vagy a Capturnek. Utóbbiaknál pedig komolyabb autónak mutatja magát.
A Juke épp annyival nyúlik túl a kis kategórián, hogy már jó érzéssel lehet befogni családi használatra is, a legfőbb ütőkártya persze egyértelműen a dizájn, amit a maximumra is járat a kétszínű fényezést és 19 colos felniket is adó N-Design csúcsfelszereltség. Itt már - felármentesen - választható a zömében fekete bőr belsőhöz az Alcantara betétek narancs, fehér és vagy óvatos fekete árnyalata. A tesztautó utóbbit kapta, de az ülések szélei, az ajtókárpitok és a műszerfalbetétek és még a középkonzol, valamint a könyöktámasz Alcantarával burkolása így is a kategórián bőven túlmutató igényességet sugall.
Hirdetés
A fehér számlapos, középen jókora digitális kijelzős, ott a navigáció parancsainak megjelenítésére is képes műszerfal és a motor egyaránt gombnyomásra kelthető életre. Amilyen sportos és csinos, valamint személyre is szabható a megjelenés, nem is gondolnánk, hogy motorból csupán egyfélét kínál a Juke. Ez pedig a 115 (pontosabban 114) lóerős 1,0 literes háromhengeres, ami egyébként a Dacia Dustert és a Renault Capturt is elfogadhatóan viszi. Kevéssé meglepő módon a Juke-ot is, itt ráadásul annyira precíz és rövid úton járó váltót, jó tartású és jó pozíciót adó ülést kapunk hozzá, hogy a 19 colos kerekekkel kissé kemény, de nagyon stabil futóművel a vezetési élmény még sportosnak is mondható.

Ha nem vágyunk túl sokra, ha "csak" a szabályos keretek között szeretnénk autózni, a Juke voltaképp élménydúsan vezethető, és ez egy óriási jó pont.

Legalábbis mindez kézi váltóval igaz rá, az automata tesztautót karantén miatt sajnos nem próbálhattam, de a róla hallottak alapján egyértelműen úgy tűnik, itt érdemes lehet annak 550 ezer forintos felárát megspórolni, ha pedig automata Nissanra vágyunk, inkább egy alap Leafet választani. A 10,4 másodperces 0-100-as katalógusértéknek megfelelően nem érződik lomhának a Juke, 180 km/órás végsebességét messze nem próbálva, de a 130-cat azért többször megnézve 6,6 l/100 km értékkel zárult a mintegy 500 kilométeres teszt átlaga, ami teljesen korrekt, igaz, sok városi dugózás nem volt benne. Autópályán meglepően jó a háromhengeres motorral is a Juke, melynek sofőrjét mindenképp, már az alapváltozatnál is segíti tempomat, illetve sávtartó, valamint táblafelismerő és vészfékrendszer is. A 390 ezer forintos Technológia csomaggal 360 fokos kamerarendszert és holttérifgyelőt, valamint távolságtartós tempomatot is kapunk, ezekkel pedig egész jó hosszútávú utazóautó. Autópályán is is biztosan fut (130-cal), ott sem szökik az egekbe a fogyasztása, de futóműve miatt talán az országúti kanyargás a leginkább kellemes és a hazai utakon, legalábbis Budapesten és a 19 colos kerekekkel a városi közlekedés a legkevésbé élmény vele. Amilyen vagány és egyedi a forma, hátul a kupés dizájn miatt természetesen pont olyan korlátozott a kilátás, ez főként a gyerekek számára lehet zavaró, de ha már gyerekek: óriási plusz pont, hogy hátul volkswagenesen egyszerű a fedőkkel védett, jól elérhető Isofix csatlakozók használata, s a jobb egyre is tehető isofixes gyerekülés, természetesen a légzsák is kikapcsolható ott. Ez például hatalmas előny a tesó Renault Capturhöz mérten, de USB-ből például kevesebbet, csak kettőt kapunk a drágább Jukeban. De van itt még egy hatalmas ütőkártya, amivel pont ad még annyi többletet a vagány crossover, hogy legyen értelme elgondolkozni rajta: csomagtere alapból is 422 literes, legalábbis akkor, ha álpadlóját az alsó állásba tesszük, ha pedig a felsőbe, 1,5 méter hosszú sík teret kapunk. Ebbe már pont befér egy felnőtt kerékpár is (kiemelt első kerékkel), vagy számos lapra szerelt bútor is.
Hirdetés
Összességében a Juke egy elég jó csomag, pont az, amiről a piaci igények és a közlekedési lehetőségek szerint ma egy autónak szólnia kell: a vagány formában van egy motorka, ami megteszi, jó a futóműve, ülései kényelmesek, kormányzása és váltója pedig épp elég élményt adó. Na persze nem mérik olcsón, de máshol sincs ilyen csomag jobb áron, akciósan a Juke 6,299 millióról indul, az N-Design csúcsverzió 8,119 millióról, a tesztautó az összes létező extrával is 9 millió forint alatt maradt. Ez az ár egy kézi váltós kis crossoverért a hazai bérszínvonal mellett persze abszurd, de ha azt vesszük, hogy 25 ezer euró alatt kapunk sok minden más mellett valóban jó hangzású Bose hifivel is felszerelt divatautót, akkor már rögtön látható, nem a modellel, valami mással van itt a probléma.
Értékelés
Pozitív
Közvetlen kormány, jó váltó, elegendő menetdinamika, kedvező fogyasztás, kényelmes ülések
Negatív
A 19 colos kerekekkel kemény futómű, korlátozott átlós kilátás
Árak
Tesztmodell alapára
6 299 000 Ft (2021.01.04.)
Tesztautó ára
8 949 000 Ft (2021.01.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 5000 1/min-nél
Nyomaték:
200 Nm 3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
Végsebesség:
180 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,3 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4210 mm
Szélesség:
1800 mm
Magasság:
1595 mm
Saját tömeg:
1257 kg
Össztömeg:
1700 kg
Tengelytáv:
2636 mm
Karosszéria-kivitel:
kombi
Csomagtér:
422 l
Belső szélesség elöl:
1390 mm
Belső szélesség hátul:
1360 mm
Belmagasság elöl:
900-950 mm
Belmagasság hátul:
910 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
215 mm
Ülőlap hossza elöl:
530 mm
Ülőlap hossza hátul:
490 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1220 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1000 mm
Csomagtér magassága:
850 mm
Csomagtér hossza:
660 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1450 mm
Raktérnyílás szélessége:
880 mm
Raktérnyílás magassága:
840 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Hengerűrtartalom:
999 cm3
Hengerek/szelepek száma:
3/12
Sebességváltó:
manuális (6 fokozatú) sebességváltó
Nyomaték:
200 Nm 3000 1/min-nél
Teljesítmény:
84 kW (114 LE) 5000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
180 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
10,4 s
CO2-kibocsátás:
134-142 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9-6,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
6,6 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Nyugodtan spórold meg azt a félmilliót! Nissan Juke teszt

  • 2021.01.06. at 21:08
    Permalink

    Őszintén..kívül is szörnyen néz ki, de belülről…persze ízlés dolga, de a túlzások autója az biztos… ennyi pénzért szűk hely és magasra húzott – majd hogy nem tetőig tartó övvonal.

Vélemény, hozzászólás?