A Volvo Polestar modelljei mindig is a vártnál jóval radikálisabbak voltak, aminek az lett a következménye, hogy teljesen ki is vált a márkából, és minden eddiginél durvább autót faragott. De visszakacsint még, például az XC60 T8-on.
Az XC60 dízel csúcsverziója már mindenképp mild hybrid. Ez persze ne tévesszen meg senkit sem, ez a hibrid nem arról szól, amit a hibridektől megszoktunk.
A Volvo bejelentette, hogy csökkenteni szeretné ökológiai lábnyomát, ennek bizonyítására pedig megmutatták az egyedi XC60 plug in hibrid modelljüket is.
Idén egyebek mellett már 10 éves a BMW X6, az Opel Insignia, vagy az ötajtós Skoda Superb is. Mutatunk 10 érdekességet, meg persze azt, hogy milyen ártól kaphatók.
Tragédia utáni szomorúság és dac vezetett a világ legbiztonságosabb autóinak létrejöttéhez. Egyszerű csapágyból világelső biztonsági rendszerekkel ellátott masszív autók születtek, 90 évvel ezelőtt kezdődött a történet.