Az előző években izgalmas újdonságok – egy vadonatúj plug-in hybrid hajtáslánc, illetve két limitált kiadás – bevezetésével tartotta frissen a RAV4-et a Toyota. Azonban a szokásos frissítés nem maradhat el, ám most a külső még nem változott.
Természetesen bármiféle hasonlóság a véletlen műve - ez lehetne a kínai autógyártók mottója, bár úgyse hiszi el senki, hogy nem a klasszikusokról mintázták néhány modelljüket. Főleg, hogy némelyik formaterv milliméterre pontosan megegyezik a donoréval.
Árral szemben úszik a Toyota, vagy éppen hogy a japánok látják jól a jövőbeli fogyasztói igényeket? Az eladási számok egyelőre a Toyotát igazolják, ezért nem érzik szükségét a teljes villanyosításnak, szerintük még van helye a benzinmotornak.
Idén megérkezett az "öntöltő" hibrid hajtáslánc a Ford Kuga kínálatába is. Megnéztük, mit tud, ha mellé állítjuk a kategória etalonjának számító Toyota RAV4 Hybridet.
A RAV4 Plug-in Hybrid a nyugalom szigete, néma, már-már villanyautós elektromos hatótávot ad, ha pedig odalépnénk, 306 lóerejével gond nélkül megtehetjük.
Mentegetőzés helyett a Toyota érdemben válaszol a Teknikens Värld jávorszarvas-tesztjére: az összes új RAV4 plug-in hybriden frissíti a menetstabilizáló szoftverét.