Kerekenként egy turbó – BMW 750Ld teszt

BMW 750 Ld teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A 7-es BMW-ből nyáron már meghajtottuk a csúcs benzinest, az M760Li-t, most pedig a legerősebb dízel négy darab turbóját is megpörgettük.


Mindig újat mutat. A jelenleg futó 7-es sorozat egyáltalán nem mondható már újnak, hiszen 2015 őszétől van a piacon. Azóta volt már nálunk 30d, 40e, 60Li, és most az 50Ld-t is megkaptuk. Legnagyobb újdonsága a 3,0 literes blokknak, hogy elődjéhez képest nem három, hanem négy, igen négy darab turbó dolgozik a motorháztető alatt. Kereken 400 lóerős, 760 Nm-es forgatónyomatéka mind a négy keréken keresztül tépi az aszfaltot. Az L betű 14 centivel hosszabb karosszériát jelent, amely tengelytávban, így hátsó lábtérben is növekedést, ezáltal plusz kényelmet jelent. Erről viszont majd később, egy külön bekezdésben, lássuk most mit kell tudni erről a luxusbálnáról.
Hirdetés


Hét mínusz egy. Azaz ő a hatodik generációs 7-es BMW. 1977-es megjelenése óta már hatodik generációjában jár a hetes, belső kódokból ez idő alatt már három betűt is felemésztett. Sokáig mekegtek a BMW-sek, hiszen E kódokkal tudtuk pontosan beazonosítani a karosszériát, az elmúlt évtizedben ez viszont igen felgyorsult. Az F is kifutott, most pedig már a G-nél járunk, egész pontosan ő a G11-es 7-es sorozat. Az Bangle-féle E65-ös 2001-es megjelenésekor mindenki fanyalogva nézett rá, az F01 már lényegesen letisztultabb volt, ugyanakkor még mindig bumfordi. A G11-gyel végre eltalálták a tökéletes formát, legutóbb Jason Statham hetese volt ilyen letisztult a Szállító című filmben.

Jobb, mint otthon. Már-már ezt érzi az ember, ha beül a jobb hátsó ülésre. A 750Ld ugyanis leginkább azoknak fogja a legnagyobb kényelmet nyújtani, akik sofőrrel járnak. Hátul fejedelmi kényelem vár. Alapból is elég nagy a lábhely, azonban egy gombnyomásra összehajtogatja magát az első ülés, kinyílik egy lábtámasz és laza, kényelmes pozícióban utazhatunk. Nem más ez, mint a közutak első osztálya. Hűthető, fűthető az ülés, a fejtámla helyén pihe-puha párna kényezteti a tarkónkat. A hosszú utak során megállni sem kell feltétlenül, hiszen a beépített masszázsülés átmozgat combtól lapockáig.

Vezetni is jó ám! Nem csupán a jobb hátsó ülés nyújt pazar élményt és kényelmet, a vezetőnek is fülig érhet a szája, ha ez a bő két tonnás monstrumot terelgeti. 2000 kg feletti személyautó. Nem sűrűn találkozni ilyennel. A meglepő viszont az, hogy egyáltalán nem érezi, hogy ilyen nehéz. A kanyarokba úgy lehet betenni, mint egy sportos 3-as sorozatot, menni pedig úgy megy, mint az előző generációs M3-as. Az 4,8 másodperc alatt gyorsult százra, ez meg 4,7. Brutális! Egy két tonnás autóról beszélünk.

Ezennel kitűzöm rá a dízel M7-es jelvényt. Mert ez a szint, amit tud, már az M-es modelleket közelíti.

Nincs olyan sportos, de pont ez a jó benne. Kényelem mindenek felett!

Ne érzésből hajts! A hangszigetelés és az aerodinamika igen jól megtervezett, emiatt szokatlan csend uralkodik odabent. Sokszor csak a szellőző hangjára figyelek fel. Konstans tempóval haladva a motort sem hallani, nagyobb gázadásra persze szépen morog a sorhatos dízel. Nagyon oda kell figyelni a tempóra, ugyanis autópályán amikor először lenéztem a Head Up Displayre, akkor máris 160 km/h körüli tempót mutatott. Én meg azt hittem, hogy 130-cal megyek. Nagy méret, nagy csend, nagy kényelem. Be tudják csapni az embert és hamar kialakul a hamis biztonságérzet. A kényelmes utazótempó ezzel a 7-essel valahol 180-200 km/óra körül lenne, ezt viszont idehaza nem igazán lehet kivitelezni, kivéve, ha folyamatosan fizetjük a bírságokat. Ha lenne gyorshajtás előfizetés, akár meg is érné a havidíjat fizetgetni.

