A flottavezér – Audi A6 50 TDI

Audi A6 50 TDI quattro teszt

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Millió apró részlet teszi nagyon újjá az A6 formáját, legalább ugyanennyi precízen kivitelezett alkatrész eredményez kiváló minőségérzetet, de ezeket csak az fogja tudni, aki benne ül, mások észre sem veszik, legalábbis így.


Egészen mást jelent újként Audit vásárolni, mint használtan hozzájutni. Ezen akkor kezdtem gondolkozni, amikor megláttam a tesztautót és próbáltam felidézni az elődöt, pontosabban azt, hogy most mégis mi az új. Az új A6 vásárlóját pont nem érdekli, mit gondol róla a külvilág, legalábbis azt, aki munkaeszközként és közlekedőedényként tekint az autóra. Ő azért vesz minden alkalommal új A6-ost, hogy a legfrissebb kényelmi extrákat élvezhesse, és az ő levetett A6-osát veszik meg azok, akik három-négy éven keresztül az ő helyére vágytak. Egy új A6-ost nem kell kívülről értékelni, pont mindegy, hogy néz ki, és épp azért ennyire egyszerű, letisztult és gépies a formája, hogy még véletlenül se hozzon ki érzelmet senkiből. Hogy fekete, az csak a későbbi eladhatóság miatt lehetséges, ez a népszerű és kész.

Hogy minden eddiginél nagyobb a single frame az A6 történelemben, az is csak azért lehet, mert egyre komolyabb a fényszórótechnika, vagyis egyre kisebb lámpatesteket építhetnek. Az új A6-osé már HD Matrix LED, vagyis a kitagargatós, éjszaka is nappali fényt ontó fajta, amit az eléggé összetett nappali menetfényekről ismerhetünk fel. Jó, hátul is látványosak, és olyan trükköt tud nyitásra és zárásra, mint K.I.T.T. az orrán lévő fénycsíkkal. A fényszórói érdekesek, tud olyat, hogy ha közelítünk a kulccsal éjszaka, akkor felkapcsolja őket, bár ezt is csak egyszer tudtam előidézni, mikor az eső miatt futottam felé, ha csak szimplán sétáltam, akkor nem villantak fel, ördög tudja, milyen felindulásból. Hogy miért kell a két hosszútávú radart a single frame-re jól látható helyre tenni, az csakis a feltűnéskeltés miatt lehet, hisz az A8-on ezt megoldják okosban a lökhárító két sarkán. Az A6-osnál így viszont már messziről látszik, ki adta ki rá azt a hajszál híján 700 ezer forint plusz összeget.

Az összeállítás pont olyan, amit a legtöbben választani fognak, és most messze nem a magánvásárlókról van szó, hanem a flottaértékesítésről. Kívül-belül fekete, dízel, összkerékhajtás, csupa olyan dolog, amitől én pont távol tartanám magam, de megértem, hogy sokaknak ez számít. Még mindig emlegetem az A8 tesztautó stílusát, gyönyörűen kiadta a külső és belső formákat a világos színösszeállítás, így viszont elveszik minden, csak az érzékeinkre hagyatkozhatunk.

Már az ajtó felpattanásakor érezni azt a minőséget és masszivitást, amit az A6 nyújtani fog menet közben.

Az ajtó nem súlyos, mégis vastagnak érződik, és az a hang csukódáskor semmihez nem fogható. Csak csapjuk be rendesen, vagy vegyük meg hozzá a zárás rásegítőt, mert a tökéletesen leszigetelt kabin miatt nem egyszerű becsukni az ajtót, most már értem, mire jó ez az extra, pontosabban, hogy milyen helyzetben lehet hiányolni.
A kormányon kívül bent minden ugyanolyan, mint az A8-ban, ebben a színben viszont nagyon rideg és személytelen, de a temérdek selyemfényű fémelem és kiváló minőségű bőr miatt rendkívül vonzó. Úgy tűnik, a zongoralakk még mindig a prémiumszegmens szerves része, ám ha ilyen szépen össze van építve a multimédia 10,1 colos kijelzőjével, akkor részben érthető a jelenléte. A kijelző itt is touch response-os, vagyis nyomni is kell, nem elég érinteni, már ha úgy állítjuk be. Az alsó a klíma panelje és a navigáció billentyűzete, ami csak álló helyzetben használható, menet közben csak firkálhatunk rá, mivel ez az írásfelismerő panelje is.

A menürendszer egyszerű, letisztult, és ami a legfontosabb, hogy gyors és precíz.

