Ilyen a Cupra sava-borsa! – Formentor VZ5

A hot hatch szabadidő-autó megfelelője a hot SUV?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Bárcsak mindegyik Cupra olyan lenne, mint a Formentor VZ5! Sportos márkaként a név kötelezi a spanyolokat. Ez a modell pedig mindenben megfelel az elvárásoknak.

Eleinte kétkedve fogadtam a Volkswagen csoport legfiatalabb márkájának érkezését, pedig víziójuk igencsak csábító volt, arról nem is beszélve, hogy az új márkaembléma is egyből betalált nálam. Viszont kezdetben csupán átemblémázott SEAT modelleket küldtek a piacra. Persze a Cupra Ateca meggyőző volt, de nem túl vérpezsdítő a formaterve. A Leon nagyon szép, de szintén „csak egy” jól felismerhető SEAT. De aztán jött a Formentor és egyből elrabolt sok-sok szívet. Pedig kezdetben az öthengeres motorral még nem is forgalmazták. Most azonban mondhatni felkerült a korona a típus fejére.
Hirdetés
Már a négyhengeres, 310 lovas változat sem volt szerény, de a VZ5 mindenre rátesz egy lapáttal. Mindenben egy kicsit sportosabb. Látványban, erőben, hangban is. Dimenzióit tekintve csupán a magassága változott, hiszen nem nőtt olyan nagyra, csupán 1505 mm magas, ami azt jelenti, hogy 6 milliméterrel alacsonyabb a VZ-nél és 2,3 centivel egy sima Formentornál. Hosszúsága ugyanúgy 4,47 méter, míg a szélessége 1,84 méter, a tengelytávolsága pedig 2,68 méter.
Habár egy laikus talán észre sem veszi a külső változásokat, pont ettől is olyan izgalmas. Egy kicsit más az első lökhárító légbeömlője, szénszálas műanyag a lökhárító alsó éle (alias splitter), továbbá vagányabbak a kéttónusú, 20 colos felnik, mögöttük az embléma bronz színében pompázó féknyergekkel. Hátul a diffúzorbetét formáján faragtak, illetve a négy kipufogóvéget is izgalmasabb alakzatban, ugyancsak bronz árnyalattal rajzolták meg. Mindezt a matt kék fényezés koronázza meg. Ha egyetlen szóval kéne jellemeznem akkor azt mondanám: dögös! Bent a visszafogottabb formákat feledtetik a szintén kék bőrkárpitok a bronz varrással, nem mellesleg az első sportülések rendkívül kényelmesek és jól is tartanak a kanyarokban. Jutott még Cupra dombornyomat a fejtámlákra is, illetve további bronz díszbetétek és persze ott a párját ritkítóan jó fogású sportkormány is. Hátul a kategóriának megfelelő a helykínálat, a csomagtér is hatalmas sík felületet ad az ülések lehajtásával, így az alapból 410 literből 1465 literes rakodótér alakítható ki. Persze jól le kell rögzíteni a cuccokat, ha ezzel az autóval szállítod. Ugyanis ez a Formentor már 390 lóerővel gazdálkodik .
Hirdetés
Öt hengerből préseli ki ezt a majd’ négyszáz lovat a 480 Nm forgatónyomaték kíséretében, de a nyers számok mit sem mondanak arról, mennyire zseniálisan juttatja az útra a hétfokozatú, automatikus sebességváltó az erőt. Mind a négy kerék hajtott, ennek is köszönhető a 4,2 másodperces százas sprint. Ez már az a tartomány, ahol szépen „beleépülsz” az ülésbe, ha mélyre nyomod a gázpedált, és miközben gyönyörűen szörcsög, röfög, visszaduruzsol a motor, vigyorogva élvezed, hogy nem tudod elvéteni az íveket, mert sínautóként mozog a Formentor. Egy SUV! Ritka az ilyen, úgyhogy minden dicséret megilleti a mérnököket, akik a futóművet hangolták, már csak azért is, mert ha az üzemmódválasztót (szomorú sóhaj kíséretében) komfortosra állítod, akkor a hétköznapi szaladgálás közben tényleg kényelmes tud maradni a hazai szar utakon is a peres gumik ellenére is. Szóval Fromentor VZ5 neve ott szerepel a nagybetűs élményautóké között, hiszen az elektromos rásegítésű szervokormány pontosságába, visszajelzéseibe sem lehet belekötni. Valamint az autó fogyasztásába sem, mert az a 12 liter százon, amit főleg városban és a kanyargós hegyi utakon nyakalt be, egyáltalán nem rossz, sőt higgadtan közlekedve valószínűleg 11 liter alá is levihető. Már csak az a nagy kérdés mit kérnek ezért az élményautóért? Hát, sokat! Ugyanis a nemrég újra rendelhetővé vált VZ5 alapára a teszt írásakor 26 944 206 forint. Viszont beválogatva minden olyan biztonsági rendszert, amit ma ez a kategória tud, meg néhány kényelmet szolgáló extrát is kipipálva már 29 272 992 forintra emelkedik az ára, ahogy az a tesztautó árcéduláján látható. De az erőt és az élményt sosem adják olcsón.
Hirdetés

