Hivatalosan is bemutatkozott a DS új csúcsmodellje, amely a márka első kizárólag villanyhajtással készülő modellje. Ennek megfelelően óriási hatótávval kecsegtet, de nem csak ez lehet az N°8 egyetlen ütőkártyája!
Nem csalás, nem ámítás: a Maybach kitalálta, miként lehet az autóik belterének luxusszínvonalában kijutni a Föld légteréből, ráadásul a Space Perspective startuppal karöltve meg is valósítják a tervet.
Krakkóban és környékén teszteltük a Lexus újdonságát: a sofőrülésben és a VIP helyén is próbára tettük az LM-et, avagy a Luxury Movert. Mutatjuk, mire volt képes.
Magánrepülőgép-gyártók segítségével alkotta meg a Lexus az új luxus kisbuszát, az LM-et, ami még idén Európába is megérkezik. A hibrid hajtáson talán már senki sem lepődik meg, de a 48 colos kijelző a hátsó üléseknél már-már túlzásnak hat.
Először Kínában mutatkozik be az első plug-in Maybach, amely akár 100 kilométeres tisztán elektromos üzemmel és több mint 500 lóerős rendszerteljesítménnyel vezeti át a luxusmárkát a villanykorba.
Változik a világ, vele az autógyártás is: szerintem ezt leginkább az olcsóbbnak számító prémium modelleken érezni. Tipikus példa erre a DS 4, amelyet a legdrágább hajtással és a legmagasabb felszereltségi szinttel sikerült megkaparintani. Megéri az árát.
Szokták mondani, hogy az UAZ mindenen átmegy, ez a tank szerintem még magán az UAZ-on is. Pont úgy néz ki, mint aminek tényleg semmi sem akadály, mindemellett olyan luxus van benne, amit több prémium SUV is megirigyelne. Te tudnád mire használni?
Különös együttműködés keretében született az Aston Martin Cygnet. Az eredeti formájában Toyota emblémával kínált modell hiába vált akkor a nevetség tárgyává, hamarosan ritka és értékes gyűjtői darab lehet belőle.