Mélysége miatt tanulást igényel, temérdek az almenü, de elsőre is egyszerű lesz a kezelése. Harmadiknak ott van még a 12,3 colos virtual cockpit is, ami továbbra is kiválóan használható és az éjjellátó kamera képét is ide kapjuk. A kijelzők közül csak a középső kapcsolható ki, így éjszaka jelentős fényerőt kapunk az arcunkba vezetés közben, ami nem feltétlenül pozitív.
Hirdetés

Valahogy a vezetéstámogatóival nem győzött meg még az Audi, januárban, mikor az A8-at vezettük, még nem működött egyik sem, itt pedig amit gondoltam, hogy fog, az nem. Megvártam a Touareg tesztautót a teszt megírásával, hogy kipróbáljam, itt van-e gond a sávtartóval, vagy az új rendszerrel úgy összességében, de nem, csak az A6-ban nem akart rendesen működni. A budapesti Váci úton általában mindegyik autó végighoz, az A6 nem találta a sávokat, a Touareg viszont kimondottan ügyesen, ezért gondolom, csak itt lehet ezzel gond, és persze a véletlen műve. Egy hosszabb autópályázás során próbáltam a többi funkciót, ám sajnos a nyári forgalomban nehéz a távolságtartós tempomattal haladni, ugyanis

a jelenlegi vezetési morálban a többi közlekedő nem képes értelmezni, miért hagyunk magunk előtt 20-25 méter távolságot 130 km/h alatt.

Egyrészt ez a legkevesebb, ami még biztonságos, másrészt attól, mert A6 és autópályatakarító tekintete van, nem feltétlenül ez a szándéka a pilótának. A távolságtartó tökéletes, ahogy a táblafelismerő és az azzal összefűzött tempomat is, de az öt méter követési távolságot hagyó elénk bevágókkal sajnos nehéz mit kezdeni.
Az 50 TDI jelzés eddig mindenkit átvert, de nem úgy van az, ez még mindig csak a régi 3,0 literes, 286 lóerős és 620 Nm nyomatékú V6-os gázolajos. Annyi trükkel, hogy egy lítium-ion akkumulátoros, indítógenerátoros 48 Voltos hibrid rendszerrel egészítették ki. Az indítógenerátor pozitív hozadéka, hogy stop-startos leállításnál észrevehetetlenül gyorsan indítja be a motort, amit még 100 km/h körüli tempónál is szó nélkül leállít, ha nincs rá szükség. Villanyosan nem hajt, csupán vitorlázik, és így megspórolja azt az üzemanyagot, amit az alapjáraton pötyögéssel fogyasztana, ami állítólag átlagosan 7 deci 100 kilométerenként a korábbi verzióhoz képest. Jelentős városi és 300 kilométer autópálya szakasszal 8,3 literes fogyasztást produkált, ami nem rossz, de messze van az általa írt 7,2-től, pláne a gyári 5,9-től.

A motor nyomatékos, a nyolcfokozatú bolygóműves automata váltó ügyesen kapcsol, de ez nagyon messze van a dinamikustól.


Lágy utazóautó, akkor sem fogja megrándítani a nyakizmunkat, ha rajtprogram-szerűen gyorsítunk el a lámpától, nem lehet kihozni a sodrából. A csöndes utasteret csak a TDI halk cicergése töri meg, ezért is mondanám, hogy jobban passzol hozzá a V6-os benzines.

A dinamikus összkerékkormányzással egy métert nyertek a fordulókörből az elődjéhez képest, ami fergetegesen mozgékonnyá tette.

Gyerekjáték vele a parkolás, pláne a 3D nézetes parkolókamera rendszerrel kiegészítve. Ebben az összeállításban listaáron 28 millió fölé sikerült konfigurálni, ám a flottabeszerzésnél ennél nyilván jóval kedvezőbb összegekért fognak bekerülni az állam és a tehetősebb vállalatok gépparkjába. Irigyelhetjük, aki ilyennel jár, de mindenesetre ne zavarjuk. Ezek az autók az első nagy lépések az önvezető autók felé, ám ezek csak akkor fognak működni, ha hagyjuk.
Értékelés
Pozitív
Kiváló minőség és összeszerelés, kényelmes futás, tágas utastér, precíz multimédia és menürendszer, jó kezelhetőség, hatékony vezetéstámogatók
Negatív
Hangos dízelmotor, hiányzó ajtóbehúzó, nagy kerekek
Árak
Tesztmodell alapára
18 728 260 Ft (2018.09.01.)
Tesztautó ára
28 560 000 Ft (2018.09.01.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2967 cm3
Teljesítmény:
210 kW (286 LE) 3500-4000 1/min-nél
Nyomaték:
620 Nm 2250-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,50 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4934 mm
Szélesség:
1886 mm
Magasság:
1455 mm
Saját tömeg:
1825 kg
Össztömeg:
2475 kg
Terhelhetőség:
650 kg
Tengelytáv:
2912 mm
Karosszéria-kivitel:
sedan
Csomagtér:
530 l
Belső szélesség elöl:
1527 mm
Belső szélesség hátul:
1501 mm
Belmagasság elöl:
1054 mm
Belmagasság hátul:
973 mm
Csomagtér szélessége a kerékdobok között:
1050 mm
Csomagtér hossza:
1194 mm
Raktérnyílás szélessége:
959 mm
Motor és váltó
Motor:
Dízel
Motorosztály:
EURO 6
Hengerűrtartalom:
2967 cm3
Hengerek/szelepek száma:
6/24
Sebességváltó:
automata/8
Nyomaték:
620 Nm 2250-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
210 kW (286 LE) 3500-4000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,50 s
CO2-kibocsátás:
142-150 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
5,8 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,3 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “A flottavezér – Audi A6 50 TDI

Vélemény, hozzászólás?