A manuális váltó kétségtelenül hozzáad az autóvezetés élményéhez, hiszen ekkor érzi igazán az ember, hogy nem csak ül az autóban, hanem vezeti azt. Különösen igaz ez, ha sportautót szeretnénk, így megnéztük, mik az alternatívák 300 lóerő felett.
A hazai utakon is kipróbáltuk az új 308-ast, itthon sem okozott csalódást. Mutatjuk a tapasztalatokat egy valódi, egész hetes teszt után: vajon mit rejteget a radikális, ám stílusos külső a hétköznapokban benzinmotorral, a közepes felszereltségi szinten?
Kiderült, hogy mely motorváltozathoz kaphatjuk majd a klasszikus váltókart az új Suprában 2023-tól, illetve az is, hogy milyen egyéb különlegességekkel társul a Toyota sportkupéjában a valódi, régimódi vezetési élmény.
Egy hónappal ezelőtt még csak pletykaszinten emlegették a kézi váltós Suprákat, most azonban a japánok már azt is felfedték, miképpen lehet majd megkülönböztetni az automata és manuális váltóval szerelt autókat.
2019-es bemutatása óta téma a Supra kapcsán a manuális váltó kérdése. A Toyota eddig különböző okokra hivatkozva hárított a téma kapcsán, most azonban úgy tűnik, még idén megjelenhetnek a kézi váltós Suprák.
Nem csak a jövőbe néz a Toyota a villanyautók fejlesztése során, a múlt rajongóinak is kedveznek, méghozzá egy "látszólagos" kézi váltóval és harmadik pedállal párosítva az új technológiát.
A benzinégető, kütyüktől mentes sportautók talán utolsó képviselője a GMA T.33, amit megálmodója csak így jellemez: "Ha csak egy szupersportkocsid lehetne, ez lenne az."
Mit tud a Yaris Cross kizárólag belsőégésű motorral? Mennyivel olcsóbb? Kinek ajánlható így? Van-e olyan vevőkör, akinek jobban bejöhet a "régimódi" változat? Egy hétig vallott nálunk, mutatjuk mit árult el ez a szívómotoros crossover.
A cég bejelentette, hogy lesz következő Golf, ezzel lényegében azt is megerősítették, hogy lesz még egy utolsó generáció a belsőégésű motorokból is. Egy beszámoló szerint azonban ezekhez a motorokhoz már csak automata váltót kaphatunk majd.
Lehet ragaszkodni a kézi váltóhoz, de egy bizonyos szintnél már nincs tovább. Az 5-ös BMW-t ma már csak automatával kapni, mert egyre kevesebbeknek kell a kézi, az utolsó lehetőséget próbáltuk ki.