Az egyik legnépszerűbb, a német autópályán végsebesség-teszteket forgató csapat, az AutoTopNL leggyorsabb autóinak válogatásában Ferrarival, Porschéval, Maseratival és Lamborghinivel említik egy lapon a Tesla csúcsmodelljét.
A 2022-es évben talán a szokottnál is több modellt vettek le a kínálatukból az autógyártók, ez pedig összetéveszthetetlen jele annak hogy már nem a villanyosítás hajnalán, hanem annak kellős közepén tartunk.
A Porsche után a Lamborghini is új terepre merészkedik, amit akár szó szerint is lehet érteni, a Huracán Sterrato dagonyázásra hangolt változata nem jön zavarba, ha elfogy az aszfalt.
Jól vizsgázott utasvédelem terén az a Lamborghini Huracán, ami az M5-ös autópályán hajtott egy furgonba. Utóbbi a szalagkorláton át, az útpálya szemközti oldalára csapódott, a légzsákok mindkét járműben nyíltak, komolyabb személyi sérülés nem történt.
A Thedizzyviper Instagram oldalon alkotó művész gondolt egy nagyot, és a ma még távolinak tűnő jövőbe repíti a követőit, ahol a McLarenek, Bugattik és Ferrarik már csak porfogónak jók.
November közepén érkezik az amerikai mozikba a legújabb autós film, az alkotás a Lamborghini márka létrejöttét és felemelkedését mutatja be, persze a történet megkerülhetetlen szereplője az akkor már befutott iparmágnás, Enzo Ferrari.
A facelift még augusztusban megérkezett, azonban a valódi ráncfelvarrást csak most kapta meg a Lamborghini Urus. A most kapható modellekhez képest visszafogottabb, de a teljesítményből nem adtak lejjebb.
Elképesztő videót rögzített egy floridai lakos biztonsági kamerája. Egy Lamborghini fékezés nélkül közelített meg egy útkereszteződést, annak ellenére, hogy tisztán kivehető volt a stoptábla. A vétkes sofőr autóját egy kertes ház tetőszerkezete fogta meg.