Laza, már ha mondhatunk ilyet – BMW 230i
BMW 230i kabrió Luxury teszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Egy autó sajtóanyagában leírni, hogy laza, nem a legjobb döntés, és ez nem is a BMW-nél hangzott el. Ám egy autó mégis lehet laza, a szó jó és rossz értelmében is, a 2-es kabrió ilyen.
Lazaságról beszélni egy autónál nagyon furán hangzik, főleg a hivatalos sajtóanyagban olvasva. Talán az új Citroen C3 kapcsán derültünk jókat a sajtóanyagon, hiszen mire is kell gondolnunk ezt olvasva? Egy autónál, ahol többek között az összeszereltség határozza meg a minőségérzetet, nem mondhatjuk azt, hogy laza. Persze, tudjuk, hogy a C3-nál a megjelenésre gondoltak, de akkor is, egy kis kompakt sosem lesz annyira laza vagy cool, mint egy kabrió. Ám a lazaságra a 2-es az előbbi értelemben is rájátszott sajnos.
Nem hittem volna, hogy eljön a pillanat, amikor egy BMW-ben hibát találok, most itt van. Magyarázkodni nem akarok, mert az összes többi bekezdés ömlengés lesz - ahogy az lenni szokott - de emellett nem tudok elmenni szó nélkül. A 2-esből marhára hiányzik az anyag, vagy némi plusz merevítés, és ahogy az látszik, a frissítéssel sem kapott.
A vászontető miatt rengeteget veszít a merevségéből, és ezek nem csak üres szavak.
Miután kidühöngtem magam azon, hogy ezt mégis miért nem hozták rendbe a frissítésnél, kezdte elvenni az eszem a többi részlete, és a végére ismét fájt megválni tőle, pedig végre meglehetett volna a pillanat, amikor egy bajor termék nem hiányzik a teszt után. Megjelenése nem épp feltűnő, ez a metálbarna csodás napfényben, de úgy általában, meg ebben a szürke, év végi időjárásban nettó feketének tűnik. A Luxury felszereltség viszont olyan ékszerekkel ruházza fel, amitől nagyon is feltűnő, ilyenek a kis króm kiegészítők, élen a krómozott függőleges pálcákkal ellátott vesékkel. Csinos na, pláne, ha ledobjuk a tetőt – aminek a gombját csak hátratolt könyöklővel találjuk meg, agyrém.
Akkor ugyanis feltűnően virítani kezd a beltér világos bőrözése. A fekete vagy barna Dakota bőrözésű tesztautókhoz vagyunk szokva, így meglepően merész választás volt a 2-es, de ennek így kell lennie. Amúgy sem túl nagy az utastér, egyébként pont jó bent minden, így viszont jóval tágasabbnak tűnik, mint amekkora valójában. Más kérdés, hogy párezer kilométer után már koszos a vezetőülés, erre persze vigyázni kellene csupán. Bent történt a legtöbb frissítés – ahogy az 1-esnél is –
új lett a műszerfal, más az idom, plusz kapott egy vízszintes díszítőcsíkot.
Utóbbi itt éppen alumínium, a Luxury csomag mellé azért megkapta a kicsit vastag karimájú de jó fogású M-es sportkormányt, amin ráadásul rendkívül keveset kell fordítani, ahogy azt már a korábbi tesztautónál is írtuk, csupán 180-180 fokot fordul, és ez nem csak parkolásnál nagy segítség.A négyhengeres turbós 30i-hez nincs xDrive összkerékhajtás, többek között ezért is imádtam a tesztautót. Ugyanis a kis 230i is legalább olyan vidáman riszálta a fenekét, mint a 440i, amit még vélhetően sok cikkbe fogok belinkelni. A 252 lóerő és 350 Nm nyomaték nagyon jó játékot biztosít, utóbbi 1450-től elérhető, Sport+-ban ez alá nem igazán ejti a fordulatot, ráadásul ott a kipörgésgátló is engedékeny.
Ez a pár tényező a kormányzással együtt minden kanyarban elég jó szögben lódítható fart eredményez, amit ráadásul átfogás nélkül ellenkormányozhatunk.
A 30i persze nem hathenger, de valahogy elégnek tűnt ide, egyedül a hangja volt zavaró, nem mondanám sportosnak, inkább olyan zörgős morgás, de persze ezt sem rónám föl túl nagy negatívumnak. Fogyasztása teljesen baráti, ilyen karaktertől szerintem nem kell sajnálni a 9 liter fölötti tesztfogyasztást, ami persze játszadozással egybekötött városi használatot is jelentett.Nem beszélnék le senkit sem a 2-es kabrióról, hiszen milyen hátsókerekes, négyszemélyes kis nyitható tetősről tudunk? Szóljanak, ha eszükbe jut bármi, de az biztos, ha van is, egyik hátsó ülését sem lehet használni. Nem úgy a 2-esben, ha nem is bőségesen, de korrektül elfér két utas hátul. Egy MX-5, vagy Fiat 124 Spider nyilván sokkal jobb móka, de szerencsére nem egy kategória. A 2-es csomagtere is használható, bár nyitott tetővel azért jelentős litereket veszítünk.
A szélvédelem mondhatni tökéletes odabent a kinyitott szélfogóval.
Igaz, ez mínusz két ülést jelent, így sajnos használhatatlan, de legalább felhúzott ablakokkal, pici fűtéssel még a hűvös, de napos hétköznapokon is mehetünk tető nélkül. Hiányzó merevítés ide, vagy oda, a 2-es úgy is jó autó, hamisítatlan BMW-s vezethetőséget kínál a laza megjelenéssel karöltve, a zörgések meg idegesítsenek csak engem, ez ne tántorítson el senkit tőle.Árak
Tesztautó ára
0 Ft (2017.11.20.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
185 kW (252 LE) 5200 1/min-nél
Nyomaték:
350 Nm 1450-4800 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
6.2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4432 mm
Szélesség:
1774 mm
Magasság:
1413 mm
Saját tömeg:
1650 kg
Össztömeg:
2020 kg
Tengelytáv:
2690 mm
Karosszéria-kivitel:
cabrio
Csomagtér:
335 l
Belső szélesség elöl:
1480 mm
Belső szélesség hátul:
1140 mm
Belmagasság elöl:
930-1020 mm
Belmagasság hátul:
920 mm
Hátsó lábtér 180 cm-es vezető mögött:
150 mm
Ülőlap hossza elöl:
540-570 mm
Ülőlap hossza hátul:
470 mm
Csomagtér maximális szélessége:
1340 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
970 mm
Csomagtér magassága:
290-400 mm
Csomagtér hossza:
900 mm
Csomagtér hossza üléshajtással:
1640 mm
Raktérnyílás szélessége:
830 mm
Raktérnyílás magassága:
440 mm
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
automata (8 fokozatú tiptronic) sebesség
Nyomaték:
350 Nm 1450-4800 1/min-nél
Teljesítmény:
185 kW (252 LE) 5200 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5.90 s
CO2-kibocsátás:
138 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6.2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
10,6 l/100km
Menetzaj
Menetzaj 50 km/óránál:
56 dB(A)
Menetzaj 90 km/óránál:
63 dB(A)
Menetzaj 130 km/óránál:
68 dB(A)