Mindjárt vége az idei kötelező biztosítási szezonnak, amelyben 33 ezer forint az átlagdíj: ha a most lejáró szerződését senki sem cserélné le, akkor ez az átlag 52 ezer forintra nőne. Ám egyeseknek még a 200 ezer forintnál is magasabb éves díj sem kizárt.
Sokat spórolhatnak azok, akik az őszi kgfb-kampányban kötnek új szerződést - derül ki a Netrisk összesítéséből. A portál azt is elárulta, az első egy héten melyik márkára kötötték a legtöbb új kontraktust!
19 százalékkal több kötelező felelősségbiztosítást, és 22 százalékkal több cascobiztosítást kötöttek az idei év első felében a Netrisk felületén. Az alkuszcég azt is elárulta, hogy a legnépszerűbb márkákra mennyibe kerül biztosítást kötni.
A tavalyihoz képest jóval csekélyebb mértékben drágulnak az új autók, ezzel együtt a kötelezők is, de még mindig van olyan hajtástípus, amelynek a biztosítása átlagosan 16 százalékot emelkedett.
Jóval az átlagár alatt kötöttek kötelező biztosítást a novemberi időszakban az autósok. A kedvező díjszabás nagyrészt a balesetmentes éveknek köszönhető, de az autók életkora is sokat nyom a latba, nem beszélve a földrajzi paraméterekről.
Jelentősen megemelkedett a kötelező biztosítások és a Casco biztosítások ára is, mégis egyre többen kötnek új szerződést: mutatjuk a jelenlegi átlagdíjakat!
Soha nem látott szintre emelkedett a kötelező biztosítások átlagdíja: a Netrisk Kgfb-index szerint ugyanis március elején ez 52 322 forint volt, ami 8,8 százalékos emelkedésnek felel meg éves szinten, 2021-hez képest pedig 27 aszázalékos a növekedés.
A magyar utakon közlekedő 650 ezer robogó kevesebb, mint felére kötnek kötelező biztosítást, pedig az átlagosan 7-8 ezer forintos éves díj kifizetésével a tulajdonosok elkerülhetik a közúti bírságot és baleset esetén a több százezres költségeket.
Csütörtök éjfélig dönthet az a mintegy egymillió járműtulajdonos, aki az év végi kampányban érintett, hogy marad-e a jelenlegi biztosítójánál, vagy máshova szerződik.
Csaknem egymillió gépjárműnek, köztük több mint félmillió személyautónak esik még mindig január elsejére a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási évfordulója. Közel 100 ezer szerződésváltás és áremelkedés jöhet az év végi váltási időszakban.