November 22-én, pénteken érkezik a 2024-2025-ös téli szezon első havazása. A Magyar Közút november 10-én már téli munkarendre állt át, így csütörtök estétől 12 órás váltott műszakokban fogja végezni a megelőző sószórási, majd a hóeltakarítási munkákat is.
Egyszerre több balesetről is közölt felvételeket a Magyar Közút, amelyek kísértetiesen hasonló körülmények között történtek az M0-s autóúton. Mutatjuk a közútkezelő tanácsait, hogyan kerülhetőek el az alábbi esetek!
Látszólag könnyen elkerülhető balesetet okozott egy személyautós az M0-son, miután egy sávváltás következtében nekiment az előtte haladónak. Videón mutatjuk az esetet!
A rosszul rögzített áru komoly balesetveszélyt rejteget magában, szerencsére ezúttal inkább komikus mintsem tragikus vége lett az elszabadulásának, ezért a Magyar Közút is humorosan tálalta a nem mindennapi esetet.
Ezúttal a 67-es úton hagyta figyelmen kívül egy fehér kisteherautó sofőrje a számtalan jelzést, amely a területen dolgozó szakemberekre hívja fel a figyelmet. Ráadásul a baleset pillanatában a brigádszállítóban a járművezető is bent tartózkodott.
Újabb területen kell megvédeni a kisebb települések lakóit az átmenő teherforgalomtól, ezúttal Tiszafüred és Kunhegyes környékén. Mutatjuk, hová nem hajthatnak majd be a 20 tonna feletti teherautók.