Egy biztos, a hírverésért mindent megtesznek a britek a Jaguar újjáélesztésének ügyében: az új tanulmány olyan részleteket kap, amelyek miatt még csak hasonló formában sem kerülhet majd gyártásba a típus a jelenlegi szabályok alapján.
Szerencsére sikeres tesztek esetén is csak évek múlva juthat el Magyarországra az új, fehér jelzés, ám ez még nem jelenti, hogy nem érdemes tudnod, mit jelent. Mutatjuk, hogy mire való és milyen helyzetekben lenne haszna a fehér jelzőlámpa koncepciójának.
Télen jóval sűrűbben fordul elő csapadékos, ködös, párás idő, ezért ilyenkor mindig érdemes, még lakott területen belül is tompított fényszórót használni.
A legtöbb esetben nem minden a név, és a magas ár mögött nincs igazi tartalom. A fényszórók izzóinak terén is vannak szép ígéretek, egészen meglepő, hogy ebből van, ami igaz is.
Újra ködös napokat élünk és a forgalomban percenként tapasztaljuk a fényszórók és a ködlámpák teljesen fogalmatlan használatát. Sajnos a szabályok is ködösen fogalmaznak róluk, de adunk pár tippet a használatukhoz.
Ha csak lassacskán is, de azért beköszönt az ősz. A nappalok rövidülnek, így egyre többet vezetünk sötétben. Tegyünk azért, hogy mégsem teljes sötétségben tegyük!
Ma már szabványként kötelező a nappali menetfény, persze csak az új autókon. Ez viszont több problémát is felvet, hajlamosak vagyunk miatta elfelejteni felkapcsolni a fényszórót, ami hatalmas hiba a többi közlekedővel szemben.
Már láttunk hasonlót a Mercedestől, ám a Volkswagen is jól halad azokkal a fényszórókkal és egyéb eszközökkel, amelyek segíthetnek a közlekedés biztonságának növelésében.