M2 van az extrákban. A legkisebb M-es BMW, az M2 idehaza 17,4 millióról indul. Kicsit felextrázva is megáll 19,2 millióban. Pont ennyit tesz ki a 750Ld-ben található extralista. Miután felvettük az állunkat a földről, nézzük meg, hogy miként jön ez össze. A hátsó kényelemért felelős Executive Lounge laza 4 milliót tesz ki. A First Class Upgrade 2,3 millió, amelynek nagy részét a közel 2 milliós Bowers & Wilkins Diamond hifi teszi ki. A mindenféle vezetést segítő rendszer, a lézervilágítás és a parkolást segítő extrák és kütyük közel 2 milliót kóstálnak. Az Individual Merino bőrkárpit felára 2,5 millió, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Ehhez jön még hozzá a sok "apró", 500 ezer és 1 millió közötti extra, így jön össze szépen lassan egy jó M2 ára.

Majdnem tökéletes. Talán hihetetlen, de még egy 55 milliós autóban is vannak apró hibák. Igaz, hogy a jobb hátsó ülés az elsődleges, alkalomadtán viszont a jobb elsőbe is ülhet utas. Ami nem kényelmes. Nagyon nem. A komfortülés hiánya fájó azoknak, akik ott utaznak. A légrugózás hibátlan, jól teszi a dolgát, viszont a 20 colos kerekeken feszülő gumiabroncs defekttűrő, ami ront a komforton. A keresztbordákat ugyanis nem tudja igazán jól kezelni. Erről valójában nem is a gumi tehet, hanem a hazai utak minősége. Nyugaton ezt a kényelmetlenséget el lehet felejteni. A fogyasztás viszont idehaza is kényelmes. Míg a csúcs, M760Li-vel nem tudtunk 20 liter alá menni 100 km-en, addig közel ugyanazt a dinamikát nyújtja az 50d blokk, 9-10 l/100 km-es fogyasztással. A 750 Ld nagyon jó, nagyon luxus és nagyon drága. A célcsoportnak viszont nem lesz gond beruházni rá és élvezni az otthoninál is nagyobb luxust.
Értékelés
Pozitív
Kényelem, fordulékonyság, minimális zajszint, brutális dízelmotor, kedvező fogyasztás
Negatív
Komfortülés hiánya jobb elöl, defekttűrő abroncsok komfortrontása
Árak
Tesztmodell alapára
36 333 000 Ft (2017.12.02.)
Tesztautó ára
55 510 200 Ft (2017.12.02.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Teljesítmény:
294 kW (400 LE) 4400 1/min-nél
Nyomaték:
760 Nm 2000-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,7 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Méretek
Hosszúság:
5238 mm
Szélesség:
1902 mm
Magasság:
1479 mm
Saját tömeg:
2055 kg
Össztömeg:
2670 kg
Terhelhetőség:
690 kg
Tengelytáv:
3210 mm
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Csomagtér:
515 l
Belső szélesség elöl:
1600 mm
Belső szélesség hátul:
1510 mm
Belmagasság elöl:
900-980 mm
Belmagasság hátul:
940 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
330 mm
Ülőlap hossza elöl:
510-560 mm
Ülőlap hossza hátul:
540 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1430 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
800 mm
Csomagtér magassága:
530 mm
Csomagtér hossza:
1100 mm
Raktérnyílás szélessége:
1000 mm
Raktérnyílás magassága:
1200 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
2993 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
760 Nm 2000-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
294 kW (400 LE) 4400 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,7 s
CO2-kibocsátás:
154 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,9 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9.1 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
61 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
65 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
67 dB(A)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

6 thoughts on “Kerekenként egy turbó – BMW 750Ld teszt

  • 2017.12.03. at 09:48
    Permalink

    Én nagyon büszke vagyok a bmw re én 5 éve rajongó vagyok mind pl mióta here rák beteg lettem meg az igaz barátom be vitt az angyalosi bmw hez és ott is ragadtam örökre innentöl zúgtam belélye☺☺☺☺nekem is ez a bmw 750d az álom autó 70 évre ezért lottozok és ha sikerül vennem egyett én soha nem adom igaz anyagi kerettöl meg tetszik a 745d is meg meg a 3 turbós 750d meg a 4 turbós is☺☺☺örülök hogy a barátom be vitt az angyalosi bmw kedvesek a szakemberek és családikörnyezett fogadja az ügyfelekett☺☺☺

  • 2017.12.03. at 16:59
    Permalink

    Az igazi szarrágóság 55 millióért venni egy traktormotort 4 turbóval 😀 😀 😀 . De most komolyan 😀 😀 aki kifizet egy autóért 55 milliót ami jobb esetben 2 éves korában ér 30 at 4 évesen meg kb 20 at az majd azzal spórol , hogy benzin helyett szarszóró traktor üzemanyagot tankol 😀 😀 . Gndolom az a kb évi 1-1.5 milliós üzemanyagszámla többlet már a földhözvágná a tulajt …

    • 2017.12.04. at 17:13
      Permalink

      ez valóban hatalmas, vesz 55 milláért egy traktort 😀 😀 😀 😀 már pár literrel kevesebbet fogyaszt? szerintem, ehhez már tényleg fogyatékosnak kell lenni….de akkor hogy van ennyi pénze? 😀 érthetetlen…..
      eltudod képzelni, hogy abból tölt ez az úriember üzemanyagot, amiből az előtte a ganajozó traktor 😀 😀 😀 😀 😀 😀

Vélemény, hozzászólás?