Kevesebb mint 2 perc kellett, hogy távolról bejussanak egy Tesla rendszerébe az évente megrendezett Pwn2Own infobiztonsági versenyen. A francia hackerekből álló Synacktiv csapat egy új Teslát és 350 ezer dollárt kapott a biztonsági kiskapuk felfedéséért.
Nem csak a Volkswagen jelet érinti a frissülő Touareg megújult világítása, hiszen elöl még okosabban teríti be fénnyel az utat, ráadásul LED-csíkkal is gyarapszik az éjszakai megjelenése.
Ha vizuálisan nem is tartogat sok újat, funkcionalitásában mindenképpen jobb a frissített Range Rover Velar, és a konnektoros hibrid elektromos hatótávja is javult.
Repül az idő, a Volkswagen első igazi, nagy volumenre tervezett elektromos modellje, az ID.3 első generációja félidőhöz ért, így jön a modellfrissítés.
Hamarosan 3 éves lesz az aktuális Audi A3, így aztán nem meglepő, hogy a gyáriak már a frissítésén dolgoznak, ezúttal a négyajtós Limousine került a fotósok szeme elé.
Sorra halnak ki a nem prémium gyártók felső kategóriás szedánjai, de marad még azért a piacon néhány példány: szerencsére a kategória egyik legszebb indulóját gyártó Stellantis is lát bennük fantáziát.
Berlinben, azaz az ezerarcú városban tartotta a friss Lexus UX menetpróbáját a gyártó. Alternatív hajtásai valóban passzolnak a zsúfolt és sokszínű fővároshoz.