Úgy tűnik, továbbra is hódítanak a képernyők az autóiparban, hiszen egyre több modell érkezik három kijelzős megoldással, ám az új Honda GT-ben nem álltak meg itt.
A Sanghaji Autószalonon az Omoda és a Jaecoo is képviselteti magát, előbbi az új 7-est, míg utóbbi az 5-ös villanyos változatát leplezte le. Ezt érdemes tudni róluk!
Magánrepülőgép-gyártók segítségével alkotta meg a Lexus az új luxus kisbuszát, az LM-et, ami még idén Európába is megérkezik. A hibrid hajtáson talán már senki sem lepődik meg, de a 48 colos kijelző a hátsó üléseknél már-már túlzásnak hat.
Kizárólag a kínai piacon értékesítik a Hyundai Mufasát, amit csak jövő héten mutatnak be hivatalosan Sanghajban, de a koreaiak már most mutattak fotókat a SUV-ról.
Habár a Ford nem erősítette meg, mégis egybehangzó vélemények alapján az Evos mutatja meg, hogy milyen lesz a Mondeo következő generációja, vagy éppen utódja.