2019 óta Mladá Boleslav különösen fontos szerepet tölt be a VW konszern logisztikájában, hiszen több márka is innen kapja az akkumulátoros hajtásláncokat a tisztán elektromos autókhoz.
A helyszín Mladá Boleslav, bár hamarosan Kvasiny is úgy szerepel majd a térképen, mint Octavia gyár. Még mindig a negyedik generációnál tartunk, de már frissített formában.
Éves összehasonlításban 26,2 százalékkal 215 101-re emelkedett az első két hónapban a személyautó-gyártás Csehországban - jelentette közleményében csütörtökön a cseh autóipari szövetség.
A Škoda korábban minden gyárában szervezett túrákat, ahol az érdeklődők megnézhették a gyártás folyamatát. A COVID-járvány miatt azonban két évre bezárultak a gyárak kapui a turisták előtt. Egészen mostanáig.
Pótolhatónak tűnő, a jelek szerint azonban mégis kritikus alkatrész hiánya miatt kellett leállítani korábban a Škoda elektromos SUV-jának a gyártását. Most újraindult, de ki tudja, meddig.
Elkerülhetetlen, hogy az autóiparra is hatással legyen az orosz-ukrán háború. A Skodától már érkezett is egy közlemény, amelyben a gyártás korlátozását jelentették be.