Döntő többségben önerőből és azonnal terveznek használt autót vásárolni a magyarok, mások kölcsönt is igénybe vennének, de a munkáshitel is megjelent a lehetséges finanszírozási megoldások között. Máris mutatjuk, milyen arányban!
A Peugeot kutatása arra a meglepő következtetésre jutott, hogy a haszonjárművek felhasználói az Egyesült Királyságban elsősorban nem költségcsökkentési okból, hanem környezetvédelmi megfontolások miatt váltanak teljesen elektromos járműre.
A parkolás és az emelkedők okozzák a legnagyobb nehézséget az autósoknak - ez derült ki a Magyar Suzuki felméréséből. A megkérdezettek több mint egyharmada azonban úgy érezte, néhány hónap gyakorlás után magabiztosan vett részt a közúti közlekedésben.
Az általános iskolás korú gyermekek közel harmadát autóval viszik az iskolába, hiszen utána úgyis mennek az autóval dolgozni a szülők. Számukra a nagy forgalom és a parkolás jelentik a fő stresszfaktort, illetve a késés sem ritka a forgalom miatt.
A magyar sofőrök azt állítják, hogy türelmesek a rutintalan vezetőkkel, miközben a gyakorlat teljesen mást mutat: íme a Magyar Suzuki „Együtt az utakon – Te is voltál kezdő sofőr” kampányának legújabb kutatási eredményei!
Reprezentatív felmérésben jártak utána mire használják a magyarok az autóikat, de végre arról is készült kutatás, mennyire fontos a sofőröknek, hogy a kezelőszervek egyértelműen és egyszerűen használhatóak legyenek. Íme az eredmények!
Egy kutatás szerint a jelenleg Teslát vezető autósok több mint fele következő kocsinak benzines vagy dízelmotoros járművet fog választani. Elsőre talán soknak tűnik a kijött eredmény, mégis sokkal kedvezőbb, mint néhány évvel ezelőtt.
Egy kényelmes és praktikus családi autó megoldás minden veszekedésre az utazás során. A Scenic vitamegelőző képességében annyira hisz a Renault, hogy válás esetén vissza is veszik a kocsit.
A horvát tengerpart, Prága vagy akár München a magyar férfi autósok több mint negyede számára akár megállás nélkül is elérhetők Budapestről, miközben a hazai sofőrök többsége havonta legfeljebb 500 kilométert tesz meg.
Úgy tűnik a magyar fiatalok is nagyon szeretnének autót vásárolni, legalábbis erről számolt be egy friss kutatás. A válaszadóktól azt is megkérdezték, hogy az áron kívül milyen szempontokat mérlegelnek a vásárlásnál.