Egyre kevésbé népszerűek a dízelek, jönnek fel az alternatív hajtású autók, körükben még a hibridek adják az eladások zömét, közülük a már mindenképp hibrid Vitarát próbáltuk is a héten - e heti podcastunkban zömében ezekről beszéltünk.
Növelt kapacitású akkumulátor, erősített motor, villámtölthetőség opciója - a Renault Zoe továbbra is erős ajánlat a piacon. Megnéztük, miként fogyaszt valós, egyhetes használatban.
Tavaly megújult, idén már a hazai piacon is erős ajánlattal csábít a Renault Zoe. Izmosított akkumulátorával korrekt hatótávot ad, de utasterével és sofőrsegédeivel is nagyot frissült.
Európa kedvenc villanyautója a Renault Zoe, ezt a címet pedig a jelek szerint erősen meg is szeretné tartani a márka, így az új generáció is nagyon vonzó árat kapott.
Az Év Magyar Autója zsűrivel elsőként kaparintottuk meg az új Renault Zoét, rögtön össze is vetettük a legfontosabb idei elektromos újdonságokkal. Ahhoz képest, hogy ő a legolcsóbb, nagyon derekasan helytállt.
Bár 2012 ősze óta nagyjából változatlan formában fut a Renault Zoe, immár a harmadik generációjába lépett. Most formailag is látványosan frissült, de még fontosabbak a technikai újítások: nagyobb akkut és erősebb motort is kapott.
A Renault Elektromos Autó Túrája eddig két modellel futott, a Renault Schillernél azonban egy harmadik is csatlakozott hozzá. Náluk a Master Z.E. most szombaton meg is tekinthető, ki is próbálható, a másik két elektromos Renault mellett.
Idén növelt teljesítményű villanymotorral gazdagodott a Renault Zoe kínálata. Kipróbáltuk, bár talán még érdekesebb, hogy most hó és fagy is bőven volt a teszthét alatt.