Itthon próbáltuk a vadonatúj Explorert, amelyet kizárólag villanyhajtással, kifejezetten az európai piacnak fejlesztett a Ford. A német alapokra épülő újdonság a márka nagy reménysége az elektromosautó-piacon, de felveszi-e a versenyt a konkurenciával?
Megosztotta a Mustang-rajongó közönséget a hetedik generáció formaterve, de a viták helyett inkább örüljünk annak, hogy még itt van, ráadásul V8-as motorral. Hiszen a kategóriatársait szép lassan eltemetik.
60 éve lépett a piacra a Ford Mustang, ám az első és az utolsó generációt egymás mellé téve még mindig egyértelmű a rokonság. Megnéztük, hogy melyik Mustang mit tud adni 2024-ben, illetve azt is, hogy mennyiért: neked melyik éri meg a legjobban?
A Dark Horse papíron 270 km/órás végsebességre képes, ám hiába a sebességkorlátozás hiánya, a német autópályán a forgalomtól is függ, hogy lehetséges-e elérni ezt a félelmetes tempót az amerikai V8 kupéval.
Közel egy hónapja tartotta második negyedéves eredménybeszámolóját a Ford, ahol egy érdekes utalást tett a vállalat vezérigazgatója, Jim Farley. Nyitóbeszédje során ugyanis almárkaként utalt a Dark Horse-ra.
Az elmúlt években több ikonikus autóját is beszántotta Európában a Ford, az első féléves adatokból pedig tisztán kirajzolódik, hogy a SUV-okon és crossovereken túl is van élet, viszont ezekben a szegmensekben már csak a partvonalról figyeli a versenyt.
Az átlagos családi autók ára Európában a 10-20 milliós tartományba csúszott, ami sokakat egyre távolabb lök az autószalonoktól. Körbenéztünk a tengerentúlon, hogy ott mennyiért mérik az idehaza is forgalmazott modelleket.