Értékelés
Pozitív
Formaterv, vezetési élmény, öthengeres benzinmotor
Negatív
Túldigitalizált műszerfal
Árak
Tesztmodell alapára
26 944 206 Ft (2023.08.26.)
Tesztautó ára
29 272 992 Ft (2023.08.26.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2480 cm3
Teljesítmény:
290 kW (394 LE) 5700-7000 1/min-nél
Nyomaték:
480 Nm 2250-5700 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
Végsebesség:
250 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
10,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4468 mm
Szélesség:
1852 mm
Magasság:
1505 mm
Saját tömeg:
1608 kg
Össztömeg:
2120 kg
Tengelytáv:
2681 mm
Csomagtér:
410-1465 l
Motor és váltó
Motor:
Benzin
Motorosztály:
Euro 6d
Hengerűrtartalom:
2480 cm3
Hengerek/szelepek száma:
5/20
Sebességváltó:
7 fokozatú DSG
Nyomaték:
480 Nm 2250-5700 1/min-nél
Teljesítmény:
290 kW (394 LE) 5700-7000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Végsebesség:
250 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
4,1 s
CO2-kibocsátás:
230 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
10,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
12 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

9 thoughts on “Ilyen a Cupra sava-borsa! – Formentor VZ5

  • 2023.08.26. at 15:39
    Permalink

    Egy újabb folcvágen átöltöztetve.
    Jó hogy az Alfát nem tudták megvenni az is ilyen lenne, pont mint a LamborAudighini.
    A dizájn egyedi a technika egy tucat.

    • 2023.08.30. at 17:15
      Permalink

      Az Alfáért is kár, a Stelvio és a Tonale születésének a ténye az Alfa örök szégyenfoltja marad (a MiTo után). Ezen az áron az Alfa is menjen a levesbe inkább, pedig a szívem szakadna meg a márkáért. (És igaz ez az összes patinás márkára.)

        • 2023.08.31. at 23:10
          Permalink

          Hát nem tudom, a Stelvio és a Giulia minden csak nem szép, főleg az orr sikerült elnagyoltra. Ha igényes Alfa Romeo formatervet akarsz keresni akkor nézd meg a Mazda jelenlegi modellpalettáját. És ez sokkal cikibb az Alfának, mint a japánoknak.

          • 2023.09.04. at 11:02
            Permalink

            Ritkán értünk egyet, de ezúttal igen. Annyi kiegészítéssel, hogy manapság a legjobb formaterveket szerintem a PSA-n belül a Peugeot-nál jegyzik, és szerethető, egyedi még a Volvo is (a hagyományos szedánokra gondolok, nem a böszme krumplibogarakra.) Saabról, Lanciaról, Roverről sajnos nem lehet beszélni, az MG-t meg inkább hagyjuk is.

  • 2023.08.26. at 18:14
    Permalink

    Nagyon jó a formaterv a Formentornál, és ennél a változatnál a teljesítmény is. Az 5 hengeres motorok régóta erősek és kiválóak. Az egy kérdés, hogy ennyi pénzért megveszik-e. Mert azért egy Q3 Sportback is kapható ennyiért ugyanezzel a motorral. És az Audi azért mégiscsak Audi.

