Kelet-Európa kispénzű vásárlóinak szánt Logan nem éppen a versenypályák ördöge, de némi munkával kívánatos pályaautót faragtak a racionális árú szedánból.
Hamarosan egy nagyobb létesítménybe költözik a Zengő Motorsport, ám előtte megnéztük, honnan nőtte ki magát a csapat, honnan indult többek között Michelisz Norbi karrierje.
Eddig csupán tanulmányautóként létezett a Peugeot 9x8, amit persze gőzerővel fejlesztettek az első bemutatása óta, hogy most már a végleges, versenyzésre alkalmas változatot is a világ elé tárják.
A Mercedes-AMG GT Track Series bemutatójában szó sem esik olyanokról, mint fenntarthatóság, villanyosítás, szénsemlegesség - ez egy 734 lóerős benzinfaló pályaszörny, és büszke is erre.
A Forma 1 egyik, ha nem a leghíresebb versenyzője, Michael Schumacher vezette ezt a Ferrarit, ráadásul az 1998-as Japán Nagydíjon, ahol rengeteg viszontagsággal megküzdve végül egy defekt miatt vesztett Häkkinen ellen. Mutatjuk az autó kikiáltási árát!
A szántóföld állította meg az átépített versenyautót, ráadásul kerekekkel az ég felé fordulva. Mindez nem a világ valamely távoli csücskében történt, hanem Győr-Moson-Sopron megyében, a 86-os úttól pár kilométerre. Mutatjuk a részleteket!
Rengeteg régi, eredeti vagy rekonstruált alkatrész kellett az immár újra létező Škoda 1100 OHC Coupé megalkotásához, miután a mindössze két példányban létező modell mindkét darabja megsemmisült.
A minden szempontból különcnek számító BAC Mono ezúttal sem hazudtolja meg magát. Az utcai együléses nem száll fel a villanyvonatra, helyette inkább a Toyota által is próbálgatott hidrogénhajtásban látja a jövőt a BAC.