Pár napja már szivárogtak ki képek az első N-divíziós Hyundairól, most viszont megtörtént a hivatalos leleplezés. Ezúttal már nem csak az autó formáit, hanem a technikai adatokat is leleplezte a márka.
A kínai kézben lévő brit márka a vászontetős autója formáit már korábban megvillantotta, a goodwoodi bemutató előtt pedig az MG a motorkínálatot és az utasteret is leleplezte.
A Skoda megvillantotta a második generációs Kodiaqot egyelőre csak álca alatt, de a technikai adatokat már le is leplezték a csehek. Most először plug-in hibrid hajtáslánccal is kérhető lesz a Skoda SUV-ja több mint 100 kilométeres zöld hatótávval.
Kerek egy hét múlva mutatkozik be az új generációs Ford Mustang, a nem hivatalos információk szerint pedig sem hibrid hajtás, sem összkerekes verzió nem készül belőle.
Belső értesülések szerint 2025-ig összesen 7 villanyautót szeretne a Toyota a modellpalettájában tudni, ezek közül az első, a bZ4X már kapható, a következő elektromos modellt még az idén bejelenthetik a japánok.
A DeLorean Motor Company úgy tűnik odafigyel a visszajelzésekre, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel úgy döntöttek, nem kell augusztusig várnunk, hogy megnézhessük az új DeLoreant teljes egészében.
Instagramon szivárgott ki az új "Active Tourer" kettes, ami karosszériaformájából adódóan hasonlít az elődjéhez, részleteiben mégis szinte mindenhol különbözik. Mutatjuk a részleteket és a pletykákat!
Jól eltalált, kompaktos formát jósolnak a kémfotók alapján a Skoda új kisautójának. Főleg úgy nagy szó mindez, hogy a csomagtérkapacitása és a motorválasztéka is elmenne akár eggyel nagyobb méretosztályban is. Elég jó árral még tán a Golf is bajban lesz?
Karakteresebb, mégis kevesebb karaktert használ, a márka legmodernebb sofőrsegéd rendszerei mellett minőségibb anyagok, logikusabb elrendezés és bőséges alapfelszereltség várja az új Ceed-tulajokat.