  • 2023.09.05. at 14:21
    Permalink

    Most hogy a Seat megszűnik ki is derült hogy a Cupra egy átemblémázott Seat.
    Tehát a Seatnak csak a nevével volt baj.
    Vannak akik nem hajlandóak a Daciát sem megvenni ha nem Renault néven fut.
    Skoda ugyanez, inkább VW.
    Ezért nagy kamu ez a márka is azaz ez egy Volkswagen, ahogy az Audi is csak más formával.
    Az MG-t is hogy kapkodják mert azt hiszik a néven kívül is van közük az angolokhoz 🙂

  • 2024.05.17. at 18:57
    Permalink

    Kezeltük egy cég flottáját, csak Formentorok voltak, 1.5től 2.5ig, amiket nemrég dobtak. (dízel és hibrid nem volt)
    Leírom a tapasztalatokat, hátha vki idetéved Formentor vásárlás előtt.

    Nekem vz5 biztos nem kéne, a vz fílingre ugyanazt tudja, jóval barátibb fogyasztással fenntartási költségekkel, persze erre a -csóró- trollok egyből jönnek a nincs pénz banánra dumával, de elmúlik a 3nap csoda sokat fog az számítani.
    Városban -Bpesten- amúgy ezek az autók, ill. inkább úgy írom a 2-2fél tsi-k rohadt sokat esznek,
    de nyilván nem ide valók, 12litert a 2.5 max este-forgalom nélkül, pianóba áthajtva eszik, normál körülmény közt inkább 16-17, ha tolod egy 20as. A 2ezres cirka 3-4literrel kevesebb, és ugyanúgy nagyot lép, hangja is jó.
    Itthon vmi népsport h mindenki hantázza a fogyasztást, a végén már ő is elhiszi tényleg annyi, csak a kúton koppan majd mikor 250km-nél hopp üres a tank.
    Városon kívül amúgy nagyon jól esznek, még hajtva is.

    A brembo fék iszonyat kopik, tárcsa+betét is, és nem csak állatkodással, mert volt akiről tudom, h tényleg nem gyilkolta és ugyanúgy 40e körül egy komplett fékcsere, nem lesz olcsó…
    Kinti fórumokon is sokan panaszkodnak hogy eszi a féket, talán nem véletlen, h a fl-nél akebonora cserélték.
    Az infotainment itt is tud fura dolgokat produkálni, de a mib3 egy kalap szar az egész vw csoportba, amit már ugye be is vallottak, csak azt felejtették ki hogy soha nem is lesz jó, mert a hardver kuka, írhatnak rá bármit.

    1.5-be se szívesen ülnék, ezt az autót boldog-boldogtalan bekóstolja, főleg a mattokat, ami amúgy 1millás felár, persze félre lehet nézni, de mondjuk ha erőből kell besorolni (itthon gyakran megesik) akkor ciki alulmaradni, mert megint csak mindenki megakarja majd mutatni.

    A 2ezres 190lovas már elég jól mozog és 4kerekes, a 2literes 245lovast jóformán bárhol-bármikor fogja, mert az képtelen elindulni, esőbe meg már a sarki presszóba iszod a kávét mire beér.

    Az autót-mármint a márkát amúgy jóformán senki nem ismeri, ez van amikor előny van amikor cink, aki kicsit jobban benne van az visszakérdez majd hogy seat ? De végül is az….
    eladásnál viszont nem olyan mókás, hogy még érdeklődő is alig van, pedig nem rossz kocsik -szubjektív- nagyon jó formatervvel, de aki ismeri/tetszik neki korántsem biztos hogy potenciális vásárló.

    Én egy 2ezres 190lovast vennék sportülésekkel+fekete tetőkárpit, matt fény, városba se kell félni hogy egy hibrid corolla elé nem tudsz besorolni, városon kívül is van benne kraft.
    Vagy egy vz-t brembo nélkül, túl nagy árdifi nincs köztük, de a vz azért egy veszélyesebb fegyver.
    Vz5 meg a garázsba dísznek, havonta megkergetve, csak ahhoz meg drága, kultuszautónak meg még fiatal, de mivel nem lesz több 5hengeres Formentor, idővel elfog lőni az áruk.

Vélemény, hozzászólás?