Időszakosan több mint 2000 dolgozót mellőz a gyártás során a Stellantis az olaszországi gyárában, miután az elektromos autókra a várnál kisebb a kereslet.
Nagyszabású villanyautó-támogatással segítené az olasz kormány a szerényebb keresettel rendelkező állampolgárokat, akik a program keretében elektromos járműveket vásárolhatnának állami támogatással.
Az Olasz Autóipari Szövetség elnöke szerint a kínai autókra tervezett büntetővámmal elkésett az EU, és véleménye szerint az Unió hibázott, amikor úgy akarta szabályozni az autóipart, hogy valójában nem ért hozzá.
Mi az a műszaki hiba, ami után már nem mernél továbbindulni egy autóval? Vajon ugyanilyen óvatos lennél, ha mindez több mint ezer kilométerre az otthonodtól történik, ahol nem opció megállni, és hátrahagyni az autót? Íme az európai túránk folytatása!
Népszerű célpont Olaszország a magyar turistáknak, Jesolo tengerpartja autóval nagyjából 700 kilométer. Ha azonban nem vagy felkészült, könnyedén katasztrófába torkollhat az utazás: mutatjuk a rendőrség tanácsait és a fontos szabályokat!
A 2022-ben elfogadott belsőégésű motorok betiltásáról szóló törvényt azóta többen is élesen bírálták, most pedig úgy tűnik a legnagyobb piacok szeretnének engedményeket.
Az Alfa Romeo Tonale látványos stílusa mellett most azt is bebizonyíthatja, hogy felér a sportos elődök hagyatékához a mindösszesen 160 lóerős hibrid hajtásával is.
Íme az első olyan Alfa Romeo, amelynek hálózatról töltve tudod csökkentetni a benzin-étvágyát, a városban akár nullára is. Mutatjuk az adatokat és a képeket: ez a gép az első fecske, amely a gyártó villanyosítási törekvéseinek jövőjét vetíti előre.