Már a jövő hónaptól életbe léphet az EU döntése, amelynek értelmében a Kínából importált autókra extra adókat vetnek ki. Hosszú távon az európai gyártók is sokat bukhatnak a döntésen.
2026-ban érkezhet a Twingo reinkarnációja, amely a megfizethető villanyautó szerepét hivatott betölteni a Renault modellpalettáján. Korábban úgy tűnt, a Volkswagennel közösen fejleszthetik, ám ez nem jött össze, így inkább a kínaiakkal szövetkeznek.
Kívül-belül találni ismerős részleteket a Renault újdonságán, és nem csak az év elején közzétett kedvcsináló fotók miatt. A márka újabb modellel érkezett meg a C-szegmensbe, mutatjuk mit kínál a Captur és az Austral közé pozicionált Symbioz!
Az autók mellett az alkatrészek is hegyekben állnak a kincseket rejtő épületben, szerencsére a vandálok ténykedése és az idő vasfoga sem tett nagy kárt az autókban.
Immár a Renault aktuális formanyelvén rajzolták újra a Capturt , amely gazdagodott egy új felszereltségi szinttel is, és egy kicsit környezetbarátabbá vált.
Komoly változás előtt áll a Nissan és a hozzá tartozó Infiniti, a következő három évben a paletta jelentős részét új modellekre cserélik, a villanyautók mellett bőven lesznek dugattyús újdonságok is.