Magyarország legkelendőbb villanyautója címet viselheti a Kia Niro, sikeréhez az is hozzájárult, hogy az elsők között kínált többféle hajtásláncot. Tehát benzinmotorost, hibridet és tisztán villanyost. Ez megmaradt az új generációnál is.
A piac kedvencének számító Suzuki Vitarát frissítése óta már automata váltóval is támadja a szintén erős versenyző Dacia Duster. Egymás mellé tettük a csúcsverziókat, hogy megtudjuk: melyik a jobb?
Negyed évszázada az első - modern - Octavia az első modell volt, ami már alapjaitól a Volkswagen fennhatósága alatt készült, most pedig itt az első dedikált villanyautójuk, az Enyaq iV. Essenek az állak!
Idén a Hyundai és a Kia is kihozott egy-egy több mint ígéretes villanyautót. Az Ioniq 5 első vezetésén már túl is vagyunk. Ezzel bizony odacsaptak az asztalra.
Valójában nem is meglepetés a Ford bejelentése a villanyos jövőről, hiszen folyamatosan jelentgetik be az autógyárak, hogy Európában lemondanak a belsőégésű motorról.